Elkezdtem egy novellát de életemben nem írtam semmit. Értékelnétek hogy van e értelme, élvezhetősége, tartalma ennek a pár sornak?

Én ezzel máshogy vagyok. Fejezetenként mutatom az embereknek ismerősöknek. Ha csak egyedül te nézed a műved elvakultan, s azt hiszed jajj de jót alkottam akkor egyszer még nagyon pofára fogsz esni. Jobb ha többek véleményét is belevisszük. Nem történetvezetésre gondolok, hanem felépítésre, egyes nyelvtani emgoldások. Természetesen aha a történetben vagy egy kis hiba és mondják, el lehet fogadni..

Hajrá!

Befejezetlen művet nem mutatunk meg senkinek, ez amolyan alapszabály kéne, hogy legyen. (A többséget nem szokta érdekelni, lásd ezt a kategóriát is...) Egy novella nem fog oldalmiriádokba nyúlni, tehát észszerűbb előbb befejezni, és csak utána szétküldözgetni, elvégre az írástechnikán kívül a történetről is véleményt kéne mondani. Az egy dolog, hogy "oké, jól írsz, gördülékeny, de... what the hell? az egész _tényleg_ arról szól, hogy a főszereplőnek hasmenése volt, mindezt harminc oldalban?". Szóval érted...

A regény más. Te novellát írsz (írtál), azt nem daraboljuk. (Regénynél lehet értelme fejezetenként véleményt kérni, de akkor predikciókat kéne tenni a történetre a kritikában, ami meg zavaros, ha a szerzőnek nincs atombiztos vázlata. Irritáló tud lenni, ha megjegyzed, hogy "hmm, úgy sejtem, a két szereplő nemsokára összejön", mire az a válasz, hogy "á, ilyen meg sem fordult a fejemben, de kösz, király ötlet, összehozom őket", és kapunk cserébe egy sehová sem vezető töltelékfejezetet mindenféle érdektelen lamúrral.)

Ha nagyon nyers, akkor pont egy pont a befejezés mellett. Egyrészt megtanulsz valamibe energiát fektetni, másrészt megtanulod, hogy a megírás után mindig van egy szerkesztési lépés. Mindig, kihagyhatatlan(nak kéne lennie). Így is nagyon nyers lesz, de valami olyat adsz ki a kezedből, amire te azt mondhatod, vállalható. Így ha én elolvasom, majd rávágom, hogy ez olvashatatlan, te megvonod a vállad, hogy sejtetted, nem neked való az írás, csak egy próba volt. Egyikünknek sem adsz esélyt: magadnak sem, hogy hátha mégis jól írsz, csak kicsit jobban oda kellett volna figyelni, nekem sem, hogy jó művet olvashassak.

Nézd, az írás hobbi. Egy hobbiba is azért energiát kell fektetni, nem lehet még a legelején feladni. Ez önámítás. Még azelőtt visszakozol, hogy elkezdted volna. Ha tényleg szórakoztat téged a dolog, csinálod, és nem hagyod abba mindjárt az első olyan pontnál, ahol esély van negatív véleményt kapni. Fejezd csak szépen be, csinosítsd! Azzal a tudattal tedd, hogy ez a legjobb első írás tőled. (Kénytelen annak lenni. Más nem lesz. :) ) Erre már kérhetsz véleményt, kritikát, de tudd, hogy 1. nem mindenki profi, de még nekik is nehéz egy első írásban meglátni a gyöngyszemet; 2. minden első írás rossz. (Ótvar pocsék, olvashatatlan vacak, szemétrevaló hulladék... meg még pár remek, nyomdafestéket nem tűrő jelzőt tudok, amikkel híres magyar írók illették az első írásukat.) Tehát a vélemények elsöprő többsége (már ami számít) arról fog szólni, hogy az írásod rossz. Hogy miben rossz, azt esetleg elmondják. De látatlanban van pár, ami borítékolható, pl. rossz tagolás (tördeletlen szöveg), központozási hibák, rossz helyesírás (az mindig van), helytelen arányok a leírás-cselekmény és a párbeszéd-narráció tekintetében, rossz történetvezetés, érdektelen cselekmény, nem megfelelő főszereplő, klisék. Én eddig nem láttam olyan első művet, ami mind mentes lett volna a felsoroltaktól. (Az is ritka, amiben nincs meg az összes. Bár a helyesírási hibák száma lehet egészen elenyésző és a központozás is sokszor helyes.) Ezek összességében garantálják, hogy kuka, de első írást sosem szabad csuklóból törölni, kell egy alap, hogy mihez képest lettél jobb. Már ha folytatod. Már ha gyakorolsz. Már ha tényleg szívből jön.

Az első hmm... húsz-harminc kisebb kaliberű művet célszerű nem mutogatni nagyon széles körben, inkább szakmaibb fórumokon házalj velük. A GYIK nem az. Itt relatíve kicsi a tisztességes kritikával élők mennyisége, keress inkább egy amatőr írói kört, oldalt (fórumot... már ha még vannak), ott majd szépen kivesézik az utolsó pontig, mi miért rossz és talán azt is, hogy lehetne jobb. Így mindenkinek könnyebb, te jobban meg tudod ítélni, van-e értelme ebbe többet invesztálni (vannak antitalentumok, be kell vallani, nem szégyen, én sem tudok mondjuk festeni vagy muzsikálni), ők is meg tudják ítélni, mi a legjobb módszer számodra a további fejlődéshez (van, akinek az olvasás segít, másnak az írástechnikai gyakorlatok, van, akinek elég egy kritika és oannantól tud mindent).

Száz szónak is egy a vége (vagy legalább nem olyan sok): fejezd be a művet. Nézd át párszor, javítsd a hibákat, amiket magadtól észreveszel. Keress egy szakmai fórumot (amatőr írói oldalt), és oda töltsd fel, ha tényleg érvényes kritikát akarsz kapni. Ha minden visszajelzés jó, akkor zseni vagy. Ha nem, akkor eldöntöd, van-e értelme további gyakorlásnak, vagy ez nem a te utad. (Gyakorlással és írástechnikai szabályok betartásával elég jó szintet is el lehet érni. Azért minimális tehetség kell.) Ha van, gyakorolsz, és egyszer elérsz oda, hogy majdnem minden visszajelzés többségében jó. (Mindig van egy troll. Mindig. És semmi sem hibátlan.) Na, akkor gyere a GYIK-ra és kérdezősködj az olvasó többségtől, ők hogy látják az írásaidat, mert lehet, hogy "szakmai szemmel" jó, de a történet és a stílus nem felel meg az olvasói elvárásoknak.

Persze nem kötelező ezt betartanod, de szerintem ezzel sokkal többet prfitálsz, mint most saját kútfőből a hiányos visszajelzések alapján megpróbálod magadnak belőni, hol tartasz. Ugyanis sok olyan buktató van, amit nem láthatsz át (pl. a véleményt formáló közösség szakmai tudása), emiatt pedig adott esetben ferde képet kapsz. Valószínűleg amúgy összességében pozitívabb fogadtatásban részesül így a műved, mint szigorúan "szakmai" szempontok szerint vizsgálva, mivel akik szeretnek olvasni gyakran nem foglalkoznak az ilyenekkel, mint írástechnika. De hogy ez miért kell, ha az olvasókat nem érdekli, az már más téma, hosszú, és nem akarok belemenni (mielőtt megbélyegeznek, hogy szidom a GYIK felhasználóit: nem, nem, dehogy!).