Mit gondoltok erről a könyv részletről, nektek tetszik?

Egy elég szomorú részt választottam, de kíváncsi vagyok mit gondoltok róla. Elég fiatal vagyok, de nagyon szeretek írni, ez az első nagyobb és komolyabb könyvem. Remélem tetszeni fog:) Ha esetleg nem értitek, a szituációt szívesen leírom, hogy mi történt előtte. Persze, csak ha érdekel. 14/L

"Elvesztettem a barátaimat, elvesztettem a családomat, mindent elvesztettem, nem köt már semmi abba a városba. Egy ajtó bezárult, de egy új kinyílt előttem, és csak ez a lényeg, semmi más nem számít. Nem szabad hátra nézni csak is előre. A múlt az a múlt, már jól ismered, de a jövő tartogat még meglepetéseket a számodra, kiszámíthatatlan. Nem ismered, nem tudod, most mi jön, csak hirtelen itt van. Azt neked kell eldöntened, hogy ez a dolog, ami jött, jó vagy rossz. A rossz is lehet néha jó,ha úgy alakítod. Az életedet csak is te irányítod, senki más, csak neked van jogod irányítani, ne hagyd, hogy ezt elvegyék tőled.

A telefonom egyfolytában csörög, hiába mondtam nekik, hogy ne keressenek, ők mégis meg akarnak találni. Hogy is gondolhattam, hogy csak egyszerűen eljövök és nem fognak keresni, mégiscsak a szüleim és aggódnak értem. Biztos hiányzom nekik, de majd beletörődnek a döntésembe. Remélem, egyszer megbocsájtanak, és megbékélnek vele, hogy eljöttem otthonról. Magukat hibáztatják, tudom, hogy így van, hiszen ismerem őket. Félek, hogy egymást fogják hibáztatni és ezzel tönkre megy a házasságuk. Ha ez megtörténne, soha nem tudnám magamnak megbocsájtani. Őket egymásnak teremtette a föld, minden nap láttam a szemükben, hogy úgy szeretik egymást, hogy jobban már nem is lehet. Nem lehetek én, aki ezt elrontja. Meg kell szakítanom minden kapcsolatot, a családommal. Nem akarom ezt tenni, de így látom helyesnek. Ha ebben a világban akarok élni, akkor annak, ára van, néha el kell veszíteni valamit, hogy erősebb legyél. A ma esti buli remélem, kicsit lenyugtatja a lelkemet, és elengedhetem magam pár óra erejéig. Szükségem van most erre, lazítanom kell. Nem szabad erre gondolnom. Még csak most kezdődik a nyár, fel kell ébrednem, mert kezdek olyan lenni, mint régen. Nem szabad olyan sokat gondolkoznom a dolgokon, csak dönteni.

Minden készen áll az észtvesztő bulira, rengetegen vannak itt, és csak jönnek, és jönnek. Nem számítottam ennyi emberre, egyre hangosabb a zene, mindenki táncol, és őrjöng. Ennél jobb érzés nincs a világon, csak ugrálsz, és nem érdekel semmi más. Kitisztul a fejed, nincs benne semmi, olyan könnyű lesz hirtelen minden. Bele sem gondol az ember, hogy egy pillanat alatt történhet egy végzetes hiba, egy apró mozdulat, és vége mindennek. Egy másodperc meg tud változtatni mindent, egy végzetes másodperc és örökre ott marad a nyoma a szívünkben. Erre nem gondol senki, de mindenki fél tőle. Én sem gondoltam rá, nem is féltem tőle, aztán minden megváltozott. Egy levél, egy telefonhívás, és vége mindennek. Örökre. Kapsz egy üzenetet, ami összetöri a szívedet, megszakad. A tested és a lelked felmondja a szolgálatot, elfárad, és a földön találod magad, minden értelemben. Azt kívánod, hogy bárcsak veled történt volna meg, bárcsak te lettél volna, abban a végzetes másodpercben az autóban. Bárcsak, felvetted volna a telefont, és bárcsak ne lettél volna ilyen makacs, és még mindig itt lennének, együtt ülnénk a tengerparton, összebújva és közben nevetnénk. Bárcsak az idő visszatekerhető lenne. Ez mind az én hibám, ha nem jövök el, ha felveszem a telefont, ha nem vagyok ilyen makacs, akkor még mindig itt lennének és szeretnének. A szeretetük vitte el őket, az irántam érzett szeretetük. Mindennek vége. Nincsenek többet, nem puszilhatom meg őket, nem láthatom őket többet, nem mondhatom nekik, hogy szeretlek titeket. Nem is búcsúzhattam el tőlük, nem kérhettem bocsánatot, azért, hogy így megbántottam őket. Ennél rosszabb érzés nincsen a világon, beszürkült minden, csak őket látom, ahogyan engem keresnek és jön az a pillanat. Ezt az érzést nem kívánom senkinek, jobban fáj mintha, szíven szúrnának ezerszer egy késsel. Ehhez hasonló fájdalom nincs. Olyan mintha, elvesztenéd az életedet. Úgy érzed, hogy itt a vége mindennek, ezt nem lehet feldolgozni, erre nincsenek szavak. Nem maradt más belőlük, csak a sok szép emlék, amit örökké őrzöl a szívedben, örökké ott él, nem engeded el soha. A fájdalmas emlékek, amik könnyeket fakasztanak. Ha előjönnek, véged és nem bírod bent tartani az érzéseidet, kitörnek, mint egy bomba, könnyek formájában. Az elvesztésüket viszont, soha nem felejted el, ezt az érzést, amit, nem lehet szavakba önteni. Még fel sem fogtad, hogy mi történt, hogy miattad történt. Nem tudod visszacsinálni, nem fogod fel, hogy nincs visszaút, csak fáj, és soha nem múlik el. Nem tudod pótolni őket, az üresség mindig ott marad a szívedben, ott tátong és soha semmi nem gyógyítja be."