Ez a könyvem első fejezetének egyik részlete. Szerintetek milyen?

Egy völgybe fénysugarak kúsztak be, evvel ébresztve az ott lakókat. Álmosan ásítottak a mókusok, a medvék bömbölése hallatszott, a folyó még szebben csillogott, szebben, mint valaha. Hangosodott a folyó, elsötétedett a kiugráló halaktól, elkanyargott egyenesen egy borzasztó világba. Nem sokára megjelentek az állatok, akik a tükörből ittak, voltak itt farkasok, mellettük őzek is, nyulak, bölények, vadlovak. Az állatok ezután békésen elválltak, majd meghallották a puskák félelmetes hangját. Fölröppent egy sólyom, a lovak tudták, hogy ez mit jelent. Valaki meghalt vagy meg fog halni. A madár hirtelen belecsapódott a vízbe és nem jött többet fel. Az állatok fölmentek a hegyre, majd futásnak eredtek.

A vadlovak erős, szabadlelkű csapata ijesztette meg a földön heverésző gyíkokat, akik gyorsan eltűntek onnan. A lovak belevetették magukat egy folyóba, aztán kifutottak onnan. Menekültek az ember erejétől és a ménes néhány régi tagjától. Aki nem volt elég gyors, azt elkapta az ember, akár le is lőtte. Nagyon sok ló látta azt, hogy miként ölik meg az emberek a legjobb barátaikat vagy miként fosztják meg őket végtelen szabadságuktól, hogyan teszik tönkre a ló önbizalmát, hogyan oltják ki a szívükben égő tűzet, hogyan lesznek rabszolgák,… A lovak szíve ilyenkor összeugrik és még gyorsabban kezdett menekülni. A lovak megijedtek, amikor egy ember csapat talált rájuk, most meg puskát szegeznek rájuk és legjobb barátokat küldik egymás ellen egy kegyetlen harcmezőre, egy olyan harcmezőre aminek nincs vége. Ezek az emberek a lovakban csak a lókolbászt látják, miközben ott csapnak le ahol legjobban fáj.

A mesés lények vermet ástak kemény patájukkal. A félelmen vágtattak.

- Fussatok! Én lemaradok és elcsalom őket. Ha nem jönnék vissza vedd át ideiglenesen a ménes vezetését – mondta egy öreg ló.

- De Vágtató Fantom… Apa… Nem vehetem át. Én nem erre születtem.

- Fiam. Hidd el, most szükségetek van rám, annyira, hogy te meg se érted – mondta Fantom, majd elkanyarodott a ménestől.

Az öreg ló szembe futott az emberekkel. Egyre közeledett hozzájuk, nem tehet mást. Nem szökhet meg, nem adhatja föl. Ezt kétszáz lóért teszi és még kétszázért, aki fog születni.

- Ott egy ló! Szerintetek adnak a húsáért valamit? – kérdezte egy szakállas férfi.

A választ azonban Fantom nem hallotta, elnyerte a vízesés hangja. A ló futásnak eredt, de nem akart túl gyors lenni, muszáj, hogy az emberek utolérjék. A szürke ló egy szakadék felé futott, majd hirtelen elkanyarodott, de az emberek nem… Összerándult a szíve, amikor hallotta az emberek és régi társainak csontjait összetörni. A szakadék nagyon mély volt, talán kétezer méter mély is lehetet. Ha valaki lenéz nem lát semmit se, csak egy fekete lyukat, ami elnyelte üldözői földi maradványait.

Összerándult a szíve, ismét. Érezte, hogy végtagjai már nem húzzák sokáig, tudta pihennie kell. Ekkor elbiceget a vízeséshez, ami a szakadéktól nem messze volt. Átment a függőleges víz függönyön, majd megrázta magát. Egy barlang szerűségbe jutott ki. Itt rég nem járt, tudta a barlang végén van egy nyugodt folyású folyó és legelő is. Ahogy emlékezett vissza beljebb sétált a barlangba. A patái kopogtak, sörénye vizesen tapadt a nyakához, egyre lassult. Mindenlépésnél lassabban emelte a lábait. Amikor megállt egy lóval találta magát szemben.

A ló rosszul nézett ki. Sebek borították a testét.

- Testvérem, mit keresel itt? Mi történt veled? Ki vagy? – kérdezte az idős ló. Mint minden ló, ő is illedelmesen köszöntötte az idegen állatot.

- Hát én Fekete Dörgés vagyok. A többit nem is tudom, hogy mondjam testvérem. Még régen apám elkergetett a ménesünkből és éltem a saját életemet. A hegyekben aztán emberek jártak, gyújtogattak, öltek meg más állatokat. Egy éjszaka is ezt tették, én csapdába kerültem, a tűz felém terjedt. Egy fa ekkor rám és egy másik fára esett. Ekkor kiengedett a csapda, de beszorultam. A tűz sikeresen elégedte azt a két fát ami fogságba ejtett, engem is megpörkölt. Gyorsan víz felé futottam, amikor megláttam ezt a vízesést bejöttem ide – mesélte az alacsony mén.

- Értem, én Vágtató Fantom vagyok és leszakadtam a ménesemtől, hogy megvédjem őket. Aztán az emberek beleestek a szakadékba én meg idejöttem.

- Csikókoromban sokat mesélt anya magáról. Azt hittem nagy része csak tündér mese, de most már nem is tudom… Úgy tűnik igazak – csuklott el a csődör hangja. Sörénye megpörkölődött, sok helyen a szőre is. Kisebb karcolások és zúzódások díszítették a testét, meg egy nagyon mély seb a hátsó lábát.

- Erős vagy. Sok ló már meghalt volna. Látszik rajtad, hogy napokig nem ettél, talán még inni se mertél. Amúgy apád az Urck ménes vezére?

- Igen, de ezt honnan tetszik tudni?

- Mert az azoknak a kevés méneseknek az egyike, ahol még elüldözik a fiatal méneket. Csatlakozz az én vagyis a fiam ménesébe. Én már nem fogok oda eljutni, de neked van rá esélyed…

...