Valaki írna egy véleményt a történetem első fejezetéről? (Wattpadon A lány a tükörben címen olvasható, ha valakit érdekel, egy kis ingyenreklám)

Aki vagy meghatározza a jövőt. Aki voltál elfelejtheted.

Az egyik belső szobában, az ágyon egy lány feküdt, olyan tizennégy éves. Rózsaszín ajkai kissé szétnyílva, barna haja a rózsmintás párnán elterülve. Ha a takaró alatt hasa nem mozgott volna fel-le azt hihették volna, halott. Egyedül volt az otthonos kis szobában, magányosan feküdt a rózsamintás ágyneműn. Aztán lassan kinyitotta nagy, barna őzikeszemeit.

Az első gondolata természetesen a 'hol vagyok?' volt, aztán pedig az, hogy 'mit keresek itt?'. Halványan emlékezett arra, hogy Márk ellökte és veszekedtek, a nyaka ennek emlékét őrizte fájdlamasan. Egy másik szoba felől léptelet hallott, az ajtó nyílását egy kattanás és narancssárga csík jelezte a földön. A szobába finom, nőies léptekkel érkezett be egy tejfölszőke apáca.

- Brankie, hallottam rosszul lettél...

Az ágyon fekvő lány hamar rájött, hogy hozzá beszélnek.

-Ühüm- adott kicsit sem természtesen hangzó választ.

A nő felkattintotta a villanyt és az ágyban fekvő lányra nézett. Nem lepődött meg, inkább szeretetteljes hangon szólalt meg:

- Miért nézel ilyen riadtan, Brankie?

'Brankie' lesápadva makogott valmit, ami érthetetlen volt a nővér számára.

- Alaposan beverhetted a fejed, hogy nem emlékszel rám- nevetett fel, amitől arca csak még kedvesebb lett- Katharine nővér vagyok.

- Inkább a nyakam fáj- az apáca jelenlétében most szólalat meg először érthetően.

- Hívjam az orvost?- kérdezte aggodalmasan a nővér, közelebb lépve az ágyhoz.

-Nem kell- felelte a lány, ugyanis úgy gondolta, hogy az csak még több félreértést szülhet.

Az apáca leült az ágy szélére és oda nyújtotta az éjjeliszekrényen kuksoló poharat, benne hideg tejjel.

- Khm, nem szeretem a tejet- szólalt meg halk, remegő hangon.

A nővér csodálkozva nézett rá, s ebből a lány rájött, hogy 'eddig' szerette a tejet és most is kéne, úgyhogy gyorsan megírt az egészet, bár utána kicsit émelygett.

- Kérsz valamit? - kérdezte az apáca és felállt addigi ülőhelyéről.

- Nem, köszönöm.

- Tartózkodóbb lettél Brankie, pedig tudnod kéne, hogy nekem mindent elmondhatsz- mondta a nő és elsimította fekete ruháján a gyűrődéseket, majd kiment a szobából.

- Katharine nővér!- kiáltott aztán.

A szőke apáca visszajött Brankie- hoz.

- Igen?

- Én nem Brankie vagyok.

A nővér egy hideg vizes textilzsebkendőt nyomott a lány homlokára. Brankie, bár még nem igazán fogadta el új nevét, nem ellenkezett. Az apáca aggódva mérte végig az izzadt lányt, s egy percig sem fordult meg a fejében, hogy 'Brankie' nem mond igazat, a végletekig megbízott a lányban.

- Te Branka Hamsik vagy, ezt jól jegyezd meg. Aki vagy meghatározza a jövőt. Aki voltál elfelejtheted.

A lányon erőt vett az álmosság, így visszafeküdt a párnára.

- Hozna nekem inni? Rettenetesen elfáradtam és émelygek.

Az apáca távozott, Brankie azonban nem tudott elaludni. Márkra gondolt, akit annyira szeretett, miatta van most itt, miatta lett belőle Brankie Hamsik. Ráadásul még csak nem is magyarok, mégis megérti a nyelvüket, szlovákok kehetnek a Hamsik névből ítélve.( A történet Szász Ivettről szól, aki miután elájul egy másik életben találja magát Brankie Hamsik szlovák lányként. Jöhet bármilyen kritika. Nem kíméljetek!)