Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Szerintetek sincs értelme...

Szerintetek sincs értelme folytatnom az írást? Mi a véleményetek erről a részletről? 14L (lent)

Figyelt kérdés

Szeretek írni, és megmutattam a barátaimnak a regényem egyik részletét, viszont borzasztónak találták, végig sem bírták olvasni. Ezután elgondolkodtam, hogy lehet, hogy valami más hobbit kellene keresnem az írás helyett. Mit gondoltok erről a részletről? (Tudom ,hogy unalmas és hosszú, nem muszáj végigolvasni.)


Szűnni nem akaró tompa fájdalom lüktet a fejemben, testemmel és elmémmel is egyaránt érzékelem, hogy sürgősen alvásra lenne szükségem, de úgy látszik, a rémálmaim ezen az éjszakán nem akarják, hogy nyugodt, békés alvásban lehessen részem. Felülök, megdörzsölöm a szemeimet, és a tenyerembe temetem az arcom. Hiába élek már egy jó ideje ebben a világban, és hiába van már vége az átváltozásomnak, az ijesztően valóságos és brutális rémálmaim továbbra is rendszeresen gyötörnek éjszakánként. Lassan kitámolygok a kis konyhába, töltök magamnak egy pohár vizet, megiszom, és érzem, hogy valószínűleg nem fogok tudni egyhamar visszaaludni. Úgy döntök, kimegyek egy kicsit a hátsó kertbe felfrissülni és gondolkodni, hátha enyhül egy kicsit a fejfájásom, és lassan elfelejtem a rémálmot is. A keskeny előszoba felé indulok, és amikor elhaladok Adrian szobájának ajtaja előtt, megpillantom, hogy az ajtó alatti résen halvány fény szűrődik ki. Az ajtó résnyire nyitva van, én pedig tétovázva megállok előtte egy pillanatra. Nem is igazán tudom, hogy miért nem haladok tovább, de nincs rá időm, hogy ezen elgondolkodjak, ugyanis az ajtó halk nyikorgással kinyílik, és egy álmos, kócos hajú Adriannel találom szembe magam. Szemei alatt sötét karikák húzódnak, és meglehetősen fáradtnak tűnik. Ahogy ránézek, óvatosan elmosolyodok, és arra gondolok, hogy most ismét egy új oldaláról láthatom meg őt. Láttam már Adriant hidegvérrel, lelketlenül harcolni az ellenség ellen, láttam már őt kegyetlen mosollyal az arcán élvezetből embereket gyilkolni, láttam már őt védtelenül és sebezhetően, ürességgel és fájdalommal a tekintetében, láttam már a titokzatos, melankolikus, nyugodt oldalát, és a vad, kalandvágyó és harcias énjét, hallottam már a hangját, hogy a gondolatairól, érzéseiről, vágyairól beszél, és láttam a lángot fellobbanni a tekintetében, amikor a bajban lévő szeretteit kellett megmentenie, mintha a tűz ilyenkor kiégetné az agyából az örökös nyugodtságot és higgadtságot, ami őt övezi. Láttam már őt kitartóan, panaszkodás nélkül harcolni és harcolni tanítani, kritizálni, mosolyogni, gyűlölni, szeretni, magán kívül üvölteni a fájdalomtól, de egészen idáig még sosem láttam őt pizsamában, kissé lebiggyesztet ajkakkal, álmosan a szemét dörzsölgetve, akárcsak egy kisfiú görnyedt háttal állni az ajtóban, és fáradt pillantással a szemembe nézni. Mondhatni vicces volt, ahogy ez a mások szemében általában tekintélyt parancsoló és kissé félelmetes fiú most pontosan úgy nézett ki, mint egy öt éves, akit épp most keltettek fel a délutáni alvásából.

Hirtelen a démonok jutnak eszembe. A démonok a szememben végtelenül gonosz, kegyetlen és lelketlen gyilkolásra teremtett gépek csupán, amik tönkreteszik az életem, és amiket ki kell irtani. De mi lenne, ha esetleg a démonok szemszögéből néznénk a dolgot? Ők választhatnak: Vagy egész, soha véget nem érő életükben szenvednek szörnyű kínok között, és éheznek, vagy pedig minden nap meggyilkolnak és megkínoznak néhány embert, és ezzel kielégíthetik a szükségleteiket. Természetesen ez egy helytelen dolog, de vajon nevezhetjük így egyáltalán gonosznak a démonokat? Hiszen ők csak azért ölnek, hogy saját magukat életben tartsák. Vajon nem tenné meg az emberek nagy része ugyanezt azért, hogy életben maradhassanak? Vajon nem tenném meg én ugyanezt azért, hogy életben maradhassak?

Megrázom a fejem, elűzöm ezeket a gondolatokat az elmémből, és Adrian felé fordulok.

- Miért vagy még mindig ébren?

- Ezt én is kérdezhetném tőled – mosolyog, tekintete kezd egy kicsivel éberebbnek tűnni.

- Rémálmom volt. De egyébként én kérdeztem előbb.

Megvonja a vállát.

- Nincs semmi különös. Egyszerűen csak nem tudok aludni – mondja, aztán pár másodpercig csak állunk egymás előtt, a ki nem mondott szavak és gondolatok folyamatosan ott lebegnek a levegőben, súlyuk a vállunkra nehezedik.

Aztán Adrian fél kezével kisimítja a kósza hajtincseket a homlokából, és mélyen a szemembe néz, mintha tekintetünkkel képesek lennénk kommunikálni egymással. Talán tényleg képesek is vagyunk erre, ugyanis azt hiszem, mindketten tökéletesen megértjük, hogy mire gondol a másik. Adrian megfordul, és lassan visszasétál a szobájába, én pedig követem. Gondolkodás nélkül fekszem be mellé az ágyba a takaró alá, és szembefordulok vele, arcát csak néhány centiméter választja el az enyémtől. Arckifejezését mindig is egyszerre találtam távolságtartónak és hívogatónak. Szemei olyanok, mint az óceán: Sötétkék, misztikus, hívogató mélység, egy megfoghatatlan, kifürkészhetetlen titok, amely megbabonáz a rejtelmével, és ha nem vigyázol, beleszédülsz, és mindörökre elveszel benne. Tekintetében néha valamiféle számomra ismeretlen fájdalmat láttam megcsillanni, de mindig csak egyetlen másodpercre, mintha csak én képzeltem volna oda, és mire egyet pislogok, tekintete ismét a megszokott határozottságot és komolyságot sugározta. Nem is igazán a külseje ragadott magával engem, hanem az a titokzatosság, kiismerhetetlenség és tekintély, amelyet az egész lénye árasztott magából, amely arra késztetett, hogy meg akarjam ismerni, hogy meg akarjam tudni, hogy kicsoda is ő.

Belenézek sötétkék, fáradtságot és valamiféle megfoghatatlan szomorúságot tükröző szemeibe, és egyszerűen csak rám tör egy érzés, mintha most jönnék rá, hogy mennyire hihetetlenül ragaszkodom hozzá, hogy mennyire fontos személy is ő az életemben, és hogy soha nem akarom elveszíteni őt, és ez őszintén szólva nagyon megijeszt engem. Megijeszt, mert tudom, hogy nagyon nagy esély van rá, hogy ennek ellenére valamelyikünk, vagy akár mindketten oda fogunk veszni valamelyik csatában, és pont ez az oka annak, amiért ebben a helyzetben nem lenne szabadna senki iránt sem kötődést éreznem. De sajnos nekem ez nem megy, ugyanis szükségem van olyan emberekre, akikkel közösen támaszkodhatunk egymásra, akikkel teljes mértékben megbízunk egymásban, és akikhez ragaszkodhatok, és bár nem kell, hogy túl sok ilyen egyén legyen az életemben, de ha nincs egy sem, akkor azt nagyon nehezen viselem el.

Nagyot sóhajtva hunyom le a szemem, és átfordulok a másik oldalra. Adrian tétován átölel, érzem az illatát, a leheletét a nyakamon, a karjait a derekam körül,és a testét, ahogy óvatosan az enyémhez ér. Nem szólunk egy szót sem egymáshoz, és ez így van jól, egyikünk sem szeretné beszéddel elrontani ezt a pillanatot. Gyerekes gondolat, de ebben a helyzetben, Adrian óvó karjai között az éjszaka harmonikus, békés hangulatában a takaró alatt úgy érzem, mintha biztonságban lennék a világon minden rám leselkedő veszedelem elől. Halványan elmosolyodom, és hagyom, hogy az elmém lassan az álmok mély tavának fenekére süllyedjen.



2015. okt. 19. 22:48
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
46%
Végigolvastam, nekem tetszett!!! 14 éves létedre szépen írsz, nekem kellemes volt olvasni, hibát se sokat találtam. Szerintem mindenképpen folytasd az írást, főleg ha szeretsz írni, ne hallgass senkire, ha neked boldogságot okoz az, hogy írhatsz, és ez a hobbid, akkor ne hagyd abba! Folytasd, írj minél többet! Sok szerencsét kívánok!!! :)
2015. okt. 19. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim válasza:
49%

https://www.youtube.com/watch?v=5GgflscOmW8



de most komolyan....azt hittem dugni fognak...

2015. okt. 19. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:

Nekem nem tetszett. Ez a romantikus supernatural, és E/1 tipikus kezdő író jegyek, válts. De 14 évesen még bőven van időd fejlődni, mint történetileg, mind írástechnikailag. A táj leírásra fordíts több időt, mert itt egy-két szón kívül nem tudtuk meg, hogy hol is beszélgetnek.


Ha élvezed az írást, és nem másnak akarsz megfelelni, akkor írj. Ha csak az a célod, hogy elismerjenek, akkor hagyd abba. Ezt lehet, hogy nehéz elsőre megérteni, de ez az első lépcsőfoka, hogy JÓ író váljon belőled.

2015. okt. 19. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim válasza:
Nagyon ügyes vagy. Ne add fel.
2015. okt. 20. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
Szerintem is nagyon jóó! A leíráson nincs mit ragozni. Több, jobb nem is lehetne. Szerintem inkább túl sok, a végén kifogysz az összes leírásból. A fiúról ugyanazokat ismételgetedd, hogy hogyan látta a lány a pizsamán kívűl szörnyen unalmas. Amúgy, ha ilyen démonvadászos könyvet akarsz írni, ne olyan unalmas romantikus legyen, mint a Csontváros(pffffúúúúúújj), legyen FORDULATOS, VICCES(párbeszédek, események [én nem szeretnék bele egy olyan fiúba, aki még csak meg sem próbál felvidítani, viccelődni egy rémálmom után, és egy fiú nem retteg a rémálomtól, hogy fennlegyen egy rémálom miatt, azzal, hogy csuda helyes nem javítja a kedvem]) Fontos, hogy ne lehessen kitalálni a könyv végét, legyenek CSATTANÓK! Nekem meg a leírással van gondom, hogy nincs semmi ilyen pedig tökjó ötleteim vannak könyvíráshoz, eorolhatnám az egymillió fordulatot, de már nem érdekel, kaki vagyok. Te brilliáns vagy!!!!!!;) (leírásban!) Menni fog, nehogy feladd, izgi lesz az a könyv
2015. okt. 20. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok. Én is 14☺☺☺
2015. okt. 20. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
56%
Szerintem az a gond, hogy nagyon túlírod, ennek a felét-háromnegyedét simán ki lehet húzni. Szerintem gyakorolj sokat, próbálj meg lényegretörőbben fogalmazni, megszabadulni a felesleges mondatoktól, bővítményektől. És egy leendő író számára aranyat érnek azok a barátok, akik őszintén megmondták, hogy borzasztó! Tartsd meg őket, és mutasd meg nekik a következő írásodat is, könnyen lehet, hogy hasznos kritikusaid lesznek.
2015. okt. 20. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
89%

Az elejét olvastam el, és szerintem is túl körülményes, túlírt, egyáltalán nem gördülékeny. Illetve tele van szóismétlésekkel.


Megjegyzem a 14 évesek rendszeresen szörnyen írnak, mivel tapasztalatlanok, s kevéssé olvasottak. Ehhez idő kell, hosszú évek.

2015. okt. 20. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

A barátaim őszinteségét nagyon értékelem, de ők azt mondták, hogy inkább ne erőltessem az írást, szóval nem hiszem, hogy a regényem többi részét meg fogom nekik mutatni. Pedig igazából a régi, 1-2 éves írásaimat mindig mindenki dicsérte, nagyon pozitív vélemények érkeztek rájuk, szóval elég rossz így rádöbbenni, hogy mégsem vagyok tehetséges, és valószínűleg csak kedvességből mondtak jó dolgokat a történeteimre.

Megpróbálom megfogadni a tanácsaitokat, és várom a további véleményeket is, bár nem biztos, hogy lesz elég motivációm folytatni az írást.

2015. okt. 20. 15:11
 10/17 anonim ***** válasza:

14 éves vagy, nem itt áll meg a világ. Ha szeretsz írni, folytasd, mert csak úgy fejlődsz. A legfontosabb, hogy ne másoknak és az ő elvárásaiknak/tetszésüknek akarj megfelelni, hanem magad miatt írj, hobbiból. Nem abból lesz a jó író, aki a fejébe veszi, hogy ő igenis ebből fog megélni később. Ez motiváljon. Ha már most az elismerés vezérel, abban az esetben nincs értelme folytatnod.


Az írás egy kellemes, hasznos hobbi. Belebújhatsz a szereplőid bőrébe, te lehetsz a mozgatórugója valamennyi eseménynek és fantáziavilágnak, valamint megismerheted magad jobban a folyamatban, segíthet valódi problémákra rávilágítani.


A történetről...


Valóban minden második tipikus, középszerű tiniregényre jellemző dolog megtalálható benne, de ettől függetlenül szerintem van hova fejlődnöd. A szókincsed jó alapanyag (lehetne), ha megtanulnál bánni vele, és emellé fejlesztenéd. A részletedben túl művészi akarsz lenni, túlírod a dolgokat – ez kezdő (és főleg fiatal) írók gyakori hibája. Ne akarj szájbarágós lenni, hagyj az olvasóknak fantáziájára is valamit. (Egy gyors példa: "Szemei alatt sötét karikák húzódnak, és meglehetősen fáradtnak tűnik." <-- Itt teljesen felesleges külön kiemelned, hogy fáradt, hiszen előtte ezt már KÉTSZER is megtetted ugyanezt ("álmos, kócos hajú", "sötét karikák"))


Ez a túlmagyarázás amatőr íróknál mintegy velejárója az E/1. nézőpontnak a történetben. Az E/1. nem azt jelenti, hogy a karakter minden egyes gondolatát részletesen le kell írnod, pláne nem ilyen hosszú, nem teljesen odaillő gondolatblokkokban. Ez csak indokolatlanul vontatottá teszi az egészet. Inkább az eseményekből, párbeszédekből ismerjük meg a történetet, ne pedig féloldalas gondolatmenetekből. Én eleve kevésbé szeretem a főszereplő szemszögéből írt műveket, mert az (általában tini) író hajlamos magát túlságosan beleírni a karaktere fejébe, elveszteni a karaktere személyiségét, és így elfogulttá válni az írásával szemben. Nem mondom, hogy nem lehet jó attól, hogy E/1., de manapság ez leginkább a tiniknek szóló ponyvákban jelenik meg, szétcincált formában.


Ahhoz, hogy elszakadj ettől a stílustól, első sorban több élettapasztalat kell, amit egyedül az idő adhat meg. Emellett az irodalmi műveltség sem elhanyagolható. A te korodban szinte minden lánynak ez a szürrealitás imponál, de néhány év múlva már másképp fogod gondolni.


Olvass minőségi szépirodalmat, tanulmányozd a mondatszerkezeteket, a karakter- és történetfejlődés mértékét, megoszlását. Tanulj belőle, de ne plagizálj!

2015. okt. 20. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!