Regényírás segítség (? )

(Hogy hol van a narrátor?! :D )

Képzeld magad a lány helyébe, kész is a válasz. Te mit tennél, ha akaratod ellenére elrabolnak? Valószínűleg próbálnál menekülni, kapálóznál. Erre a szárnyas valószínűleg kedvesen figyelmeztetne, hogy ha ezt sokáig folytatod, mindketten lezuhantok, és az fáj. Tehát valószínűleg abbahagynád, és rettegve nyugton maradnál egy darabig. Persze a nézőpontkarakter lehet szuicid hajlamú is.

Ha mindenáron hosszú leírást akarsz, akkor fokozatosan enyhülhet a félelem. Leírhatod, hogy mit érez a lány - érzi, mennyire hevesen ver a szíve, a füle mellett süvít a szél stb. Valószínűleg, ha az elrablója a karjában tartja, érzi a másik bőrét, mennyire feszülnek az izmai, erőlködik vagy sem (ha igen, ez erős félelemfaktor), milyen a szárnyak mozgása közelről. Ezt még akkor is leírhatod, ha a lány végig csukva tartja a szemét és halálosan retteg. Ha bízik valamennyire a másikban, akkor egy idő után kinyithatja a szemét, ha tériszonyos, akkor ezt többet nem teszi. :) De akár nézheti is a tájat, ha megszokta a repülést. Vagy mantrázzon valamit, ami megnyugtatja. Te ismered a karaktert, ha vagány csaj, akkor gyorsan felenged.

Én értem, hogy te mit akarsz a zárójeles résszel, de ez nem azt jelenti. A narrátor a lány szemszögéből tudósít, azt követi. (PoV - point of view) Nincs a szemében senki. :)

Nézd, ha nem akarod két oldalon keresztül leírni, hogy pánikol, és úgy érzed, minden más, amit mondtam, szintén unalmas, akkor ne írd le két oldalon keresztül. Bár azért javaslom legalább átfutásra Terry Pratchett: Mágia színe/fénye regénykettőst, ahol szegény Széltoló (szintén E/3. PoV) a fél művet elragadó pánikban és rettegésben tölti (és sokszor kerül tériszonyos helyzetbe is), mégsem lesz tőle unalmas. Pedig a leírás kimerül abban, hogy megpróbál nem lenézni.

Egyébként nem kell leírnod, hogy szép a hegy, ami fölött átrepülnek. Kit érdekel? Az a hegy gyanúsan apró ahhoz képest, hogy mondjuk két nap, mire az ember megmássza. Ez sokkal reálisabb gondolat valakitől, aki fél a magasságtól. Nem fogja élvezni a tájat, de azt érzékeli, hogy minden milyen apró. És ettől megijed. Újra és újra.

5/5-tel értek egyet, ne haragudj.

Ha te, most, írás közben már unalmasnak gondolod, akkor szerinted a kedves Olvasó hogyan fog érezni?

Nem kell görcsösen ragaszkodni ahhoz a két oldalhoz. Inkább legyen egy oldalnyi, vagy másfél, vagy ahogy kijön.

Tudom, hogy néha nem akarózik újraírni egy-egy részt, vagy nincs szíved kihúzni ezt-azt... de a törlés is az írási folyamat hasznos része (Cassandra Clare vagy J. K. Rowling könyvei sem úgy voltak rögtön "könyvre készen"). Vannak írók akik egy idő után közzé szokták tenni a kihagyott részeket, illetve hogy eredetileg hogyan írtak meg egy-egy jelentet (amit aztán átírtak).

Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor mentsd el így is, aztán írd át és mentsd el úgy is. Később is lesz időd eldönteni melyik tetszik jobban. Esetleg keríts néhány tesztolvasót. (Valaki egyszer azt mondta ajánlott nem a barátok és a családtagok közül választani, mert ők sokszor azt mondják amit hallani akarsz).

Nem kell kétórányi cselekményt leírni, főleg, ha az csak repülésről szól.

Megírod, hogy hogyan reagál (retteg, stb.), pár szóban jellemzed a környezetet, és ennyi.

Az idő elteltét pedig a hőmérséklet, nap állás változásával mutathatod, miután leszálltak (hűvösebb, melegebb lett, az árnyékok megnyúltak...)