Kinek mi a kedvenc Harry Potteres idézete? Fanfictionos is jöhet!

"...a márványlépcső fordulójában ugyanis két száguldó seprű bukkant fel...

- A viszont-nem-látásra! - szólt Fred, és a lába közé kaptaseprűjét. George is felpattant a magáéra.

- Ne várja, hogy írunk! - búcsúzott...

- Akinek tetszik az emeleten megtekinthető mobilmocsár, megtalál minket az Abszol út 93. szám alatt, a Weasley Varázsvicc Vállalatnál. - jelentette be zengő hangon. - Az új boltunkban! George rámutatott Umbridge-ra, és hozzátette:

- A roxfortosok külön kedvezményt kapnak, ha megígérik, hogy termékeink segítségével elkergetik innen ezt a vén denevért!

No gyere, szerezzük meg Mollynak azt az örömöt, elszörnyülködhessen rajta, hogy milyen sovány vagy.

Mondta Dumbledore ( A 6. kötet 4. Fejezet 82. oldal)

Ez egy fan fiction:

Itt megtaláljátok az egész sztorit:

[link]

- Professzor! – ijedt meg valaki a közelben.

- Granger? Maga az, kisasszony?

- Én vagyok professzor igen. Maga minek örül ennyire? Sose láttam önt ennyire boldognak. Még a Szükség Szobájában is csak mosolygott, most meg úgy néz ki, mint aki egy hatalmas titkot tudott meg.

- Ha maga azt tudná kisasszony, hogy mi történt ma, akkor többé nem így nézne rám. Ha már itt vagyunk kettesben, áruljon el nekem valamit.

- Mit?

- Tetszem magának?

- Nem, professzor – felelte higgadtan a lány.

- Akkor rendben. Nem akarja megtudni, hogy miért vagyok ilyen boldog?

- Ha elmondja, az megtisztelne, professzor.

Piton elvezette Hermionét a Szükség Szobájába, és megmutatta neki is a rózsaszín világát. A lány sírva szaladt ki a szobából, és rohant el messzire. Piton elégedett mosollyal sétált vissza a pincébe, és adta át magát este az édes álmoknak.

,,...még mindig Dumbledore embere vagyok." -Harry a miniszternek Dumbledore temetése után.(HP6)

,,Utolsóként a halál semmisül meg."

,,Nem élhet az egyik, míg él a másik."

,,Ott nyílok, ahol zárul."

-Are you okey?

-Yes.

/Fred és George a filmben, a Roxfort ostrománál./

"Közeleg az idő, közeleg az Egyetlen…

Visszatér, elfoglalja az őt megillető helyét, letaszítva vérét…

világunkban helyre áll a rend, a béke, és a varázserő…

Ő az az Egyetlen, akit névről mindenki ismert, de ő valójában az, akit senki sem ismert eléggé.

Az Egyetlen hivatott legyőzni a gonoszt, ő az, aki elhozza világunkba a békét…

mert nem élhet az egyik, még él a másik…"

Severitus fanfictionból van: [link]

"Az erdő csábít, sűrű, mély, de nem rettent a rút veszély. Mennem kell, leszáll az éj, mennem kell, leszáll az éj."

Szintén severitus: [link]

"Mr. Potter

Ha megköszönném, az nem lenne elég.

Ha elmondanám… az nem menne még.

Szeretném, ha megérthetném, hogyan, miért, de a válaszok bennem is megvannak rég.

Sötétség Angyala"

Snarry (Perselus Piton/Harry Potter) tehát slash: [link]

"A fiú, aki nem az apa fia,

Teliholdkor, a Villámlás és az Aratás idején születik.

A hetedik hónap halála szüli őt,

És minden varázslat ellenére

Elhozza a sötétség korszakának végét,

És a jólét éveinek kezdetét.

És az apa, aki nem a vér szerinti apa,

Csak szívében, lelkében és minden másban,

Védi és irányítja,

Vezeti és óvja őt.

És egyesülve a látnokkal és annak testvérével, aki nem a testvére

Tanítgatja a fiát, egy ikerpár legméltóbbikát,

Testvére felesküdött védelmezőjét,

Az elhanyagolt gyermeket,

Hogy legyőzhesse saját koruk sötétségét.

Az ősi mágia őrzője,

Az apa és a fiú végül mind megtalálják

Az útjukat az életben."

Severitus: [link]

"- Lehet, hogy valami egyszerűbb formát kéne választanod az okklumencia-képedhez – mondta végül a volt tanár -, mondjuk egy kört, egy négyszöget, valami tiszta színűt. Mi a véleményed?

- Nem tudom. – felelte Harry, és mérgesen levágta az asztalra a szalvétáját.

Közben Piton is befejezte az étkezést, és most érdeklődve nézett egyikről a másikra.

- Engedd meg, hogy azt mondjam, Lupin, hogy óriási tévedésben vagy. Amit mondasz, az csupán arra jó, hogy ne engedj betekintést az elmédbe, ez csupán egy képzeletbeli dobbantó ahhoz, hogy kihajítsd az elmédből. Potternek azonban arra is szüksége van – mondta Piton, majd egy gúnyos pillantást vetett Harryra -, hogy el tudja rejteni azt, hogy képes az okklumenciára. Nincsenek illúzióim a képességeiről, de azért még tőle is meglepő lenne, ha a Sötét Nagyúr az elméjébe tekintve színes karikákat és négyszögeket látna. Azonnal tudná, hogy okklumentál, és olyan erővel támadná Pottert, hogy az valószínűleg belehalna."

Severitus: [link]

Történetesen a dolgok nem a terv szerint alakultak.

Minervának természetesen volt egy balesete. Csak sajnos a sors keze gondoskodott róla, hogy az eredmény teljesen váratlan legyen. Albus, anélkül, hogy a többiek tudtak volna róla, megváltoztatta a természet erőit, hogy igaz meglepetés legyen a dologból. Sajnálatos módon a bűbáját, melynek hatására Minervának le kellett volna csúsznia a jó előre kipárnázott lépcsőkön – ahogy a gyerekek előtt haladt és vezette le a griffendéleseket a Mardekár-Hollóhát meccsre –, meghiúsította egy másodéves hugrabugos, aki nekiesett a korlátnak és összetörte a talárja alatt rejtegetett vajsörös üvegét. Minerva megcsúszott a nyálkás vajsörön – hiszen néhány napja már a legcsúszósabb cipőjét viselte, mivel nem volt tudatában Albus terveinek –, és ahelyett, hogy könnyedén legurult volna a lépcsőn, először elég látványosan átesett a korláton, és a diákok sikoltozásától kísérve egy lenyűgöző levegőbeli mutatvánnyal átváltozott a macska alakjába.

A diákok még évekig vitatkoztak azon a kérdésen, hogy a professzor tényleg lila bugyogót viselt-e rózsaszín csipkeszegéssel, mert – állítólag – látszott, amikor a nő talárja repkedett körülötte, amikor fejjel előrebukott, vagy – és ez egy másik iskolai spekuláció volt – valójában teljesen meztelen volt néhány pillanatig, amíg átalakult. Bármi is volt az igazság, a landolását visszhangzó taps kísérte, de szerencsétlenségére a karjában és a lábában több csont is elrepedt, amelyek annyira fájtak, hogy a professzor képtelen volt visszaváltozni, ehelyett nyávogó kupacként feküdt a földön és finoman nyalogatta a végtagjait.

Harry maga azon tépelődött, hogy vajon vissza bírja-e a dühét annyira fogni, hogy ne ölje meg itt helyben az egyik leghíresebb varázslóiskola igazgatóját, a bájitalprofesszorról már nem is beszélve. Bár jelen esetben a férfi ugyanolyan ártatlan volt, mint ő. És láthatóan neki sem volt jobban ínyére a kialakult helyzet. Ez némi elégtétellel töltötte el.

- Nem igazán értem, uram – találta meg végül a hangját Harry. – Hogyan jöhetne Piton professzor velem Little Whinghingbe, anélkül, hogy ne ismernék fel. Biztos vagyok benne, hogy a nagynénémék hatalmas botrányt csapnának.

Hirtelen megjelent a lelki szemei előtt, ahogy Piton a ház nappalijában köröz, mint egy buggyant keselyű, amíg a nagynénje az utasításnak megfelelően, szigorúan az óramutató járásával ellentétesen keveri a pörköltet a gáztűzhelyen. A kép annyira abszurd volt, hogy önkéntelenül is felnevetett.

- A nyár nekem is pihenés, Albus. Nem akarom egész idő alatt ezt a gyengeelméjűt pátyolgatni.

- Arról nem is beszélve, hogy a professzor – nézett Harry gúnyosan villámló szemmel a férfire az előbbi sértésért, mire az csak felvonta az egyik szemöldökét – ööö….mondjuk úgy, különleges megjelenése nem éppen a kisvárosi környezetbe illik. És bár nem bánnám, ha a nagynéném szívrohamban elhalálozna, amikor meglátja, attól tartok, hogy sokaknak… szemet szúrna.

"-Meghalhatunk vagy akár ki is csaphatnak!

-Hogy melyik a rosszabb arról vitatkozhatnánk." Ron-Hermione