Csak a mostani korra jellemző, hogy mindenki saját magáról akar beszélni, de a másikat nem hallgatja meg?

Mindenki rohan, nem hallgatjak meg, nem figyelnek oda a masikra. Csak el akarjak hadarni a mondanivalojukat, aztan rohanas tovabb.

Sok ember ugy erni, hogy az o problemaja a legnagyobb.

Szerintem nem intellegencia fuggo.

Kinek mi számít intelligensnek. Én például azt nem szeretem, amikor valaki(bárki) elsírja a bánatát a másiknak, az mond rá megoldást, de az illető nem is akarja megoldani a helyzetet, vagy nem is akar lépni, egyszerűen csak imád panaszkodni, vagy túl gyáva a cselekvéshez. Ha valakinek gondja van, akkor azt maximális energiával oldja meg, és kizárólag akkor forduljon máshoz, amikor már az utolsó utáni megoldása sem sikerült. És akkor se azt várja a másiktól, hogy 10 mondatban oldja meg élete minden problémáját, és ne ugorjon a másiknak, amikor az rámutat a nyilvánvaló hibáira.

Hogy a mostani kor ismérve lenne ez? Ahhoz élnem kellett volna a többi korban. Ma is vannak, akik megoldják a problémáikat, és vannak, akik erre képtelenek. Vannak köztük koldusszegények, és vannak gazdagok. Inkább arra tudnék gondolni, hogy a panaszkodás nem őszinte, hanem valami, amit az emberek(legalábbis itthon) elvárnak. Hogy rossz a fizetés, szemét a főnök, pocsék a gazdasági helyzet, és veszített a kedvenc csapatom. Mindenfelé azt látni, hogy a beszélgetések arra terelődnek, hogy éppen mi romlott el, és kinek mi nyomja a lelkét. Egyfajta nyomorösszetartás, ki őszintén, ki szolidaritásból(valószínűleg ők vannak többen). Divat lett keseregni. Mivel a legtöbb embernek ezek nem komoly gondok, ezért nem várnak igazán választ rá, csak el akarják mondani. Azt nem teszik hozzá, hogy mi miért történt, mert akkor már más színben festene a történet. A lényeg, hogy beletartozzanak a nyomorgók közösségébe.

Meg lehet nézni, hogyan rejtegeti a legtöbb ember azt, ha valami kiemelkedően jó történt vele. Tudja, hogy ha ilyet mond, akkor a többiek máris ferde szemmel néznek rá. Tehát lehet, hogy valakinek van egy jó állása, mégis azt fogja mondani, hogy milyen rossz neki. Csak azért, hogy ő is a csapatba tartozzon.

Ilyesmire gondolok én.

15:36-as.

Ez így van, éppen ezért imádom megbotránkoztatni az embereket azzal, hogy tudok örülni mindennek, ami jó történik velem.

Mert ha jobban megnézzük, történnek jó dolgok velünk. :)

Pl. ha már dolgozunk, az jó dolog.

És miért ne mondhatnám ki azt, hogy igen, nekem van egy egy állásom, amit szeretek, jó a munkarend, normális a főnök, magyar viszonylatban reális a fizetés. Miért kellene tagadnom azt, hogy szeretem a kollégáimat, hogy szeretem a zöldövezeti albérletünket, hogy szerelmes vagyok a páromba, hogy hihetetlen vele a szex, hogy igenis elutaztunk nyaralni, nagyon sokat mentünk, elfáradtunk, de a csodálatos élményekért megérte. Igaz, most spórolni kell egy kicsit a kajapénzen, de a kreativitásom határtalan. :)

Nah, átlag magyarra fordítva: nagyon sokat kell dolgoznom, majd' leszakad a hátam minden nap, rohadt meleg és por van odabent, nem tudom, meddig fogom bírni! Ebben a rohadt válságban sosem lesz pénzünk lakásra, és örökké a 30nm-es kis lyuk albérletben kell majd nyomorognunk messze a városközponttól. Lejárom a lábam mire eljutok boltba. Párom, folyton a nyakamba liheg és úgy érzem néha, hogy megfulladok! Minden éjjel elvárja a szexet, még ha összesem a fáradtságtól akkor is! Elmentünk kukutyinba nyaralni, kidögölve jöttünk haza, és egy darabig biztosan párizsis zsemlén fogunk élni.

Huh, de sz*r nekünk.

Na szóval remélem érzitek mire akarok itt rávilágítani.

Sokan utálnak velem beszélgetni, mert nem hagyom őket nyavalyogni, hanem azonnal a probléma megoldására térek rá. Csak az a baj, hogy sokan tényleg nem várnak megoldást, mintha az lenne nekik jó, hogy lesajnálják őket és szenvedhetnek. Én nem értem ezt. Ha lesajnálnak, szánalmasnak, életképtelennek érzem magam.

Mások meg pont ezért fordulnak hozzám, mert gyakorlatiasan igyekszem megoldani a dolgokat és pozitívan állok a problémákhoz.

Minden gond azért van, hogy tanuljunk belőle valamit. Azzal, hogy sírunk fűnek-fának, még nem oldottuk meg a feladatot.

Én általában igyekszem kiismerni a környezetem, és mindenkihez olyan gondommal fordulok, amiben tudom, hogy ő majd tud segíteni. De addigra már mindent megpróbáltam, ami nekem eszembe jutott.

egy ideje én is olyan vagyok mint a 08.23-mas.

rengeteget dicsekszem, hogy milyen klassz gyermekeim vannak, ha valaki azt mondja, milyen szép, vagy milyen okos valamelyik gyermekem, vagy én, rávágom, hogy szerintem is.

ha valaki meg akar halni a kánikulától, én rávágom, hogy gyűjtöm a meleget, kiállok a napra, nemsokára úgyis arról fog mindenki panaszkodni, hogy mennyire fázik.

és így tovább. nagyon meg tudom lepni az embereket. nem számítanak arra, hogy vidám választ kapnak.

"Csak a mostani korra jellemző, hogy mindenki saját magáról akar beszélni, de a másikat nem hallgatja meg?"

Természetesen nem. Mindig is kevés volt az ember, aki jól meghallgatott másokat, mert ehhez intelligencia és empátia kell.

"Mindenki harcol a levegővétellel, hogy elhadarhassa... Miért van ez?"

Nyomasztja őket a dolog, ki akarják adni magukból. Ez tkp. nem beszélgetés, ez valami terápia-féleség.

Olyan is van, hogy csak azért dumálnak emberek folyamatosan, mert azt hiszik, hogy baj, ha csend van. Van ez a fogalom, hogy "kínos csend" :))))

"Mostanában magányosabbak az emberek, vagy ez mindig is létező dolog volt?"

Mindig is létezett magány, de nem tudjuk megmérni és ha meg is tudnánk, nem tudnánk, hogy régen mennyi volt belőle. Mivel nincs okunk mást feltételezni, valószínű, hogy régen is pont ennyi volt. Az emberek nem sokat változnak, ha olvasol egy ókori vagy egy középkori szerzőt, ezt rögtön belátod.

"A férjem szerint csak bizonyos intelligenciaszint alatt fordul ez elő."

Ez általában igaz, de azért tisztán az IQ nem mond el mindent az ember társasági képességeiről.

08:23 és 20:09-nak meg tisztelet.