Kritikákat kérnék az írásomról? Kemény, durva kritikát is elfogadok

Reszketek a félelemtől. A sötétben kitapogatom az ajtókilincset. Tenyeremben érzem a hideg fémet, libabőrös lesz az alkarom, majd a bizsergés végigfut egészen a hátam közepéig. Zihálok, de igyekszem elfojtani.

Óvatosan lenyomom a kilincset. Nem tudom, mi vár rám. Megbüntet majd? Vagy ami még rosszab, elhagy? Ó, Attila...

Egyik lábamat átemelem a küszöbön, vigyázva, nehogy a cipőm sarka zajt verjen. Semmit nem látok, de valahogy muszáj átvergődnöm magam a hálószobáig.

Sehol egy fénypont. Túl nagy a csend.

Hirtelen egy erős kéz megragadja a csuklómat, és a falhoz nyomja egész testemet. Mire feleszmélek, már mindkét kezem a fejem fölött van, a férfi erősen markolja csuklómat, csípőjét az enyémhez szorítja.

A nyitva hagyott ajtó némi silány fényt enged a helységbe.

Látom az arca körvonalait. Érzem az illatát, azt az őrjítő, édes illatát. Csuklómon érzem azokat a hosszú ujjakat, azt a puha bőrt... Attila!

-Merre jártál, Madárka? - suttogja vészjóslóan. A nyakamba csókol. Halkan felnyögök. Tényleg itt fogjuk ezt megbeszélni?

-Attila, fáradt vagyok...

-Nem! - csípőjét még jobban az enyémhez szorítja. Mozdulni sem tudok, teljesen birtokol - Tudnom kell, Lilla!

Szeméből süt az aggodalom, a félelem...és a düh. Nem tudom, mit mondhatnék. Hogy megint Balázzsal töltöttem az estét az irodámban, és a cégről beszélgettünk? Nem, ha máskor nem, akkor most miért is értené meg? Majd talán holnap reggel, egy kávé mellett megbeszéljük.

-Kérlek, Attila, kérlek... - Elhal a hangom. Most érzem csak igazán, mennyire kimerítő volt ez a hét. Attila enged a szorításon a csuklómon is, de enged elmenni.

-Ha megint azzal a Balázzsal voltál...