Milyen ez a részlet?
Mit gondoltok erről a könyvrészletről? Egy fantasy regény lenne, némi modernebb jellemzőkkel (puska, léghajó... stb.):
Éjfél körül járhatott. Hintó érkezett az az Állami Kincstár nagy vaskapujához. A bodékban figyelő őrök az égből megállíthatatlanul ömlő eső miatt csuklyás kabátban rohantak ki ellenőrizni a látogatókat. Puskájukkal a kezükben kinyitották a hintó ajtaját, és ellenőrizték a bent ülőket. Egy kövér alak drága ruhákban és négy testőr. Közben néhány másik katona lámpással a kezében megvizsgálta a kocsit kívülről, miközben a tiszt váltott néhány szót az utasokkal, majd ellenőrizte a kezébe nyomott papirost – illetve az azon lévő pecsétet. Az ellenőrzésnek vége volt, a kocsi bemehet. Az őrök visszatértek helyükre kártyázni, miközben óriási villám hasította keresztül az eget. Egyikük sem vette észre a kocsi alján kapaszkodó alakot.
***
Arund Daer két katona és egy jegyző kíséretében már órák óta járta a Kincstár folyosóit, kamráit és széfjeit. Reggel betörés miatt riasztották a Városőrséget, akik mivel nem tartozott hatáskörükbe a feladat, illetve a király minél kisebb felhajtást akart, továbbadták az ügyet a Feketekabátosoknak. Ez a titkos társaság közvetlenül a királynak jelentett, és a legváltozatosabb feladatokat teljesítette. Nyomozás, rendfenntartás, zsarolás, minden amihez a városi őrök ostobák, vagy éppen csak túl részegek voltak. Úgy tájékoztatták, hogy betörés történt, és ki kell vizsgálni az esetet. És ami a legfurcsább, hogy amikor Arund megkérdezte, hogy mit is loptak el, a fiatal őr válasza az volt, hogy semmit. Nem találták meg, hol jutott be a behatoló, ugyanis nem találtak feltört zárat, vagy betört ablakot. Egyszerűen csak besétált volna az őrök szeme láttára, az óriási viharban? Az épületben több tucat őr hevert holtan, változatos módokon elintézve. Soknak a nyaka tört el, másokat karddal intéztek el, néhányan csupán érintetlenül feküdtek különös pózokban. Az életben maradt őrök váltig állították, hogy nem láttak semmit.
Nekem tetszik. :-)
Bár azt nem értem hogy magyar író miért nem magyar neveket , helyszíneket használ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!