Mi a véleményetek erről a novelláról?

Delet ütött az óra. Még csend honol a városban. Egyedül egy busz zúgását hallani a tűző napsütésben. Minden elnémul, a busz egy megállónál veszi fel az egyetlenegy utast. Bombitz Bálint hirtelen megáll egy ülés mellett, az ott ülő félrehúzódik.

-Te Béla-szólítja meg Bombitz a barátját-Nem hiszed el, mi történt velem a megállón!

-Mondjad.

-Ülök a padon, sehol senki. Aztán jön egy nagydarab fickó, fekete bőr cuccban. Leül a pad másik oldalára.

-Ne fárassz már, mondd a lényeget.

-Azt próbálom, ha nem szólnál bele. Szóval ülünk ott ketten, a csávó meg lassan araszolgat felém. Kajakra homokosnak néztem.

-Mér’ nem volt az?-röhögött a másik.

-Várjál, most jön a lényeg. Érted, már egész közel jött, én meg már nem bírtam hova húzódni. Majd leestem a padról, közbe’ magamba’ imádkozni kezdtem, hogy jöjjön már a busz. Akkor a fickó megszólal: „Kuss” Erre én: „Egy szót se szóltam.” Már tisztára ki voltam, mi van ha a fickó őrült?! Akkor azt mondja nekem: „Imádkoztál. Hallottam én!” Nézek rá, hogy honnan tudja, és akkor azt mondja: „Senki sem imádkozhat a jelenlétemben.” Érted, én meg már frászt kapok, hogy mit akar az ürge. Mondom: „Mér’, ki vagy te?” Aszongya’ hogy ő az ördög.

-Na ne szórakozz-Rácz Béla már majd ledőlt az ülésről-Amúgy lehet, hogy ez az a barom, aki megszökött a diliházból.

-Ja, hát én is ezt gondoltam-bólogatott a másik-Na, és akkor ott tartottam, hogy aszongya’ a csávó, hogy ő az ördög. Mondom „ Én meg a fogtündér.”

-Mért pont fogtündér?

-Mit tudom én, az jutott éppen eszembe. Szóval aszongya’ hogy ő azt el nem hiszi. Mondom, hogy én se. És akkor így kiegyeztünk, hogy ő nem ördög, én meg nem vagyok a fogtündér. Hallgat a koma, látszik rajta, hogy mondani akar valamit. Elmorfondírozott ott magába’, és akkor aszonta’: „ Na idefigyelj, te egyszerű földi halandó!” nézem a csávót, miféle földönkívüli lehet ez? Akkor folytatja: „A te öcséd a Bombicz Krisztián?” Mondom: ja. Kérdezi, hol lakunk. Mondom neki, hogy nem mondom meg. Aszongya’, hogy márpedig muszáj lesz, mert ő a Lucifernek a mittudomén milyen bizalmasa. Na, már kezdem érteni, mitől hülyült meg a csávó, mert ismerjük el, hogy a Lucifer azér’ kemény anyagokat árul. Szóval mondom neki, hogy már kifizettem a tartozást. És a csávó, érted, kikerekedett szemekkel néz rám, hogy: „Te már találkoztál vele?” Mondom: „Ja, törzsvevő vagyok nála.” A fickó értetlenül bámul, aztán megkérdi: „Te vagy a Bombitz?” Bólintok, hogy én vagyok. „Micsoda?”-látnod kellett volna a képét, tisztára megilletődött, hogy én vagyok a Bombitz. Hát ki a fene lennék, ha az öcsémet Bombitz Krisztiánnak hívják?! Na mindegy, szóval mondja nekem a csávó: „Te vagy a „Gróf”? Mondom nem, az egy másik diller. És akkor így néz rám, és kérdi:” Mért? Az diller?” Mondom: „Még szép, mért csodálkozik ezen, ha egyszer maga kereste?” megvonta a vállát, s kérdezi, hogy hol van most a Gróf. Mondom itt lakik mindjárt a sarkon. A fickó meg fogta magát és elment.

-Jól be lehetett szívva-Béla már a szemét törölgette a nevetéstől.

-Nekem mondod? Hallod, örülj, hogy még nem találkoztál vele. Szegény Gróf.

-Te, nem itt szállunk le?

-Ja, de, jobb lesz sietni.

A két barát leszállt a buszról, az pedig továbbgurult a napsütésben. Ismét néma csend volt, csak két barát kacagása törte meg a békességet.