Mit szóltok a részletemhez? Egy gyilkosság utáni eseménysort mutat be.

ELŐRE SZÓLOK, hogy ez egy nyers szöveg, át lesz még írva.

Aki segít zöldet kap!

Bólintok, majd merev, üres tekintettel nézem az előttem heverő holttestet. Először is azt a képet tudom feldolgozni, hogy meg van nyúzva. A bőre apró cafatokban, mindenféle alakzatú foszlányokban hever szanaszét ezernyi darabban. Az arcát mintha óriási karmok szaggatták volna szét, szemgödrei üresen ásítanak, fogai szanaszét törve, ide-oda hajlítva, kiverve. Az orra helyén is egy szemgödreihez hasonlatos lyuk tátong.

A végtagjai szilánkosra törve, elhajolva, szétvagdalva, felszaggatva… Az egyik karja hiányzik, az egy közeli fa egy vízszintes ágára van felkötve egy darab béllel. Vér csöpög belőle, én pedig néhány másodpercig nyugodt, szinte már derűsnek nevezhető mosollyal nézem a megcsonkított emberi végtagot.

A férfi mellkasa felnyitva, belső szervei szanaszét dobálva, körberakva a test körül. Mikor befejezem a nézelődést, és az agyam sikeresen felépíti a képet erről az egész helyzetről, Őrá pillantok. Olyan nyugodtan szólalok meg, ami még engem is meglep. Hogy vagyok képes egy lényegében bestiális gyilkosság elkövetése után még ilyen nyugodt szavakat kipréselni a fogaim között? Nem is kell préselnem, hiszen nyugodtan beszélek, szót szó után, mintha semmi akadálya sem lenne. Nincs is…

- Most pedig továbbindulok az erdőbe. Nem megyek vissza abba a faluba, néhány napig az erdőben fogunk maradni. Megmosdok valami pataknál, rendbe szedem magam, és ha lesz lehetőségem akkor pihenek is. – Sorolom a tervem részleteit gépiesen, egyedül arra figyelve hogy minden szavam jól érthető legyen, mert a nevetésre ránduló arcizmaimmal nehéz nyugodt hangszínt alkotni.