Fantasy könyvet írok, mi a véleményetek?

Részlet:

Már alkonyodott, amikor a lovagok felértek a dombra. Húsz lovas volt: William, Roderic király fia, a barátja, és tizennyolc katonája. A táj lenyűgöző volt, de ők nem nézelődni jöttek. A területet dombok vették körül, amikhez rengeteg legenda, és babona kötődött. Közöttük egy katonai tábor rejtőzött, de nem hallatszottak belőle az élet hangjai. Nem volt madárfütty sem. A szellő sem fújdogált.

- Nem tetszik ez nekem. - jegyezte meg David.

William megsarkantyúzta a lovát. A domb, amiről érkeztek, elmaradt mögöttük, helyébe egyre többen jöttek. Tökéletes hely volt egy tábor kialakítására, mivel szinte teljesen szélvédett, és az őrszemek az egész környéket beláthatják innen. A lovasok elérték a tábort. A sátrak üresen álltak, az időközben feltámadt szél a földbe tűzött Tyanori zászlókat lobogtatta. A szövet lobogásán és a lovak zihálásán kívül teljes volt a csend. A katonák William parancsára szétszóródtak, és átkutatták a helyet. Negyed óra múlva az utolsó ember is visszatért. - Semmi. - jelentette.

- Ez meg hogy lehetséges? - kérdezte a herceg. - Több mint kétszáz katonánk nyom nélkül eltűnt a föld színéről? Mintha elpárologtak volna. Egyetlen nyomot sem találtatok?

- Nem, uram. - válaszolták egyöntetűen. Ekkor az egyik sátor hirtelen összeomlott. Egy hozzá közeli katona odaugrott, és félrerántotta a ponyvát. Valami volt benne, de beleakadt. A katona még egyszer megrántotta, mire a ponyva tartalma kiborult a földre. Egy férfi volt az. A szemét szürke hályog fedte, a bőrén fekete csíkok futottak végig, furcsa mintákba rendeződve. Rothadásszaga volt. A lovag bukdácsolva hátrált, és befogta az orrát. - Itt valami nagyon rossz dolog történt. - jegyezte meg David. - Ember ilyenre nem képes.

- Csak nem lettél babonás már te is? - a szkeptikus képű William közelebb lépett a testhez. Annak az arcára rádermedt az ordítás, a szája tátva volt.

- Uram... - dadogta az egyik embere, aki nem mert közelebb jönni. - Magam vizsgáltam át azt a sátrat... ne...m... volt benne senki... vagy semmi sem!

- Tanúsíthatom, uram. - mondta a férfi barátja.

Williamnak meglódult a szívverése, igyekezett nem pánikba esni. Bármi is történt itt, az nem lehetett normális dolog. Miután tüzetesebben megvizsgálták a hullát, kiderült, hogy azon nincsen sérülés.

A katonák idegesen kémlelték a látóhatárt és a dombokat, olyan tekintettel, mintha valami rémség bujkálna mögöttük. Egyikük a nyakában függő vaskarikát szorongatta, és halkan mormolt valamit.

A herceg gyorsan megelégelte a helyzetet, nem hagyott időt a pánikra. - Csavarjátok bele a sátorvászonba, és kötözzétek fel az egyik lóra. Visszamegyünk.

- Elátkozott hely ez. - suttogta David. Mire mindenki lóra pattant, az égen már sötét felhők gyűltek össze, és a szél is feltámadt. A hosszú fűszálak hullámzani kezdtek.

- Hurrá. Jön a vihar. - egy katona megállította a lovát. - Jókora.

- Semmi kedvem ezen a helyen tábort verni. - jegyezte meg egy másik.

Mind megálltak. - Muszáj lesz. - William leugrott a lováról, és elkezdte leszerszámozni. - Ha a vihar elkap minket út közeben, és a lovak elakadnak a sárban, akkor bajban leszünk. Rajta. Van itt elég sátor. - a lovagok összepakolták a sátrakat, és valamivel távolabb a helytől új tábort hoztak létre, sűrűn egymás mellé felállítva a sátrakat. A lovakat egy helyre vezették, és fákhoz kötötték ki őket. Azonban a sátrak nem bizonyultak erősnek. Pár perc múlva kiderült, hogy a merevítőik olyan rossz állapotban vannak, hogy a saját súlyuk alatt összedőlnek. Némi káromkodás és ordibálás után a tábort újraszervezték, és mire befejezték, kitört a vihar. A szél vadul süvített végig a dombokon, és cibálta a sátorponyvát. Az eső hangosan kopogott, a villámok cikázó fénye átvilágította a sátrakat. Hatalmasak dörrent az ég, mintha valaki odafent ágyúval lövöldözött volna. A lovagok beleburkolóztak a takarókba, és igyekeztek nem gondolni arra, mi lehet ott kint. Talán semmi. William lefoglalta magát, a kardját kezdte élesíteni. A kinti morajlás miatt nem vett észre semmit. A második halálra rémült ordítást azonban már nem tudta nem meg hallani. Hatalmas dörrenéssel egy villám csapott le a közelben, a lovak rémülten nyihogva szaggatták a köteleiket. Újabb, borzalmas sikoly hasította át az égzengést, de a szél hamar elsodorta. William kiugrott a sátorból. Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék, vízfüggönyt alkotott. A herceg rögtön bőrig ázott. Azonban nem ez volt a legrosszabb: odakint sötét volt. Mintha éjszaka lett volna, pedig William tudta, hogy legfeljebb délután négy óra lehet. Árnyakat látott csak mozogni, de a víz a szemébe folyt, és elvakította. Bármi támadott is rájuk, azt ilyen körülmények között nem fogják tudni visszaverni. Újabb villám csapot le a közelben, szétzúzott egy sátrat, és a maradványai lángba borultak. A vihar hamar eloltotta. William megindult az elszenesedett sátor irányába, ekkor óriási robbanással csapódott be egy villám tőle mindössze néhány lábnyira. A herceg elvágódott, csengett a füle, a szeme előtt fehér csillagok táncoltak. Az ég folyamatosan morajlott, a sár egyre mélyebb lett. William feltápászkodott, nem látta, hova ejtette el a kardját. Vérfagyasztó ordítás hangját hozta a szél. Mostanra már pánikba esett. Rohanni kezdett abba az irányba, amerre a lovakat sejtette, elcsúszott, felállt, újra futásnak eredt. Hirtelen érezte, hogy valami hátulról megragadja, és hihetetlen erővel elhajítja. Nagyot zuhant, a sár a szemébe és a szájába is belement. Köpködve, fuldokolva próbált levegőhöz jutni. Átázott zekéjének ujjával megtörölte a szemét. Egy sziluett állt előtte, sűrű, fekete köd vette körül, ami úgy tűnt belőle jön ki. A köd örvénylett körülötte, fekete csuklyája alól csak két vörösen világító szempár látszott ki. Kivont kardjának fűrészes éle volt, és furcsán vibrált körülötte a levegő. A rá eső vízcseppek sisteregve pára képében szálltak fel róla. Felemelte a kardját, hogy lesújtson vele... de nem tette. Oldalra nézett, mintha hallana valamit, utána egyszerűen otthagyta Williamet. A herceg reszketve feküdt a sárban, és megdöbbenve vette észre, hogy a felhők eltűnnek, a nap kisüt, és felhangzott a madarak csicsergése. A vihar olyan gyorsan eltűnt, mintha elvágták volna. A sátrak romokban hevertek, mindenfelé vér és halottak. William mindegyikükhöz odament, de egyik sem volt életben. Nem volt szép látvány. Hatalmas, vágott sebek tátongtak rajtuk, volt, akit egyszerűen félbevágtak. David a szétégett ponyva alatt hevert, mellkasán szúrt sebbel. Szíven szúrták. - Nem. - mondta William megrendülten. Térdre rogyott barátja teste mellett, és a kezébe vette a fejét. - Nem! NEEEM!!! - ordította, és ráborult.

***

Gwen a hatalmas asztal mellett állt, és a lombikokban úszó folyadékokat nézte. Az egyiket felemelte, és közelebbről is megnézte. - Én a helyedben békén hagynám. - hallotta Aaron hangját. - Lemarhatja az ujjaidat, ha kifolyik.

A lány gyorsan letette. Mióta két napja megérkeztek, a férfi most szólt hozzá először, de ő nem bánta. Aaron háza három emeletből állt, és elég öreg volt. Az udvaron rengeteg növény volt elkerítve, és volt egy kamra, amit három lakattal zártak be. A lány kíváncsi volt, hogy mi lehet az ajtó mögött, de amikor megérintette a lakatokat, azok nem akartak kinyílni, és valami láthatatlan erő berepítette az erdőbe. Még mindig érezte az esés erejét. A férfi az ablakból röhögött rajta.

Amúgy sikerült kiderítenie, hogy Aaron valószínűleg varázsló vagy alkimista, esetleg mindkettő. A nap nagy részét mindenféle üvegcsék forralásával és összeöntésével töltötte, de volt, hogy bezárkózott, és fél napig nem jött elő.

Gwen óvatosan közeledett a kamrához. Egy lépésnyire az ajtótól megállt, és előre hajolva megszemlélte a lakatokat. Ez alkalommal észrevette a kicsi, fémbe karcolt rúnákat. Könnyedén el tudta őket olvasni. A rúnák által megbűvölt tárgyakat a rúnák hatástalanításával, vagy átírásával lehet elpusztítani. Azonban ha belekarcolunk egy rúnasorba, és az egyensúly megbomlik, a jeleknek teljesen más értelme lesz, és csúnya dolgokra lehet képes. A legbiztonságosabb mód az, hogy ha megértettük a jelentésüket, elmondjuk fordítva, miközben a tárgyon tartjuk a kezünket. Gwen ezt választotta. A lakatok kattantak egyet, és tompa puffanással leestek a fűre. Az ajtó vastag fából készült, és először meg sem mozdult. Rövid szenvedés után lassan nyikorogva engedett a nyomásnak, és kinyílt. Odabent sötét volt, a lány nem látott semmit. Óvatosan belesett, és kitárta az ajtót. Valami villant, és halkan süvítve nekirepült. Gwen reagálni sem tudott. Aaron hirtelen mellette termett, és maga elé kapta a kezét. Ujjai között egy penge rezgett, villogott a napfényben. - A zárt ajtók okkal vannak zárva. - mondta nyugodt hangon, és elhajította a pengét. - Lassú a reflexed. Ha szembe kerülsz a Siridannal, azonnal meghalsz.

- Nem volt alkalmam sokat gyakorolni. - válaszolta a lány.

- Értem. Na, gyere, akkor ideje tanítványt fogadnom.

- Azért nem vagyok teljesen kezdő...

- Megnézem, mit tudsz. - a férfi kiterelte Gwent, és becsukta a kamra ajtaját. - Gyere, mérjük fel a kárt.

Gwen nem tudta eldönteni, hogy most sértődjön -e meg vagy ne. Az előbbi mellett döntött, és elvörösödve megindult Aaron után.