Nektek felkeltené az érdeklődéseteket egy olyan könyv, aminek ilyen a bevezetése?
A lány szeme felakadt. És azt hittem, hogy abban a pillanatban fog meghalni. Mintha az ördög szállta volna meg, a teste össze-vissza tekeredett és a kezeivel hullámokat csapott, mint egy viharos tenger. Nyaka kicsuklott, feje csak úgy himbálózott, és már úgy véltem nem sok híja volt, hogy elszakadjon a nyakától. Lábaival botladozott, mintha nem érezte volna a stabil talajt talpa alatt. A riasztó tánc alatt égnek lobbant karamella barna haja, s mintha tomboló vihar keletkezett volna, az ég hirtelen elsötétedett, pedig az éjszaka még fiatal volt. Odarohantam hozzá, és megráztam. Felsikoltottam, mikor szeme visszakerült a helyére, de már nem az a gyönyörű szép tengerkék szempár bámult rám vissza, hanem egy izzó sárga macskaszem. Ráztam a vállát, könnyem már kicsordult, mert tudtam, hogy elveszítem. Már homályos volt a látkép, könnyek terítették el a szememet, és a második könnycsepp kibuggyanva folydogált le az arcomon, végül mikor lepottyant volna a hatalmas nagy vihar felkapta és repítette a többi könnyem után. Én pedig csak ordítottam és ordítottam és az eluralkodott lányt magamhoz szorítva kiáltottam egy utolsót:
- Kérlek térj magadhoz! – zokogtam bele a hajába, de ekkor hirtelen sercegni kezdett körülöttünk a levegő és beterítette az egész légkört némi aranyozott csillámpor és az égbe röpítette a lányt. Gyönyörű dallam csendült fel és a nagy tisztásra bevonult egy táncos nép, leemelték az öntudatlan lányt a csillámporfelhőről, és az égbe emelve vitték és táncoltak. Könnyeim még mindig nem apadtak el, de már nem a lány miatt sírtam. Rég elvonta róla a figyelmemet ezek a gyönyörű teremtmények, ahogy táncolták az egzotikus táncot. Fejüket ide-oda csavarták, lábukat hajlítgatták és az egész műsor olyan természetfeletti volt, ezért biztos voltam benne, hogy ezek nem emberi lények. Annál sokkal csodálatosabbak…
A kérdés figyelemfelkeltőbb. De felkeltené, hogy tud valaki a kezeivel hullámokat csapni? Tengeristennő?
(Gonosz vagyok, tudom. Odáig olvastam és ez elég volt.)
Figyelj, nem tudom minek a hatása alatt képzelted ezt el, de én is kérnék belőle.
Nem tudod, melyik szó mit jelent. Ez a legnagyobb gond. Őszintén szólva örülök, hogy ezt végig bírtam olvasni, nemhogy még folytatásra vágynék.
Érdekes...
Csak zavart, hogy nem ismerem a lányt s az elbeszélőt. Mi van a lánnyal, miért akadt fel a szeme?
Ezekre a kérésekre ebben a szövegben akartam választ kapni. Lehet, hogy utánanéznék, miféle könyv, miről szól, de biztosan nem olvasnám el csak emiatt a szöveg miatt.
Nem.
Egy ilyen bevezetés hatásvadász, és nem is valami eredeti. Ez az egyik ok, amiért nem keltené fel az érdeklődésemet. A másik az, hogy annyira próbálsz egyedien és választékosan fogalmazni, hogy időnként átesel a ló túlsó oldalára, és értelmetlen dolgokat írsz. (könnyek terítették EL a szememet, ELURALKODOTT lány, stb...)
Van pár vesszőhibád is, ez már szinte részletkérdés, de azért javítsd ki őket.
Lehet, hogy én is gonosz leszek, de ennek a szövegnek se füle, se farka. Ahogy az alaptörténetnek is.
Az egyik percben, mintha valami horror-fantasy lenne, a másikban pedig egy tündérmese. Semmit nem magyaráz, mintha összevisszaság lenne az egész. Sok kifejezést használsz, de túl sokat, és soknak valóban nincs is értelme^^"
Ezeket javítsd ki:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!