Ha egy könyv első fejezetét így kezdenék /Lent/ akkor tovább olvasnád?

A bárpultnál ültünk, miközben a viccein mulattam. Mindig is meg tud nevettetni, akár milyen kedvemben vagyok. Nekem jó, ő pedig szereti az embert megmosolyogtatni

- Te honnan veszed ezeket a vicceket? – Kortyoltam, bele miután Luis felé fordultam. (Fizz)

- Egyik este unalomból kipakoltam a szekrényemet és találtam egy vicckönyvet – nevetett fel – azóta már vettem kábé hét-nyolc ilyesfajta könyvet annyira megtetszett.

- Nem vagy egyedül – veregettem vállba majd visszafordultam.

- Gondoltad volna, hogy itt fogunk ülni? – nézett rám komolyan tíz perccel később.

- Nem. – válaszoltam neki a szemébe nézve. tizenkilenc évvel ez előtt találkoztunk elsőnek egy nevelőszülőknél. Nyomorban voltunk, vertek minket végül már az utcákon éltünk és kéregettünk. Semelyikünk nem tudja pontosan, hogy miért kerültünk oda, és kik a szüleink. Sose szerettük volna megtudni igazából, mert fájt volna a tudat, hogy hagytak minket oda kerülni. Gondolataimból kizökkentett Luis kezének érintése.

- Nati akció van – nézett az ajtó felé megfeszült állal. Egy magas negyvenes éveiben járó elegáns férfi lépet be a szórakozóhelyre. Körülnézett, de nem vett észre engem. – Na figyi lelépek, de látni foglak én is. Csábítsd magadhoz, és ahogy meg van, beszélve úgy menjen tovább. Bármi baj van, jelezz.

- Rendben – bólintottam és felhúztam annyira a szoknyám, hogy ép csak takarjon. Bájosan felé néztem és szétnyitottam vörös ajkaimat. Tekintete egyből meglátott és elindult felém. Leült oda ahol egykor a legjobb barátom ült és combjaimat majd dekoltázsomat vette szemügyre.

- Csodálatos hölgy ön. – mosolyodott el csábosan – hogy-hogy nincs ön mellet egy jóvágású férfi.

- Hát, ha magát nem nézi annak, akkor nem tudom miért nincs mellettem olyan – villantottam rá egy kedvesnek látszódó mosolyt.

- Oh, megtisztelés Mrs..? – vonta fel a szemöldökét.

- Mrs. Habatu – mondtam meg neki az álnevem.

- Mrs. Habatu megtisztelés ön mellett lenni – csókolta meg a kezem.

- Örömmel fogadnám, ha én is tudnám az ön nevét – cirógattam meg az arcát.

- Celonak hívnak. De ön hívjon Ericknek drága. – fogta meg a kezem gyengéden.

- Erick nincs kedve friss levegőt szívni? - mozgattam meg a combjaimat látványosan. Szeme felcsillant és egyből felkelt.

- A friss levegő sose árt – nyújtotta felém a kezét. Udvariasan elfogadtam és lemásztam a székről. Kisétáltunk a parkolóba, majd körülnéztünk. Magához rántott és elkezdte rólam leszedni a ruhákat.

- Várj –suttogtam a fülébe – ne itt inkább menjük, a konténerek mögé ott biztos nem látnak. – mutattam zöld vasdobozok felé. Elhúzta a száját, de elindultunk. Mikor odaértünk egyből rám mászott, de már nem tudott menekülni. A kommandósok leteperték és a földre nyomva bilincselték meg. Luis ugrándozva jött oda hozzám és egy lepedőt terített a vállamra.

- Gondoltam fázol – mosolyodott rám. – amúgy meg ügyes voltál. – nyomott egy puszit az arcomra büszkén.

- Köszönöm – mosolyodtam el és megöleltem.

- Gratulálok Natasha jó munkát végzett, mint mindig. A fizetése már a számláján van. – mondta Scott a főnököm.

- Köszönöm. Valami elintézni való van még vagy mehetünk? – kérdeztem ásítva.

- Nyugodtan menjenek további jó éjszakát. – Köszönt el tőlünk és, kikerült minket.

- Hát, ez a munka is meg volt – ölelte át a vállam Luis és elindultunk a kocsija felé.

- Igen – ásítottam újra – figyi semmi erőm nincs haza menni. Aludhatok nálad?

- Persze – nevette el magát – ezt neked meg se kell kérdezni.. – engedte el a vállam és kinyitotta az ajtót előttem.

- Köszönöm – szálltam be a kocsiba és bekapcsoltam a fűtést. Mikorra hozzájuk értünk akkora melegedtem át rendesen. Mindig így van. Beszaladtam a házba és gyorsan lefürödtem majd a tévé elé telepedtünk. A vállára hajtottam a fejem és elaludtam.