Szerintetek ki kerül majd a Vastrónra?
És azzal vagyok,hogy Dany meghal. És tekintve hogy egy várost sem tud irányítani, mihez kezdene egy királysággal? Vagy teljes káosz lenne, vagy a Kisujj-féle emberek bábja, vagy egy névleges királynő, aki csak az arcát és nevét adja az egészhez, de mások irányítják helyette a királyságot.
Én azt is kétlem,hogy a végén egyben marad a királyság, sztem megint 7 vagy több királyság lesz,így amit régen 3 sárkány felépített,azt most 3 sárkány rombolja le.
Szerintem Dany azért nem tudja irányítani a várost, mert ott semmi keresnivalója. Aki vele van, az mellette maradt így is, viszont ráerőlteti az akaratát olyanokra is, akik nem kérnek belőle.
Viszont Westerossal más a helyzet, mert ott eleve más az emberek beállítottsága is. Szerintem sokkal egyszerűbb dolga lenne a Hét Királysággal, mint most a hárpiás városokkal.
Nem hiszem, hogy nagy lenne a konkurencia. Tyrellek, ha veszni látják a dolgot, megint köpönyeget fordítanak, odadobják neki Willas kezét...és kész. :D
Igazából Stannisen kívül nem lenne "méltó" ellenfele. De őt meg kivégzi a Tél, szóval sima ügy.
Hacsak az óvárosiak, meg a Martellek bele nem trollkodnak valamit.
Azért nem ilyen egyszerű. Még nem lehet tudni,hogy ki kivel van.
Ott vannak a Reach (magyarban nemtom h Síkföld vagy esetleg Síkvidék lehet) a Tyrellek vezetésével, akiket kb. egy hajszál köt a Lannisterek vezette Nyugathoz, ami most Tywin és Kevan halála miatt olyan lesz mint egy kígyó fej nélkül, de még így is több 10ezres sereg van ott és egy kb. bevehetetlen vár: Casterly-hegy.
Dany nem hiszem,h kérne Willasból, nem csak azért mert nyomorék, hanem pl. Dorne is a Targaryenek oldalán akar belépni a háborúba és Dorne és a Reach ősi ellenségek, annak ellenére is,h mindketten Targaryen pártiak voltak, vagy egy ilyen házasság nemcsak a Tyrelleket hozná közelebb a Targaryenekhez, hanem a Lannistereket is, akiket Dany nem kedvel, vagy pl. Victarion megérkezése Meereenbe, akinek 2 előnyös tulajdonsága is van Willasszal szemben: a sárkánykürt és h Drogóhoz hasonló barbár.
Vagy pl. Doran eltervezte a Viserys-Arianne házasságot, de Viserys meghalt, majd egy Quentyn-Danyt akart, de Quent meghalt és még nem tudja, így most az időt húzza, mert Danyre várt, de ott az erősebb trónigénnyel rendelkező Aegon, aki viszont nem biztos,h az akinek mondják. És az is érdekes,h Aegon túlságosan is Illyrio és Varys által van támogatva, Illyrio pedig rohadtul gazdag és bármikor felbérelhetne zsoldosokat vagy bérgyilkosokat, de ott a Rongyos Herceg, aki még biztos befog kavarni Illyrio terveibe.
Észak sztem sok vizet nem fog zavarni ilyen szempontból, viszont majd megérkeznek a Mások.
Óváros kérdése is érdekes, mert pl. ott van a Hightower aminek az eredetéről semmit sem tudnak és az is fura,h lord Hightower már több mint 10 éve (Robert hatalomra kerülése?) a tornyában ücsörög, vagy h hova és kihez/mihez akar egy feltehetőleg Arcnélküli Ember eljutni annyira nagyon,h ehhez megöl egy ártatlan mestertanoncot ami ellenkezik az elveikkel, és pl. h Euron valszeg beakar majd nézni Óvárosba.
És lehetne még sorolni.
Dany lesz az Éjkirálynő. Az Éjkirály átalakítja őt is Mássá (ahogy anno vele tette az eredeti Éjkirálynő), ledöntik a Falat és elpusztítják a Vastrónt.
Nananana.
*Egyébként meg az éjkirály el tudott menekülni. Ahm...ha pedig Stark volt, az azt is jelentheti, hogy a saját testvére árulhatta el. Amikor lemészárolták a feleségét és a gyerekeit, az akár egy akkori "vörös násznak" is megfelelhetett.
Nem csoda, ha utálja az embereket.
"Honnan tudod,hogy az eredetileg mit tett?"
Egyébként meg le van írva: "elvette a lelkét" = (babonás emberek képzeteit redukálva "átalakította olyanná, amilyen ő maga".
Tehát lehet tudni, hogy mit csinált az éjkirálynő vele.
"ha pedig Stark volt, az azt is jelentheti, hogy a saját testvére árulhatta el."
Viszont ennek semmi értelme sincs. Mivel a 13.parancsnok árult el mindent,amire feleskedüdött, így ha Stark volt, ha nem, nem árulta őt el senki.
Az meg egyáltalán nem biztos,h ő áll a Mások mögött, mivel a Mások valszeg már a Fal felépítése előtt feltűntek, és ugyanígy az sem biztos,h utálja az embereket. Ilyet nem lehet kijelenteni mivel alig tudunk róluk valamit az alapvető dolgokon kívül. És én is azok mellett vagyok,akik azt mondják,h a végén kiderül, h a Mások sem gonoszak.
Hát abból amiket olvasni lehet a könyvekben eléggé rühellik az élőket. :D
Kizárt dolognak tartom hogy ők is jók legyenek, halottakkal az oldalukon...seriously??? :D
Ez már ilyen túlkomplikálása az egésznek szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!