Könyvet írok. Vizalatti világra van igény?
Nem kekeckedés, de a te világod épp, hogy víz feletti és nem víz alatti! A Bioshock hangulat meg egy abszurd dolog itt mert az az 50-es években játszódik és kvázi természetfölötti szupercsigák meg olyan szintű genetika van benne, ami még a mai tudásunkat is messze meghaladja vagy száz évvel. Az egymástól elválasztott állomások önállóvá válnak pedig kicsit tényleg Metro 2033 koncepció, de ami azt illeti ez szinte minden poszt apokaliptikus világban megvan.
Kell valami magyarázat arra is, hogy honnan van ez a tengernyi extra víz, ezt nem szóviccnek szántam, de így sikerült. Meg arra, hogy honnan vannak a bázisok, mert gondolom nem csak úgy maguktól nőttek a hegyeken és persze ott a kérdés, hogy mi történt a világ többi részének állomásaival.
Meg valami motoszkál a fejemben, mi lett a hajókkal? A valóságban megfelelő karbantartás mellett a végtelenségig képesek ám a víz felszínén maradni, főleg akkor ha alig van mivel ütközni, sőt ismert egy SS Baychimo nevű szellemhajó esete, amit 1931-ben hagytak el és még 1969-ben is úszott, tehát annak ellenére, hogy 38 évig semmiféle karbantartást nem kapott fennmaradt a víz felszínén.
De ezek csak a világgal kapcsolatos problémáim, magáról a történetről, a szereplőkről nem írsz semmit.
Nemzetközi sikereket, nos komoly fenntartásaim vannak, ahhoz minimum angolul kell írni és kell bele egy szerelmi szál. Ma ez a kelendő.
Akkor lenne sikeres, ha valami nagyon újat mutatnál be.
Volt régen "butatelefonokra" egy játék, Deep Submarine Odyssey a címe. A játék Freelancher szerű, a helyszín pedig olyan bolygó, aminek a teljes felszínét víz borítja, a lakott része is 10km-es mélységtől lejjebb van, mert fent erős a sugárzás. Az alsó limit ilyen 30km körül van (alatta már túl nagy a nyomás - nem mintha 10km-en olyan kicsi lenne...), ebben a mélységsávban vannak állomások, ahol az emberek élnek. Na most ez szerintem elég eredeti volt.
Egy ilyen vizes világot csinálni a jelenlegi Földből nem egyszerű, amit pedig te leírtál, azok már ilyen-olyan formában léteznek más történetekben. Esetleg toldd el a történetet a távoli jövőbe, de erre a vizesedésre kéne kitalálni valami eredeti és hihető magyarázatot. Ha első könyved, még hazai sikerre se nagyon számíts, kivéve ha született írógéniusz vagy.
"Van jobb is, geológusok azt gyanítják, hogy kb. 700Km-es mélységben egy akkora víztömeg van, ami legalább háromszor akkora mint a jelenlegi összes felszíni vizeink együttvéve. "
Tanultam geológiát 3 évig, de ilyenről nem hallottam:D
Ilyet inkább az ezos konteósok szoktak kinyilatkoztatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!