Hogy lehet egy tökéletes szerelmet fájdalmassá, mégis felejthetetlenné tenni?

Nem tudom - ha tudnám, nem árulnám el, hanem megírnám helyetted. :)

Felejthetetlenség:

Szerintem a szerelem alapból felejthetetlen, ha nem az, akkor... (pláne szépirodalomban, ahol eleve lényeget mutatunk be, félredobva a fecsegést) ...akkor az legfeljebb apró kémiai zavar, amire jó történetet építeni nem igazán lehet (esetleg paródiát, bár az is kedvelt téma - hollywoodi vígjátékok balfék hősei nem éppen eredeti humorral).

Fájdalmasság:

Ha van egy szerelem, ami csak úgy beteljesül, akkor nincs történet, nincs katarzis. Felkeltem és ittam egy kávét; összejöttek és boldogan éltek (na, és akkor mi van). Ha szerelem van, akkor szükségszerűen fájdalom is van, hullámhegy és hullámvölgy, mint a szinuszhullám, először fel, aztán le, majd kilábalás és vissza a nullára - ez a tökéletes, harmonikus, bár az sem szükséges, hogy harmonikus legyen. Vagy kezdődhet lefelé, és aztán jön a fel, igaz a Happy end, (fent megáll és valami bekattanás okán ott marad) valószerűtlen, ha ott áll meg, akkor érződjön, hogy nem tart örökké. Az eufória nem boldogság.

az első szerelem szerintem felejthetetlen

fájdalmas, ha:

- csak az egyik fél éli át, a másik max. csak barátságot érez

- mielőtt még tudatnák a másikkal pl. messzire költöznek egymástól

- vagy éppen hogy egymásra találnak és szétszakítja őket vmi (költözés, háború, család, baleset, halál ...)