Az Éhezők viadala 3-ban nem értem azt a jelenetet! Valaki tud segíteni?

nem értem a metofóra lényegét ebben a részletben

(az előtte lévő néhány sort is odamásolom úgy érthetőbb)

– Peeta, amikor elmesélted, mi történt Dariusszal és Laviniával, és megkérdezted

tőlünk, igaz-e, Boggs igenlő válaszára te azt felelted: gondoltad, mert nem volt benne

semmi felemelő. Hogy értetted ezt?

– Hát, fogalmam sincs, hogyan tudnám megmagyarázni – feleli Peeta. – Eleinte

teljes volt a zűrzavar. Most már átlátok bizonyos dolgokat. Mintha kibontakozna

valamiféle rendszer. Azokban az emlékekben, amiket megváltoztattak a

vadászdarázsméreggel, van valami furcsa. Valahogy túl intenzívek. Az emlékképek

pedig nem elég stabilak. Emlékszel, milyen volt, amikor megcsíptek a

vadászdarazsak?

– Összetörtek a fák. Gigantikus, színes szitakötők jelentek meg. Beleestem egy

narancssárga buborékokkal teli gödörbe. – Egy pillanatra elgondolkodom. – Fényes

narancssárga buborékok voltak.

– Pontosan. De Dariusszal és Laviniával kapcsolatban semmi ilyesmit nem

éreztem. Azt hiszem, az ő emléküket nem fertőzték meg a méreggel – mondja.

– Ez azért elég jó hír, nem gondolod? – kérdezem. – Ha sikerül

megkülönböztetned a kétféle emléket, akkor meg tudod állapítani, mi igaz, és mi nem.

– Igen. És ha szárnyakat növesztenék, akkor tudnék repülni. Csak egy a bökkenő:

az embernek nincsen szárnya – mondja. – Igaz, vagy nem igaz?

– Igaz – felelem. – De az embereknek nem is kellenek szárnyak a túléléshez.

– A fecsegőposzátáknak viszont igen

Nem értem hogy mi az összefüggés az emlékek felismerése és a repülés között. Segítsetek lécci!