Nektek felkeltené az érdeklődéseteket egy olyan könyv, aminek ilyen a bevezetése?

A lány szeme felakadt. És azt hittem, hogy abban a pillanatban fog meghalni. Mintha az ördög szállta volna meg, a teste össze-vissza tekeredett és a kezeivel hullámokat csapott, mint egy viharos tenger. Nyaka kicsuklott, feje csak úgy himbálózott, és már úgy véltem nem sok híja volt, hogy elszakadjon a nyakától. Lábaival botladozott, mintha nem érezte volna a stabil talajt talpa alatt. A riasztó tánc alatt égnek lobbant karamella barna haja, s mintha tomboló vihar keletkezett volna, az ég hirtelen elsötétedett, pedig az éjszaka még fiatal volt. Odarohantam hozzá, és megráztam. Felsikoltottam, mikor szeme visszakerült a helyére, de már nem az a gyönyörű szép tengerkék szempár bámult rám vissza, hanem egy izzó sárga macskaszem. Ráztam a vállát, könnyem már kicsordult, mert tudtam, hogy elveszítem. Már homályos volt a látkép, könnyek terítették el a szememet, és a második könnycsepp kibuggyanva folydogált le az arcomon, végül mikor lepottyant volna a hatalmas nagy vihar felkapta és repítette a többi könnyem után. Én pedig csak ordítottam és ordítottam és az eluralkodott lányt magamhoz szorítva kiáltottam egy utolsót:

- Kérlek térj magadhoz! – zokogtam bele a hajába, de ekkor hirtelen sercegni kezdett körülöttünk a levegő és beterítette az egész légkört némi aranyozott csillámpor és az égbe röpítette a lányt. Gyönyörű dallam csendült fel és a nagy tisztásra bevonult egy táncos nép, leemelték az öntudatlan lányt a csillámporfelhőről, és az égbe emelve vitték és táncoltak. Könnyeim még mindig nem apadtak el, de már nem a lány miatt sírtam. Rég elvonta róla a figyelmemet ezek a gyönyörű teremtmények, ahogy táncolták az egzotikus táncot. Fejüket ide-oda csavarták, lábukat hajlítgatták és az egész műsor olyan természetfeletti volt, ezért biztos voltam benne, hogy ezek nem emberi lények. Annál sokkal csodálatosabbak…