Írtam egy rövid mesét. Mi a véleményed?
A boszorka bánata
Élt egyszer egy várban egy rút boszorka. Ő maga csúf volt és szíve kemény. Semmi se tudta meglágyítani természetét. Egyszer feljött a várához egy csapat lány, akik édességeket árultak, gondolván, hogy talán az almás pite, csoki torta, vagy mézes kalács jobb belátásra bírja. Erre ő megfogta seprűjét és visszakergette a falujába a három kislányt. Másnap egy jóképű bátor lovag próbált szerencsét és megígérte neki, hogy feleségül veszi őt, ha lejön várának ódon lépcsőjén kinyitja a kaput és elfogad tőle egy csókot. A bátor lovag nem járt sikerrel hiába volt a szíve tiszta, szava derék a rút boszorka nem engedett és saját bútorait dobálta felé varázserejével, hogy takarodjon. Harmad nap egy öregasszony kopogtatott be hozzá, hogy meghívja őt az ünnepségre, ami a faluba zajlott. Tudni illik a király születésnapja volt és ő maga nem bírta elviselni, ha csak egy lakója királyságának nem mulat együtt a többiekkel. A boszorka erre nem is felelt már csak becsapta előtte az ajtót és hét lakat alá zárta, hogy még több látogató ne zörgessen be hozzá. A király erre összehívta a falu nagyját, hogy megvitassák, mit kezdjenek a boszorkánnyal és fele királyságát és leányát ígérte annak, aki megszelídíti az ő szívét. Egy koldus szegény lovag, aki nem járt ereje teljében szemben a többi lovaggal, akiknek karizma akkora volt, mint egy tekegolyó, azonban észben nem szenvedett hiányt. Rögtön ki is eszelt egy tervet. Azt mondta a királynak, ha ad három napot neki eléri, hogy a boszorkány elhagyja a várát. A király nem hitt a fülének, hogy csupán három nap alatt végheztudná, ezt vinni, de áldását adta a lovagra és mondta, úgy legyen. A lovag meghívta barátait, hogy tüzet rakjanak a boszorkány vára elé és mulassanak együtt. Hahotázásaik, izgatott kiáltásaik, ami játék, játék után követett felkeltette a boszorkány figyelmét, és ők három napon átzengtek, vigadoztak. Eddig sereglettek hozzám az emberek – gondolta – most pedig nem is törődnek velem. Mi történhetett? Habár a boszorkány érezte a késztetést, hogy csatlakozzon a lovagokhoz, de viszont túl büszke volt ahhoz, hogy beadja a derekát. Mígnem a koldus lovag elszólta magát: Kedves barátaim, erőt, egészséget. Nincs még egy olyan ember, akivel megosztanám társaságomat. Biztos nincs? – szólt egyik barátja ahogy előre megbeszélték. – Nincs még emberfia, akinek szívesen vágynál a társaságára? Talán egy boszorkányé? A lovag csak visszamosolygott – Nem ismerek én semmilyen boszorkányt. Neki végül ebből elege lett kivágta az ajtót, lesétált a lovagokhoz és azt mondta: De igen ismersz már évek óta élek a falutokba. A koldus lovag felkiáltott: Ó hát persze emlékszem rád. Hogy felejthetnélek el. A boszorkány csatlakozott hozzájuk, mire ők megosztották vele az ételt és boldog nevetésüktől zengett az éjszaka. Amikor végül a király megkérdezte, hogy honnan tudta, hogy beadja a derekát, ő annyit felelt: Az ember nem becsüli meg azt, amije van, amíg el nem veszíti. Aztán jobban akarja majd, mint bármi mást. Így is lett a boszorkány soha többé nem zárkózott be szobájába, ajtaját pedig mindig nyitva hagyta.





Olyan, mint egy kislány szárnypróbálgatása az írással.
Lenne egy alapvetően használható alapkoncepció, hogyan szelídítsünk meg egy boszorkányt. Viszont a megvalósítás mind történet, mind pedig megfogalmazás szempontjából esetleges. Ugrál össze-vissza, alapvető nyelvtani hibákat vétve. A cím pedig egyáltalán nem illik a sztorihoz, mert egy szó sem esik benne arról, hogy a boszorka bánatos lett volna.
Még nagyon sokat kell gyakorolnod, ha írni szeretnél.





Tetszik az alapgondolat, és a felépítése is teljesen meséhez illő, mondanivalóval, és minden széppel és jóval, ami a mesék lényege. Nyelvtanilag tényleg át kell majd nézned, mielőtt valamilyen formában publikálod, mert egy-két helyen még maradt benne hiba. Egyébként, nagyon szépen írtad meg, nekem tetszik a szóhasználat, választékos és a mesék jól-ismert kifejezései is megadják a megfelelő hangulatot...
Néhány szót kicserélhetnél, mert azok nem feltétlenül a mesék célközönségének valók, vagy egyszerűen csak kilógnak a 'sorból'. Pl.: a takarodjon, vagy hogy egy csapat lány.
Én ezt mind úgy mondom, hogy még sosem írtam mesét, illetve bármi mást gyerekeknek, csakis felnőtt regényeket. Nekem, azon a néhány kifejezésen kívül, átjött... :)










Nekem boszorkával ez a történet nem hiteles. Ezen kívül pedig az elejére kívánkozna, hogy miért járnak folyton a nyakára.
Látom, hogy igyekszel hozni a mesék szóhasználatát. Néhol egész jól sikerül, máshol még sántít. A helyesírásoddal is akadnak gondok, pedig azt a legkönnyebb javítani.
Számomra elég durva hibák:
falubaN zajlott
véghez tudná vinni (nem mindegy ám, hogy melyik igéhez tartozik az a fránya igekötő!)
de viszont --> Vagy de, vagy viszont, együtt nem használjuk őket, mert ugyanazt jelentik.
évek óta élek a falutokbaN (a _faluba_ visz az utam, de a _faluban_ élek --> Hova? -ba, -be; Hol? -ban, -ben)
Egyéb: Ha valaki elszólja magát, az azt jelenti, hogy kifecseg valamilyen titkot. Te szerintem nem ezt akartad írni.
A párbeszédeket pedig tagold rendesen!
Ezen kívül is vannak még benne gondok, de jobban nem cincálom szét.
Tudod, azt szokták mondani, hogy gyakorlat teszi a mestert. ;) Szóval gyakorolj még sokat, és idővel egyre jobban megy majd!





Nekem tetszik. Tanúlságos, szép. Csak picit kifejthetnéd. Párbeszéd, meg ilyesmi. Gondolom, ez csak ilyen összefoglaló volt. Szerintem nagyon is jó lesz!
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!