Olvasnátok amatőr írótól?

Rövidebb úton haladva gyorsabban megtehettem az utat. Belépve az iskola üres kőfalai elé tudasodott csak bennem, hogy mit készülök most tenni. Segítségett kérni Rodneytól … biztos hogy ezt rendesen átgondoltad? Nem volt időm többet tanakodni rajta, szembe jött az első gyerek akitől megkérdezhettem:

 Loy nem láttad Rodneyt? - meglepötten állt csak a bejáratnál ahogy süvített bele a szél fülébe hangommal együtt.

 Persze … - ébredt fel egyszer csak. - Azt hiszem a zárolt részben van elkobozhattak tőle valamit! - Rodneytól? Az arany tojást tojó tyúktól? De jól is van így legalább nem futhat el, figyelmesen végig kell majd hallgatnia!

 Kösz! - és már húztam is kifelé le a lépcsőn, azonban végénél Julie már a falnak támaszkodva figyelt a szokásos tekintetével és várt rám szokásos kérdésével.

 Szia Julie! - köszöntem oda most először ügyet se vetve rá mert ezúttal már mással kellet törődnöm. Loholtam előre megállíthatatlanúl, így szaporán kellet szednie a lábát a rondán össze csempézett folyosón, hogy felzárkozhasson mellém. De ő sem tágított mindenképp beszélni akart velem.

 Dame várjál már … - probált megállítani karomnál fogva - Nem tudom hogy is kérhetem most ezt, hiszen ezt már régóta megkellet volna kérdeznem – lógatta szemeit csalódottan. Én közbe már a híres nemes faajtóhoz is értem ami fölött nagy vörös tábla figyelmeztett, hogy tilos oda bemennem. Furcsamód általában zárva volt de most nagy hasadék tátongott a kilincs helyén, amit nem tudtam mire vélni. Valaki bejutott? Úgy téve mintha ezeket nem vettem volna észre gyorsan eltakartam előle a feliratot és felé fordultam:

 Igen ez halaszhatatlan – adtam helyt neki fontoskodva neki dőlve az ajtónak – Hé … miért nem beszéljük meg mondjuk idebent – muttogatam belülre, mire átléptem az ajtó sarkát.

 Dame … Jason! Jason!

Rodneyt nem is találtam ott. Csak egy túlzsúfolt termet asztalokon elkobzott tárgyakkal. Volt rajta kémia órákon használt üvegek, asztalba belevágott kés, szemet szúró bűz bombák és hasonlók. Nem volt túl sok fény a helyiségben, az is magasról vetülhetett be egy kicsi keskeny üvegablakon. Előttük ott állt egy nyitatlan doboz is amiről valahogy sejtettem, hogy ez lesz az övé. Kíváncsiskodva léptem felé. Beszélt hozzám Julie de hallani nem hallotam … A kiszemelt kincsesbánya alján palackok és flaskák heverték, bennük pedig különböző színű folyadékok áramolgattak. Először azt hittem alkohol vagy ilyesmi, Rodneyra vallana, ha ilyesmiket hozzatna ide csak hogy népszerűbb! De felvéve kezembe egy furcsa állagú anyag volt benne amit nem mertem megszagolni … Kerozin? Te jó ég Rodney! Talán a doki kérte, hogy tartsa magánál... Mélyen elkellet gondolkoznom Rodney elbizakodottságán ekkor, hogy egyáltalán ellentmond magának és segít-e minket megtámadni mintaképét. Egy másikban pedig cicakaka színű lé pátyolgott.

 Akkor megtennéd nekem ezt kérlek? - kérdezte egy homályosán derengő halvány folt tőlem balra.

 Mi … Ja igen persze – feleltem komásan mindattól amit most megtudtam.

 Jaj … Az nagyon jó köszi Jason! - válaszolt felém sietve. Szívesen! ... Mit is? Rámeredve ahogy összetett karral a boldogságtól alig tud egy helyben maradni a lombikot fogó kezeim is elernyedtek hirtelen. Nem mondod komolyan, hogy ez is újra megtörténik! Kiesett kezemből mire nagy recsenést lábaimnál landolt. Tátva maradt szájamtól nem vehettem észre hogy a földön törött szilánkokból sziluettesen egy gomolygó zöld füst tört elő vészesen közeledve orrlyukaimhoz. A kezdeti megdöbbenéstől egy másik ötlett jutott eszembe amitől elfelejtettem egy pillanatra mindent a Doki tervéről és stréber barátomról.

 Bocsi megismételnéd mégegyszer – alig hallhatam a saját hangomat mintha eltorlaszolták volna fülemet ahogy kiejtettem számon az első szavakat.

 Csak tudod … - ennyit hallhatam azután sípitozó hanggá változott minden körülöttem. Julie arca is egyre homályosabb lett, kezdtem szédülni. Honnan jön ez?

 Mit mondtál? - kiabáltam, hogy túl ordítsam a fülemben lévő zajt. Zúgásnak hatott aminek nem tudtam megtalálni az okát. Odatapasztottam a kezemet, hogy elhalkítsam, de csak nem lohadt le. Ugyan olyan hangosan döngette halló járatomat. Amíg rá nem jöttem ... a fejemből jön! ...

Közelebb lépett hozzám megpróbálva felébreszteni:

 Jól vagy? – de nem válaszolhattam Julie csak forgott és forgott körülöttem és egyre több lett belőle. Melyikhez szóljak? Elkezdtem őket számolni … egy kettő … három! Csodás de miért?

 Rodney – hála istennek! - egy még sötétebb alak lépett be megszólalására. Gondolom, hogy vissza vegye majd jogos tulajdonnát. Na azt most már lesheti. Láthatólag megjött a felmentő sereg.

 Melyikből vett be? - tudakolta sietősen mást nem kérdezve, mikor végignézett rajtam.

 Nem tudom azt hiszem a zöldbő … - Julie helyet mély dörmőgös férfi szólalt meg . Ki … ki cserélteki Juliet Tom Jonesra? - fogtam közbe fejem, ami már egyre jobban fájt, mintha kalapácsal ütötték volna egyfolytában. Ha tudtam volna most nevettem volna elváltozott hangjukon, ahogy sietősen mindketten megfogtak. Meg ahogy táncoltak szemem előtt. Julie aggódva figyelte ahogy én kobakomat egyre csak szorítva sliszolok kifelé Rodneyval karöltve. Rodney … persze! Az időgép!

 Ibőpép – magyaráztam sietve, de csak ezt tudtam kiejteni számon

 Milyen pép? - álltunk meg a falnál mert már lépcsőket tappodtuk.

 Ibőpép - Bogi – látszólag én is meglepőttem, így hát csak probálgattam a szavakat – bissza kell mennem Bokihoz … ebbid pépe visszavitt a pépe – hangoztattam. Félre nézve rájöttem hogy ez egyszerre reménytelen és értelmetlen, de már gondolkozni se tudtam rendesen, így hát kiejtettem számon ami még eszembe jutott - A Dönpernek kaja kell! - az arcom mintha egyre nagyobb lett volna.

 Jó-jó! Persze! Mindjárt! – nyugtatott meg gondolván valami mást is felöntöttem a garatra. Jól van akkor vigyél. Az élmény már a tetőfokára hágott, azt se tudtam hol vagyok. Hagytam magam, hogy átcipeljen pár folyoson és további lépcsőházakon a tanárok megbotránkozására és egy pár barátéra:

 Rodney mi történt vele? - kérdezte a tűzes vörös hajú leány messze tőlünk.

 Á semmi – hallotam ahogy nyugtatta - csak beütette a fejét kicsit – akkor viszont már elfordult tőle, mikor is Rodneynak hála fejem csakugyan találkozott az ajtó sarkával.

 Á – jött meg az esszem hirtelen beszédemmel együtt – Te semmit se tudsz jól csinálni?! - akadtam ki rajta.

 Css … nyugi – mondogatta, de azért egy kicsit már tényleg sajnálva. És gyorsan bevitt az ajtón túlra. Egy akváriumokkal és kitömött állatokkal teli terembe vonszolt be. Kacsák, baglyok, sasok néztek rám üres szemeikkel, míg Rodney elkezdett az asztalon lévő üvegcsékből összeállítva kotyvasztani valamit. Kezeimet is már furának éreztem ránézve tudatosult csak bennem, hogy ezek már akkorára nőttek mint a virslik amit Hopps nagyi túl sokáig hagyott a gázon. Kézséggel fogyaszhatóak lettek volna! Ő kérte hogy maradjak nyugton, de én nem tudtam agyamba akadálytalanúl visszatértek a gondolatok, valamennyi:

 Elbultam … obt volt az ebélyem de elburtam – elbutultam érzelmeimmel viaskodtam – Szereben – fogtam meg karját. Nyugodtan beszélhettem azután egyikünk se fog emlékezni a történtekre. Minden homályos lett. Egy nagy orrt láttam csak amit egyik ujjamm hegyével megérintettem. – Pukk! - Az Rodneyé volt – Ehe ... Ab eb tű? - kérdeztem.

Valóban egy hatalmas tűt szorongatott kezében amit ki tudja mível rakott tele. A végét nyomogatta és probálgatta. Majd minden nélkül elfordította fejemet és szabaddá vált nyakamba bele nyomta. Azután szemeim kifordultak a helyükről és elterültem a padlón.