Milyen a történetem?

Igen felhívtam apámat. Megbeszéltem vele, hogy szeretnék vele minél hamarabb találkozni és beszélni is szeretnék vele. Ő örült a dolognak és azonnal arra volt kíváncsi nekem mikor lenne a leghamarabb alkalmas. Tudattam vele hogy most hol vagyok és éppenséggel ő is itt van. Így végül úgy határoztunk, hogy 1 óra múlva találkozunk. Igazából örültem hogy még van egy szabad órám legalább a gondolatataimat össze tudom szedni. Emellett egy kicsit ideges is vagyok, hisz már régóta nem találkoztunk és azt nem tudtam kiverni a fejemből, hogy vajon mi lesz, ha újra lát, mit fog hozzám szólni. Az érzéseim igaz nem változtak felé de én mégis félek. Miért van ez?

Ez az egy órácska gyorsan elröpült. Sikerült eljutnom a megbeszélt helyre. Ott álltam és várakoztam. Pár percig csak így álltam. Néztem körbe hogy meglátom-e őt valahol jönni. Hát ez sikerült. Ahogy nézelődtem megpillantottam őt. Egyre csak közeledett és közeledett felém, míg végül ideért hozzám.

- Szia lányom. - s hajolt felém hogy megöleljen, de én ezt nem hagytam, csak ennyit mondtam:

- Szia.

- Még mielőtt bármit is mondanál nekem, el szeretném mondani, hogy örülök, hogy felhívtál és találkozni akarsz velem.

- Igazából… - hallgattam el, nem jött ki egy hang se hirtelen a torkomból, s csak álltam szótlanul

- Mi?

- Semmi, nem lényeges- nem mondtam el neki, hogy mi miatt vagyok itt- És amúgy hogy vagy? – tereltem a témát

- Köszönöm megvagyok, öregszem… - nézett rám majd kérdezett- És te hogy vagy?

- Megvagyok. Élem az életemet, igyekszek helyrerázódni.

- Ezt hogy érted?

- Igyekszek visszatérni a régi életemhez, de mindig akadályba ütközök.

- Mesélj kérlek. Mit csinálsz most? Dolgozol valahol? Vagy egy új diploma megszerzésén fáradozol?

- Most nem dolgozok, és nem is tanulok. – válaszoltam szűkszavúan

- És táncolsz még?

- Már nem. – s elszontyolodtam- Mikor anyu beteg lett abbahagytam. Közben pedig elvégeztem az iskolát, s újságíró lettem, a média világába kerültem – s elmosolyodtam- tudod még ő akarta, hogy jelentkezzek abba a suliba, de hiába végeztem el nem dolgozok. Akkoriban minden időmet lekötötte az ápolása, s elvesztettem az állásom is, nem tudtam a munkámmal foglalkozni, így megváltak tőlem az újságnál ahol dolgoztam.

- Ezt rossz hallani.

- És te? Mesélj te is.

- Rendben, de előtte megkérnélek valamire.

- Mégis mire?

- Gyere be velem a pályához közben el kell intézzek pár dolgot. Szeretném ha velem tartanál.

- Rendben

Mivel itt a pályánál találkoztunk így ez nem volt nagy gond nekem. Haladtunk előre és én csak néztem jobbra és balra láttam a nyüzsgő embereket, akik fel alá rohangálnak.

- Mint látod, itt mindig ilyen nagy a nyüzsgés. Igazából én ezt szeretem. Egyébként élem ezt az életet, utazgatok, és én élvezem.

- Örülök neki- szóltam más hangnemben, mert nem felejtettem el, hogy ezért hagyott el minket.

Most a csend lett az úr. Pár percig egymáshoz sem szóltunk, csak haladtunk előre. Én közbe nézelődtem, habár korábban az utálat érzése ébredt bennem mihelyst a száguldó cirkuszról lett szó, most mégis csak ámultam a dolgokat. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Egészen megtetszett nekem. Csak ámuldoztam, s megtört a csönd is:

- Látom, nézelődsz, hogy tetszik neked?

- Őszinte leszek. Egészen más ez a világ.

- De pozitív vagy negatív értelemben?

- Meglep engem is, de pozitív. Ámulatba ejtő, érdekes és…

- Nem tudtam befejezni a mondatom, mert apám közbevágott és az előttünk idegesen fel alá mászkáló férfihoz szólt:

- Valami baj van Christian?

Ő eddig észre sem vett minket, majd odapillantott felénk és egy pillanatra a tekintete rajtam maradt, majd apámra nézett és válaszolt a kérdésre.

- Igen baj van. A csapat sajtósa balesetet szenvedett és kórházba került és nincs most sajtósunk.

- Ezt sajnálattal hallom, de azt hiszem van megoldás.

Mikor ezt meghallottam rápillantottam apámra abban reménykedve, hogy nem engem ajánl majd.

- Itt van a megoldás előtted.

- Ezt nem értem.

- Itt áll a csapat új sajtósa előtted- s közbe mutatott rám.

- Tessék? – vágtam közbe

- Az itt álló hölgy a lányom, és egyébként pont megfelel erre a posztra, hisz van köze a médiához, végzettsége is van, újságíróként is dolgozott már.

Én csak néztem. Láttam, hogy közben az előttem álló férfi meg engem néz. De ezt most miért mondta az apám? Mit akart ezzel elérni?

- Ez nagyszerű! A részemről megfelel. - majd néztek mind a ketten rám, a válaszomat várva.

Nem tudom, mi üthetett belém, de igent mondtam az ajánlatra.

- Egy fél óra múlva találkozzunk a csapat boxánál, meg kellene egy két dolgot beszélni.

- Rendben ott találkozunk. Viszlát.

Ezzel a férfi elment. Én pedig azonnal apámhoz fordultam és kérdőre vontam:

- Ezt meg miért kellett most csinálnod?

- Nem most mondtad, hogy nincs állásod? – s nézett rám kérdőn én pedig meglepetten.

- De, … de most…

- Mi de most? Most már van munkád! Egyébként is te fogadtad el az ajánlatot!

- Na de… de igazad van. – már hangnemet váltottam- egyébként köszönöm.

Most furcsa érzés kezdett el bennem kavarogni. Azon kezdtem gondolkodni, hogy ez most mégis mi volt apám részéről. Az csak egy dolog, hogy mondtam neki, hogy nincs állásom és ő ezért ajánlott be engem. Vajon más is vezérelte? Netán azt szeretné ha itt lennék a közelébe? De mégis csak most jutottam eszébe! Lehet tényleg csak a munka miatt. Egyébként is igaza van végül is én fogadtam el az állást nem tartott pisztolyt a tarkómhoz, nem kötelezett semmire én döntöttem így. Igazából egy kicsit megsajnáltam azt a férfit és végül is nem volt munkám, mármint csak eddig.

- Ha már itt tartunk, tudod annyira nem vagyok jártas a forma 1-ben, szóval szükségem lenne a segítségedre. Kérlek mesélj erről a férfiről. Ki ő?

- Húú. Figyelj gyorsan elmondom a lényeget. Ezt a férfit Christian Horner-nek hívják. Ő a Red Bull csapat csapatfőnöke. A csapatba tartozó két pilóta Sebastian Vettel és Mark Webber. De Christian majd mindent elmond amit tudnod kell. Ne izgulj e miatt.

- Rendben, de amúgy nem izgulok.

Most már tisztában voltam pár dologgal. Már legalább azt tudom ki az a férfi. Christian Horner. Ezt a nevet megjegyzem. De nem csak a nevet a hozzá tartozó arcot is. Most hogy így belegondolok örülök annak, hogy elfogadtam ezt a lehetőséget. Igaz még nem csináltam semmit, de tetszik a dolog és bevallva ez a világ is. De jobb ha odafigyelek, nehogy elkéssek.

2. fejezet

Első nap: Hibásak az előítéletek!

Sikerült nem elkésnem az első megbeszélésről! Nagyon büszke voltam magamra, hisz a pontosság sosem volt az erősségem. Még hamarabb értem oda mint az újdonsült főnököm Christian Horner. Azonban nem sokat vártam ő is megérkezett.

- Ó elnézést, még be sem mutatkoztam Christian Horner vagyok. – s nyújtotta felém a kezét, én pedig szintén az enyém, majd én is bemutatkoztam.

- Én pedig Claire Ecclestone vagyok.

- Üljünk le és kezdjünk is bele. – mutatott a szék irányába.

Én helyet foglaltam vettem egy nagy levegőt, majd hallgattam az utasításokat. Mindent elmondott amit tudnom kellet, de előtte azért utánanéztem a csapattal kapcsolatosan egy-két dolognak, no meg a pilótákról is szereztem némi információt is, de azért apám is elmondott ezt azt. De mégis most figyeltem minden szóra amit a főnököm mondott. Nem akartam első nap úgy járni, hogy rosszul végzem a munkám, így mindenre odafigyeltem amit csak mondott. Csak hallgattam, persze azért néhány dolgot lejegyeztem magamnak a füzetembe, azért mégis csak jobb ha le is van írva. Elmondta mit vár el tőlem, mikre figyeljek oda, egyszóval mindent. De még csak most kezdődött igazán a másik életem. Először is elmentünk a főnökkel a csapat tagjaihoz, had ismerkedjek meg velük. Mindenkinek bemutatkoztam, igyekeztem jó benyomást nyújtani. Így megjegyezve azért szerintem sikerült. Találkoztam a csapat szinte minden tagjával, kivéve a pilótákat.

- Most bemutatom önnek a pilótákat is.

- Rendben.

Először Mark Webber-rel találkoztam. Hú, ő egy magas első pillantásra inkább komoly ember.

- Szia Mark. Bemutatom neked a csapat új sajtósát.

- Üdv. Claire Ecclestone vagyok.- s nyújtottam a kezem.

Ő is nyújtotta az övét majd bemutatkozott:

- Én pedig Mark Webber vagyok. Ön Bernie lánya? Csak a nevéből kiindulva.

- Igen a lánya vagyok. – vágtam rá olyan természetességgel, hogy mit se sejtsenek az apám és a közöttem lévő viszonyból.

Még mielőtt belebonyolódtunk volna a „ tartós” beszélgetésünkbe megbeszéltük Mark-kal, hogy tegeződünk, hisz azért így mégis barátiabb a beszélgetés is és maga a viszony is.

És igen valóban elkezdtünk cseverészni Mark-kal. Nem gondoltam volna, előbb is épp azért utaltam idézőjelbe a tartósra, de hát valóban egy jó kis beszélgetés kezdett kialakulni. Ki tudja még barátok is leszünk, de a főnök odasúgott nekem valamit.

- Azt hiszem mennünk kellene, még mással is meg kell ismerkednie. - mondta mindezt furcsa hanglejtéssel.

Erre reagáltam majd elköszöntem Mark-tól:

- Ne haragudj Mark, de még dolgom van, minden esetre örülök, hogy megismerhettelek. Később még úgyis találkozunk.

- Rendben. Én is örülök. Szia.

- Szia.

Ezzel elindultunk tovább. Biztos dolga lehet még Christian Horner-nek, hogy ennyire siettet engem. Úgy őszintén megvallva olyan furcsa egy ember. Mikor először megláttam nem ilyennek gondoltam. Sőt még mikor megismertem akkor is egy kedves embert ismertem meg. Most viszont egy ideges, és jelen pillanatban szótlan , ugyanakkor kicsit hát hogy is mondjam érdekes stílusú férfi halad melletem. Úgy tűnik, mint aki meg akarja szabni, hol mit csináljon az ember, hol mennyi időt tölthet el. De az is megeshet, hogy én ismertem most így félre, hisz lehet, hogy már most ideges az elkövetkező szabadedzések, időmérő és futam előtt és csak így tudja levezetni a feszültséget. Így mivel még alig ismerem nem ítélhetem őt meg pusztán ilyen rövid együtt töltött idő után. Viszont most találkozhatok a másik pilótával is. Ő egy nagyon fiatal, és iszonyatosan tehetséges pilóta. Mármint ezt halottam róla.

- Üdv. Claire Ecclestone vagyok.- kezdtem a bemutatkozást.

- Sebastian Vettel. – válaszolt a fiatal német pilóta. – Tegeződhetnénk? Szerintem körülbelül egykorúak vagyunk, vagy közel egymáshoz.

- Az jó lenne. – válaszoltam- Megkönnyítené a munkámat, sőt szerintem így barátiabb.

- Egyet értek. – s elmosolyodott.

Jaj, micsoda mosoly! Nagyon helyes az itt előttem álló férfi, de azért nem szabad elfelejteni, hogy úgymond munkatársak vagyunk és még meg se fordulhatnak ilyen gondolatok a fejemben. Sőt! Én idősebb is vagyok nála. Jó igaz az nem lehet akadály, de azért még nem sokszor próbálkoztam nálamnál fiatalabb férfival, és most sem fogok. Eddig olyan barátaim voltak akik vagy velem voltak egy korúak vagy pedig 1-2 évvel voltak idősebbek nálam. Ha Mark-kal hamar összebarátkoztam, akkor most csak annyit mondanék, vele még hamarabb összebarátkoztunk. Az újdonsült főnököm elment tőlünk hagyott minket beszélgetni, de előtte még letisztáztam, hogy ma hazamehetek és holnap kezdődik az igazi munka. Olyan furcsa arcot vágott miközben elment. Ezt rögtön meg is kérdeztem újdonsült barátomtól:

- Mindig ilyen arccal közlekedik?

- Mármint ki? Most Christian-ra gondolsz?

- Igen rá. Láttad milyen arcot vágott? Valami baj van velem, vagy rossz a sminkem esetleg a hajam kócos vagy mi? Olyan furcsán nézett rám.

- Ne nyugodj már meg!- s elkezdett mosolyogni. – A hajad sem kócos és a sminked is rendben van. Egyébként nem tudom miért ilyen. Még sose láttam ilyennek. Lehet hatással vagy rá?

- Tessék? Akkor valami mégsem...

- Jaj, hagyd már!- - s elkezdett hangosan nevetni

- Most meg mi olyan vicces? – szóltam kérdőn

- Csak vicceltem. Milyen egy paragép vagy. Lehet, hogy ideges, sőt biztos a verseny miatt feszült. Tudod mindenki azzal a kérdéssel bombázta, hogy most mi lesz, hogy tavaly nem lettem világbajnok, és hogy a csapat mihez fog kedeni, meg ilyenek, szóval bombázták ezekkel a kérdésekkel, meg aztán próbáltak a magánéletéből is egy-két információhoz jutni az újságírók, ő pedig nem szeretné, ha abba is vájkálnának.

- Értem. Most már megnyugodtam. Sőt egyébként sem vagyok paragép! Gondolom, ha legközelebb találkozunk nem lesz ilyen.

- Biztos vagyok benne!

Ezután elkezdtünk különbfélénél különbfélébb dolgokról beszélgetni, s közben Mark is csatlakozott hozzánk. Szinte már megalakítottunk egy triót. Sokat nevetünk.

Sajnos előítéletekkel éltem. Meg sem fordult volna a fejemben hogy ez a külön világ nem is olyan rossz. Egy cselekedet azt az érzést keltette bennem, hogy minden rossz itt. Csak a saját világomban éltem, s nem vettem észre hogy más helyen is érezhetem magam ugyanúgy jól. Mert ez a pillanat épp olyan volt. Most nagyon jól éreztem magam a társaságban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó fejek ezek a forma 1-es pilóták!

Ma kezdem a második napomat. Már reggel a készülődésem közepette izgatott voltam és ez az érzés most még erősebb lett bennem. Ma már tudtam mi lesz a feladatom. Elhatároztam, hogy a maximumot nyújtom és munkámat jól fogom végezni.

Mikor már a pályán voltam, izgatottságom megszűnt és határozottság érzete keltődött bennem. Tudtam, hogy ma lesz sajtótájékoztató, és a pilótáknak is lesznek megjelenései így oda kell figyeljek. Már korán reggel összefutottam a főnökömmel. Meglepődtem, mert ma teljesen másképp viselkedett velem mint előző nap. Kedvesen érdeklődött felőlem:

- Jó reggelt! Hogy van ma?

- Jó reggelt önnek is. Köszönöm megvagyok. És ön?

- Köszönöm, remekül. Nem csatlakozik hozzám épp a többiekhez tartok.

- De szívesen. – válaszoltam.

Teljesen meglepett. Lehet valóban az volt a probléma hogy feszült volt, emiatt viselkedett úgy tegnap. De ma más volt. Mint akit teljesen kicseréltek. Sugárzott a jókedvtől. Nem sétáltunk sokat, odaértünk a többiekhez. Ők azonnal kedvesen fogadtak minket.

- Hello Christian! Á, szia Claire! – köszönt nekünk Sebastian.

- Sziasztok! – köszönt nekünk Mark is.

- Sziasztok!- köszönt vissza Christian.

- Sziasztok! – én is köszöntem udvariasan. Majd mosolyogtam az előttem álló pilótákra, mert eszembe jutott a tegnapi viccelődésünk.

- Örülök, hogy mindenki itt van, szeretném akkor ha megbeszélnénk egy-két dolgot. – váltott hangnemet ismételten a főnök.

Ezután elkezdte mondandóját. Mintha egy eligazítást kaptunk volna. Én csak figyeltem. Láttam a főnök komoly arcát, amire a többiek is elkomolyodtak, így én is jobban odakoncentráltam. Nem tudom mi történhetett megint Christian Horner-rel, egyik pillanatról a másikra váltott hangnemet. Miután elmondta amit szeretett volna, elviharzott. Mi hárman egymásra néztünk, de mi se tudtuk az okát ennek.

Ismételten elkezdtünk beszélgetni, de most már a mai nappal kapcsolatos feladataink részleteiről beszéltünk.

10/L