Az íróknál inkább az jellemző, hogy a főkarakterük jelleme a saját legfőbb vonásaikat viseli, vagy éppen ellenkezőleg, a hős személyisége inkább kompenzálja az alkotóét?

A hobbi írók döntő többsége Mary Sue-val dolgozik, vagyis egy tökéletes vágyképpel.

Én írtam már olyan főszereplőről, akit teljesen magamról mintáztam, de olyanról is, aki teljesen más, mint én vagyok. Igen, előfordul, hogy egy író saját magát is belecsempészi egy történetbe, de ennek nem kell feltétlenül így lennie.

Én hobbi író vagyok, és igyekszem nem Mary Sue-val dolgozni. Nem egy hálás karakter, az biztos. :) Ha olyan olvassa a történetemet, aki ismer, van, hogy visszahallom: "XY itt pont úgy viselkedik, mint te", de szerintem hihetetlen tehetség kell, hogy az író el tudjon vonatkoztatni az "Én hogy viselkednék az adott helyzetben?" kérdéstől, így a kevésbé tehetségeseknek, pl. nekem természetes, hogy meg-megcsillan a személyiségünk a karaktereken. Főleg a főszereplőt nehéz kordában tartani, hiszen vele szinte összeolvadok írás közben.

A kezdetekkor vállaltan Mary Sue-val dolgoztam, nem is akartam mással. Egyszerűen az esett jól. Mostanra, több mint tíz év után, már ritka vendég nálam Mary Sue, mert általában unalmas. Persze, vannak olyan főhőseim, akik egy-két tulajdonságukban emlékeztetnek rám, de ettől még bőven különböznek tőlem. Nem is lennék a helyükben, sokszor nem is azt tenném, amit végül ők tesznek. Viszont mostanában poénból néha beleírom magam egy kevésbé fontos mellékkarakterként némelyik (kis)regényembe. Egész komoly kihívás, mert egy fiktív világban nem is olyan könnyű hűnek maradni a valós önmagamhoz.

Én sosem teszem bele magam egy karakterbe, bevallom, nem is értem, az miért jó. Hiszen számomra pont az az írás lényege.

#2 vagyok, és nem értem, miért lettem lepontozva...