Mi/Mik a kedvenc versetek?

Radnóti Miklós: Éjszaka

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,

alszik a pókháló közelében a légy a falon;

csönd van a házban, az éber egér se kapargál,

alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,

kasban a méh, rózsában a rózsabogár,

alszik a pergő búzaszemekben a nyár,

alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;

fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

1942. június 1.

Foszlány

Egy fénykép, miről tekintesz vissza rám.

Egy ütött, kopott, sárga papír,

mit az emlékezés elém dobott.

Egy régi titok fiókom alján,

óvlak, mint anya gyermekét a karján.

Egy mosoly, egy kávéfolt,

egy folt mely szomjúságot olt.

Épp szád alsó peremén,

nem itattuk fel még frissen, az elején!

Egy ócska lap vagy csupán,

meredsz rám pajkosan, bután.

Szemed fényárban úszik,

s egy ujj nyomata karodra kúszik.

Csak egy pillanat, katt,

mégis örökre megmaradt.

Egri László költő

A tengerpartot járó kisgyerek

mindig talál a kavicsok közt egyre,

mely mindöröktől fogva az övé,

és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!

Egész szíve a tenyerében lüktet,

oly egyetlen egy kezében a kő,

és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.

A víznek fordul, s messze elhajítja.

Hangot sem ad a néma szakítás,

egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Pilinszky

(Egyebkent rejgeteg masik kedvenc vanmeg. Jozsef attila:ulni allni olni halni. Nagyon faj. Kosztolanyi:hajnali reszegseg. Villon:ballada a senki fiarol. Ady: a vallad a vallad. Es hasonlok)

Húnyt szemmel...

Húnyt szemmel bérceken futunk

s mindig csodára vágy szivünk:

a legjobb, amit nem tudunk,

a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit

szorítsd, ki únod a valót:

hímezz belőlük

fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Babits Mihály

Pilinszky János - Elég

A teremtés bármilyen széles,

ólnál is szűkösebb.

Innét odáig. Kő, fa, ház.

Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

És mégis olykor belép valaki

és ami van, hirtelenűl kitárúl.

Elég egy arc látványa, egy jelenlét,

s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég amint

megkeveri a kávét, vagy ahogy

"visszavonúl a bemutatkozásból",

elég, hogy elfeledjük a helyet,

a levegőtlen ablaksort, igen,

hogy visszatérve éjszaka szobánkba

elfogadjuk az elfogadhatatlant.

Tóth Árpád:Körúti hajnal

Arany János:A walesi bárdok

Ady Endre:Lédával a bálban