Tolkien rajongók! Melyik a kedvenc versetek?

Vége a napnak, szemeim leragadnak,

De előttem még hosszú utak állnak.

Viszlát barátaim! A hívást hallom,

A köves fal mellett vár már a hajóm.

A fehér habok, a szürke hullámok;

Napnyugaton túli utamra várok.

Sós habok és szabad szél,

Lelkem lázad a tengerért.

Viszlát barátaim! A vitorlák feszülnek,

Keleti a szél, horgonykötél fodrozza a vizet,

Az árnyék hosszúra nyúlik előttem,

Alant a végtelen - hajló égen.

De szigetek nyugszanak messzebbre, mint a nap,

Azt remélem, még feltűnnek, mielőtt minden elfárad.

Földek vannak nyugatabbra, mint a Nyugat,

Hol csendes az éj, s az álom nyugodt.

A Magányos Csillagtól vezetve,

A legvégső kikötőn túlérve,

Meglelem a szép és szabad öblöket,

Csillagfény Tenger-parti kikötőket.

Hajó, hajóm! Irányom Nyugat,

Hegyek, mezők, örökkön áldottak.

Viszlát utoljára, Középfölde!

A csillagot látom az árbocrúd felett.

A Hobbitból valót nem tudom sajna leírni :(

Nem arra hanem amit a könyv elején énekelnek :)

De én is hülye vagyok mert az is dal :D

Ez az a dal amit a törpök énekelnek. :) És nekem is ez tetszik a legjobban. :)

A ködlő, hideg hegyeken túl,

mély barlangon, tág üregen túl

tűnt, halovány arany nyomán

hajnal előtt hadunk elindul.

Bűbájt tudott sok régi törp,

csengőn csapott a nagy pöröly le,

hegy odva tág termein át

az éj örök csendjébe törve.

Lidérclordnak, tündekirálynak

arany marhát, kincsgarmadákat

formáltak itt, fényt lopva, mit

kardmarkolat gyöngyébe zárták.

Ezüst násfára csillag olvadt,

koronára lángot koholtak:

sárkány tüzét, s lett láncos ék

fényéből a napnak s a holdnak.

A ködlő, hideg hegyeken túl,

mély barlangon, tág üregén túl

a kincs után, jussunk jogán,

hajnal előtt hadunk elindul.

Serleget munkált mind magának

s aranyhárfát; hol ők tanyáztak,

más nem lakott, s a dal, mely ott

csendült, nem ért fülébe másnak.

Fenyők zúgtak a meredélyen,

szelek nyögtek a szörnyű éjen.

A tűz ömölt, a lángja ölt,

a fák lobogtak fáklyaképpen.

Harangok kongattak a völgyben,

emberek néztek fel gyötörten,

sárkány dühe, mint tűz lehe,

tornyot, tetőt földre söpört lenn.

Füstölt a hegy a hold alatt,

döngést fülelt a törphad,

s futott ki mind, ott veszni kint

egy láb alatt, a hold alatt.

A ködlő, hideg hegyeken túl,

mély barlangon, tág üregen túl

- miénk a kincs, s az lesz megint!

Hajnal előtt hadunk elindul.