Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » 14 éves vagyok, és írok egy...

14 éves vagyok, és írok egy regényt, de most összezavarodtam, elakadtam. Tudnátok segíteni? (többi lent)

Figyelt kérdés
Írok egy fantasy regényt elég rég óta, de még az elején járok, lassan haladok. Csak hobbiból írok magamnak, de majd később komolyabban is szeretnék foglalkozni az írással. Viszont rájöttem, hogy a regényem kicsit sablonos, átlagos, sok hibája van, és kicsit hasonlít a kedvenc könyveimre. Legszívesebben elölről kezdeném az egészet. De már régebben is előfordult, hogy elkezdtem valamit írni, aztán abbahagytam, mert nem tartottam elég jónak, és attól félek, hogy ha ezt is abbahagyom, akkor sosem lesz egy befejezett történetem. Viszont ezen a regényen kívül van egy másik ötletem is, ami most nagyon tetszik, csak még nem dolgoztam ki rendesen a fejemben, de ezt most szívesen írnám. De a "régi" regényem történetét, szereplőit is szeretem, és nem akarom félredobni, csak mint már mondtam, nem érzem elég jónak, és szívem szerint átdolgoznám az egészet. Meg igazából egy csomó kisebb ötlet is van a fejemben. Szóval, most nem nagyon tudom, hogy mit csináljak. Átdolgozzam amit most írok? Vagy folytassam így, ahogy van? Vagy kezdjem el írni mellé a másik regényötletemet? Akik írnak, ti mit gondoltok erről?

2015. máj. 16. 12:32
 1/5 anonim válasza:
Szerintem írd ki egy lapra az ötleteidet és próbálj belőle egy történetet gyúrni. Ha valami nem fér bele akkor az nem is kell igazán! :)
2015. máj. 16. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Én tuti nem folytatnám, ha nem tetszene, hanem átírnám. Nem időre írod, akkor meg tök mindegy, hogy mennyi időt vesz igénybe. Amúgy meg fogd fel ezt úgy, mint tanulást, mert ha tényleg író is leszel (ami egyáltalán nem biztos), akkor sem a 14 éves kori, első próblkozásod lesz az, amivel befutsz, főleg nem a mostani formájában.
2015. máj. 16. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Te tudod, melyik késztetés az erősebb: hogy befejezz valamit, vagy hogy olyannal foglalkozz, amit jobbnak érzel.

Ha úgy érzed, sosem fejezed be a dolgokat, mindig csak félkész műveid vannak, akkor talán fejezd be ezt a történetet. Viszont azt mondod, lassan haladsz, ami lehet annak is az oka, hogy már nem tetszik az egész, szeretnél valami érdekesebbet írni. De a másikat még ki sem dolgoztad, csak a fejedben van meg, homályos körvonalak. Mi a garancia, hogy az nem lesz ugyanilyen?

Amit az első is javasolt, hogy írd le az ötleteidet egy papírra, jó gondolat. Így legalább látod, hogy a másik ötlet mennyire épkézláb, kijut-e belőle egy regényre. Lehet, hogy jónak hangzik a fejedben, aztán leírod, és rádöbbensz, hogy nem kezdődik sehol, és nem tart sehová.

Ha leírsz mindent, látni fogod, mi a legjobb ötlet. Én annak a híve vagyok, hogy amit elkezdtél, fejezd is be, különben sosem fogsz semminek a végére érni, de ha csak szenvedés, ne erőltesd, ez csak egy hobbi!

2015. máj. 16. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
szerintem folytasd ezt hisz azt mondtad hogy csak magadnak írsz. Minden író más íróktól vett ihletett eleinte késöbb sokkal több minden fog eszedbe juttni . előre is sok sikert
2015. máj. 17. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Mi lenne, ha mindkét sztorihoz cselekményvázlatot írnál? Az 1-es számú írásodban azt mondtad, hogy szereted a szereplőket. Használd fel őket a 2-es számúhoz! De a szereplőidnek saját dinamikája van, ugye? Szóval nem az történik, hogy karakteridegen döntéseket hoznak annak érdekében, hogy a történet úgy alakuljon, ahogy szeretnéd?

Azon kívül, hogy összegyúrod a sztorikat, picit pihentetheted is őket (az írást persze nem; minél többet gyakorolsz, később annál könnyebb lesz gördülékenyen megfogalmaznod a gondolataidat).

Mondtad, hogy nem tartottad elég jónak, de lehet, hogy másoknak attól még tetszene. Ha nem tervezed a közeljövőben a kiadatást, akkor ajánlom, hogy regisztrálj egy amatőr írói oldalra (Karcolat, Merengő, stb), és töltsd fel a történeted. Visszajelzéseket kaphatsz, és ezekből sokat tanulhatsz.

Amit eddig láttam a fogalmazási módodból (igen, erre a kérdésre gondolok :D), az tetszett. Világosan és érthetően írtad le, hogy mit szeretnél, a szöveg nem fetrengett a helyesírási hibákban. Szurkolok neked, hogy sikerüljön befejezned a történeted, bármelyik mellett döntesz is végül :)

Rosa

2015. máj. 18. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!