Vélemények? ^^ Unalmas pillanataimban írtam és látszik nagyon, hogy amatőr munka. de egy fanfiction első fejezetének megfelel? Nyári szünet van és unatkozom, gondoltam, valami hasznosabb tevékenységbe is belekezdhetnék, van értelme, hogy folytassam?

Kellemetlen fejfájás…

Fény…

A tompa fájdalom…

Meleg…

Nyugalom…

Egy kis időbe telt mikor újból magához tért, most már kissé tudatosabban észlelte a világot, s lassan kezdte sejteni, mi is történt vele, s hol van most.

A gyógyszerek nyugtató mellékhatása ellátta feladatát, s gyorsan kapkodó, temperamentumos emberünket általa eddig hihetetlennek vélt dologra kényszeríttette: alaposan átgondolta a helyzetet.

Áh… valószínűleg a kórházban vagyok…

-A baleset!

Ekkor hirtelen hatalmas fájdalom hasított végig egész testén, kezdve halántékától minden ízületén át. Megmozdulni sem volt képes, s ami ennél is jobban megrémítette: emlékezni sem.

Minden elkeseredett próbálkozás, az erős gondolatvihar, a meg-megjelenő emlékképek fizikai fájdalommá formálódtak át, s végül csak erős jajveszékelést eredményeztek.

A fáradság végül legyűrte a bajjóslatú érzelmeket, a kétségbeesett gondolatokat, a testi fájdalmát, le a félelmet is, s hosszú, fekete szempillái lassan elnehezedtek.

Elsötétült előtte minden, teste mozdulatlanul pihent a zöld, virágmintás gyapjútakaró alatt, csupán egyenletes, lassú és mély légzése árulkodott életjelről, bágyadt nyugodt mosolya, álma kellemes pillanatairól.

A világ rendje szerint, míg a félelmet megnyugvás, a sötétséget fény váltja fel, a kérdésekre, pedig válasz találtatik. Jonghyun álmaiban is ilyesformán játszadoztak a mélyről felszínre törő események.

Most…

Megnyugvást érzett…

és erős liliom illatot…

Kinyitotta szemeit.

Szinte csiklandozta mellkasát a bársonyos, fényes, hosszú, barna haj, melynek széles hullámvölgyei eltakartak minden más látnivalót a fiú két szép szeme elől.

Hamarosan engedett a dús hajtömeg, ezzel fokozatosan elégítve ki a férfi rettentő kíváncsiságát.

Lassan megjelent egy orr…

Egy kedvesen mosolygó, szépen ívelt ajak…

Majd egymásra talált a két, egy kérdésekkel teli, zavarodott, s egy őszinte szerelmes szempár.

Abban a pillanatban megszűnt Jonghyun számára minden létezni. Képtelen volt levenni tekintetét a végzetes szempárról, melyek, mint béklyók tartották fogva. A gyönyörű nő karjai közt pihenve, az édes liliom illat halálos méregként hatott érzékszerveire.

- Ismerjük egymást, igaz? –kérdezte Jonghyun megilletődve.

- Nem ismersz engem?

- Ismerlek téged?

Mint egy villámcsapás, az édes, boldog arc hirtelen komorrá lett… majd két forró, kövér könnycsepp gördült végig az immár halottfehér arcon.

A férfi, részben részvéttel, részben tovább fokozódó kíváncsisággal fürkészte a lány változó arckifejezéseit, vonásain erős kétségbeesés, a teljes összeomlás tükröződött.

Hideg kezei, melyek oly biztonságban tudhatták magukénak a férfi erőtlen kezét, most elgyengültek…

Jonghun keze a párnába mélyed…

Az ajtó csattan…

És a varázslat eltűnt…

Bár az édes liliom illat megmaradt…

Hosszan tartó kábultságából lassan éledezni kezdett, s kényszeríttette szemeit, hogy kinyíljanak. Fájdalomérzete visszatért, fáradt volt és kimerült. Úgy érezte, kirabolták, megfosztották mindenétől.

Emlékek nélkül, üresen, magányosan… már gondolatait sem érezhette magáénak, elrabolta őket a titokzatos mosoly, és a bársonyos, hosszú, barna haj.

Az elhomályosodott szoba azonban visszanyerte egyenként határozott vonalait, s Jonghyun zavarodott gondolatai is ekképp lelték meg a maguk világosságát. Újra érezte, életben van. Él! S ez elég.

Ez csupán egy részlet az első fejezetből (a teljes szöveg igen hosszú, itt nem jeleníti meg)

-Nagyon örülnék az építő jellegű kritikáknak, előre is köszönöm:)