Ilyen stílusú Fantasy-t olvasnátok?

Itt egy mini részlet belőle!

Új fajokat találtam ki.

Musso: Növények növekedését gyorsítja fel, olyankor inda nő az ujjaikból --> Mararu inda

Jégmusso: Ugyan az, mint a Musso, csak ők a havas, jeges dolgokat irányítgatják.

Roos: Korlátolt hatalmú varázsló. Az elnöknél kérvényezheti, hogy nagyot varázsolhasson. Ha engedély nélkül csinálja, azonnal meghal!

Bamblo: Röviden pókerarc, tud olvasni a szemedből.

A hideg bejárta egész testemet. Annyi szerencsém volt, hogy Őrzőnek születtem és Pep mindig figyelemmel kísérte az életemet, így az a veszély, hogy esetleg halálra fagyhattam volna, nem fenyegetett.

Az ujjaimra néztem, melyek már jócskán átváltottak kékbe. Megpróbáltam mozgatni őket, de nem jártam túl nagy sikerrel. Magamat átkoztam, amiért nem vittem el a kesztyűmet sem.

Átestem egy-két hóbuckán, de annyira nem izgatott a következménye. Minél előbb lerendezhetem a dolgokat – gondoltam -, annál jobb!

Felnéztem az Üveghegyre, melynek zugaiban, mélyedéseiben, akár a belsejében, Jégmussok lapultak és figyelték minden egyes lépésemet. Szinte biztosra vettem. Természetesen nem kellett tőlük tartanom, mert alfajuk volt azoknak, akiknek az Őrzőjük voltam.

A hegyek között elterülő hómező nem is volt olyan nagy, mint amire én számítottam. Ha kinyújtottam oldalra mindkét karomat, az ujjaim súrolták a hegyeket. Amolyan folyosó szerkezetű volt az egész.

Sóhajtottam, majd figyeltem, ahogy forró leheletem fehér gőz képében gomolyog a fagyos levegőben.

A hó ropogott a lábam alatt, a talajon itt-ott jég is megjelent, majd az ösvény további részében mindent az borított. Figyelnem kellett arra, hogy hova lépek, hogyan lépek, hisz alapból ügyetlen lény voltam, Misztikus Testnevelésből is hármasra vizsgáztam.

Közel voltam Hozzá. Éreztem testének hidegségét, a hajam pedig lebegni kezdett, s a hajszálak végei kifehéredtek.

Kiléptem a jég borította fák közül, majd körül néztem. Nyilván ez volt az Üveghegyek közepe, melyről Pep annyit mesélt nekem.

A tisztás kerek volt, minden oldalról fákkal védett. A központján megláttam Őt, háttal állt nekem. Ujjaiból nem túl szokványos Mararu-indák nőttek. Fehér volt, fehérebb, mint hó. Világított a haja, s a ruháján UV kék csíkok húzódtak végig.

Felemelte két kezét, előtte pedig lassanként előbújt a havas földből az élet kis hírvivője… zöld, kicsi, törékeny. Ez nem illik bele ebbe az idilli állapotba!

Közelebb léptem hozzá, s vacogva köhintettem egyet, de Ő nem reagált. Tovább bűvölte a kis növényt, melyről a nevét kapta.

Az Ő haja is lebegett, bár hivatkozhattunk volna a Mararu-indára, én úgy éreztem, köze volt a jelenlétemhez.

- M… Mimóza! – dideregtem. A fehérség kezdett „emberi színekre” váltani, az ujjai a normális méretet vették fel, s a szoknyaszerű hótömeg leolvadt derekáról.

Ott állt háttal nekem hosszú és barna hajjal - melyben néhol fehér csíkok jelentek meg -, kék nadrágjában és abban a rá jellemző fehér ujjatlanban.

Nézte a zöld növényt, majd megemelte jobb kezét, mutató ujjával intett, s az kiemelkedett a földből, a levegőben lebegett.

Újra megszólítottam, ezúttal határozottabban. Ő nem szólalt meg. Csak várta kérelmemet, melyet alig bírtam kinyögni neki. Utána vonakodva az egyik jég borította fára mutatott, magához intette, mire fagyott lombja közül előbújt a Könyv. Igazából valami modern dologra számítottam, hiszen mióta Matuzsálem került az elnöki székre, minden más lett. Ellenben ez a könyv régi volt, koszos és védelmet szolgáló jég borította.

Mimóza a kezembe irányította, s újból a kis növénynek áldozta a figyelmét. Kíváncsian nyújtogattam a nyakamat, s próbáltam eltalálni, vajon milyen színű lehet a szeme. Sosem láttam addig élőben Jégmusso-t, az unokatestvéremen kívül.

- Kérlek! Fordulj meg! Látni szeretném az arcodat! – motyogtam.

Féltem, hogy dühbe gurul, és egy hóviharral kikerget, de nem tette. Lassan, komótosan letette a növényt és ugyanezekkel a mozdulatokkal felém fordult.

Nem hasonlított a tankönyveimben lévő Jégmussok-ra. Az Ő szeme nem világító kékben játszott, hanem meleget árasztó zöldben. Csakúgy, mint az enyém. A haja göndör volt csakúgy, mint az enyém. Viszonylag magas volt csakúgy, mint én, s ujjai is hosszúak voltak csakúgy, mint az enyéim! Ez az Őrző kiköpött másom volt. Természetesen lányban. Még azok a jellegzetes bájgödröcskék is megjelentek az arcán, amiket annyira szerettem nézni magamon a tükörben. Jó, talán egy kicsit megalomániás lehettem.

A rémülettől és a döbbenettől még levegőt is elfelejtettem venni. Kikerekedett a szemem és a számat is nyitva hagytam. Illetlenségnek is titulálhatta volna, ezért még jobban zavarba jöttem, a Könyvet pedig majdnem kiejtettem a kezemből.

Az Őrző arcára is kiült a döbbenet, s közelebb lépett hozzám. A hajamat fürkészte. Akkor láttam meg, hogy a hajszálaink vége, mint valami mágnesekként működtek. Kifehéredtek, érintkezni akartak, s ezt Mimóza kétségbeesve figyelte meg. Hitetlenkedve nyújtotta ki a karját, s megérintette a vállamat. Iszonyú hideg volt, mintha jégcsappal ütögetett volna.

Tett még egy lépést felém, majd várta, hogy reagáljak. Tulajdonképpen én is arra vártam… csak a földbe gyökerezett a lábam.

Elindult, s köröket kezdett róni körülöttem, ezzel alaposan szemügyre vehettem.

- Te vagy Matuzsálem új kedvence? – kérdezte, mire összerezzentem.

- N… Nem. Az a húgom, akire te gondolsz… - dadogtam halkan. Mikor levette rólam a tekintetét, újra vacogni kezdtem.

- De ő küldött ide, nem? – állt meg velem szemben, majd a Könyvet kezdte el tanulmányozni.

- De, így van! A húgom megbetegedett és…

- Na, ne mondd! – nevetett fel gúnyosan, amitől kirázott a hideg. – Az a kis energia bomba? Engem nem versz át, Őrző! Nem is Matuzsálemnek kell a Könyv, igaz?

- Dehogynem! – csattantam fel. Kezdett elfogni a félelem.

- A húgod éppen tíz perce ment el innen, Matuzsálem küldte zúzmaráért! – mennydörögte.

Hátrébb léptem, s magamhoz szorítottam a Könyvet. Mimóza szeme narancssárgába váltott, haja teljesen kifehéredett, a szoknyaszerű hótömeg újból testéhez fonódott. Ujjaiból jeges Mararu-indák nőttek, melyek vészes sebességgel kezdtek közeledni hozzám, s a derekam köré fonódtak.

A Könyv kiesett a kezemből, engem pedig a levegőbe emeltek az indák. Szorításuktól már-már levegőt sem kaptam.

- Ki. Vagy. Te? – sziszegte lassan, csöndesen.

Elöntött a rémület és a kétségbeesés, már nem éreztem magamon Pep védő kezét, inkább több száz Jégmusso tekintetét.

A lábam nem érte a talajt, Mimóza már jócskán megemelte a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Kérlek! – nyögtem. Hiába kapálóztam, hiába próbáltam, letépni magamról az indákat. Az ujjaim alig mozogtak, teljesen lefagytak… várjunk csak! Az ujjaim! Felvillanyozva parancsoltam a testemnek az átváltozást, mielőtt még megfulladtam volna.

Az Őrző arcára újból kiült a döbbenet, gondoltam a bőröm színe miatt, hisz zöldnek kellett volna lennem, ehelyett halványlilára váltottam, ráadásul a szemem sem volt szokványos színű. Azt hiszem sárga.

Ujjaimból Mararu-indák nőttek, s Mimóza felé irányítottam őket, de még mielőtt hozzá érhettem volna, elengedett. A jeges talajnak csapódtam.

Visszanyertem eredeti formámat, s megpróbáltam felállni, csakhogy a lábaim nem engedelmeskedtek. Az Őrzőre pillantottam, aki komoran bámult rám, ujjai újra normális méretet vettek fel.

Kétségbeesve próbáltam magamat összeszedni. Nem hittem volna, hogy bármikor is így fogok félni egy lánytól.

- Utoljára kérdem meg! – sziszegte fölöttem. Letérdelt mellém, a hajamba markolt – Ki vagy te?

- Ar… Arnold! – leheltem, miközben a fehér talajt néztem és az életemért fohászkodtam. – Arnold Lloyd.

Az Őrző szorítása engedett, majd felállt mellőlem és visszalépett a még mindig lebegő mimózához. Most szemben volt velem, így láthattam, hogy miközben egyre több apró levélkét növeszt az növény kis ágacskáira, a szeme egyre zöldebbé, a pupillája pedig egyre nagyobbá vált.

- Ha Lloyd vagy, nyilván ismered Siuol-t – állapította meg, aztán rám nézett. Bal kezével valami jelet csinált, én pedig felemelkedtem a földről. Először megijedtem a ténytől, hogy a hatalma alatt állok, majd rájötte, csak egy hóbuckát emelt meg alattam és széket, vagy inkább trónt formált belőle.

Arca, haja újra világító fehér lett, ajka pedig világoskék színekben játszott. Szeme ugyanolyan maradt, ami nekem nagyon is feltűnt, hiszen nincs olyan Musso, akinek átváltozáskor nem lenne más színű a szeme! Ujjaiból sem nőtt Mararu-inda, s a hó szoknya is elmaradt.

Kezéből valami furcsa fehér port fújt le, mely körülöttem kezdett gomolyogni, s kötéllé válva a trónhoz kötözött.

- Mi vagy te? – suttogtam rettegve.

A jeges kötél miatt egyre jobban kihűltem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz elhozni egy nyamvadt könyvet ettől az Őrzőtől.

- Mondd csak, neked nem mondták még, hogy ne kérdezz ilyet egy Jégmusso-tól? – pedzegette rám se nézve. A mimóza egyik ágát jócskán megnövesztette, s felém kezdte irányítani. Először a nyakam köré tekerte, s megijedtem, azt hittem meg akar fojtani. De akkor elöntött a forróság. Mimóza pulcsit formált a növényből. Egy ujjmozgatásra eltüntette rólam a jeges köteleket és segített felvenni a mimóza pulcsit.

- Furcsa vagy Arnold Lloyd! – mondta. – Egy szál pólóban és nadrágban jöttél ide. És ha úgy megfázol, hogy örökre az ágyhoz kell kötözni?

Nem válaszoltam. Felesleges lett volna, hisz igaza volt. Tényleg fel kellett volna öltöznöm rendesen és meg sem terveztem az akciót jóformán… szimplán neki vágtam a hosszú útnak.

Ahogy körbeölelt a növény, egyre jobban éreztem magamat. Az Őrző újra a szemembe nézett, kíváncsinak tűnt, nem pedig kegyetlennek, ahogy Katherine jellemezte.

- Ismered Siuol-t? – sürgetett. Bólintottam, majd figyeltem, ahogy pislogása közben a pupillájának mérete változott. – Mesélt neked az Álmok Gyűrűjének Őrzőjéről? – kérdezte.

- Nem sokat. Azt mondta a legjobb barátja volt. Michael Dream. Miranda fogadott fia.

- Igen – bólintotta. – A felesége pedig…

- Moon Stewart – egészítettem ki. – Tudom. És azt is tudom, hogy te vagy a lányuk.

Az Őrző eltávolodott tőlem, s rosszallóan méregetett. Kockázatos volt, hogy ennyi mindent megosztottam vele. Túl sokat tudtam a családjáról, a személyes ügyeikről.

- A kis titokásó… - morogta ingerülten. – Minek kell neked az a Könyv? Köze van a családomhoz, igaz? Ki vele! Mit akarsz vele?

- A jobb cél érdekét szolgálom! – mondtam magabiztosan.

- Konkrét választ követelek! - sziszegte, miközben megemelte a havat, s körülöttünk kezdte gomolyogatni, hogy tornádóhoz hasonló legyen, majd vészjóslóan meredt a szemembe.

- Pep Dream Stewart-ról van szó! – suttogtam, nehogy valami jött-ment Jégmusso meghallja.

- Mi közöd van hozzá? – mutatott rám, kezéből jégcsapot kilőve, mely a fejem mellett csapódott be a hó trónba.

- A Könyvvel kimenthetjük a Semmiből! – nyöszörögtem. Mimóza arcvonásai megenyhültek, s leállította a tornádót. Egy percig csak állt előttem a semmibe meredve. Halványan rázogatta a fejét, s úgy láttam a könnyeivel küszködött.

- Be akarsz csapni, igaz? – lehelte elszomorodva. Leugrottam a trónról és közelebb merészkedtem hozzá, megfogtam fagyos kezét.

- Mimóza! - komolyodtam el. – Ha odaadod a Könyvet és a testvéreimmel, unokatestvéreimmel elmondjuk belőle azt a varázsigét, Pep megmenekülhet! Újra béke lesz! Egyesülhetnek az államok!

- Persze, majd el is hiszem! – lépett hátra pár lépést. – Nem dőlök be neked! Áruló Őrző vagy, egy senki házi haszonleső! Te jó ég, én meg majdnem elengedtelek a Könyvvel!

- Héj! Lloyd vagyok! Bíznod kell bennem! – toppantottam egyet a lábammal. Olyan voltam, mint egy hisztis kisóvodás.

- Ugyan miért tenném? – sziszegte.

- Mert tiszta szívből gyűlölöm Matuzsálemet és mit gondolsz, ki mentette meg anyádat az Arany földjén? Szerinted ki volt az, aki ellenállt ezernyi Bamblo-nak? Én küzdöttem meg Klayd-dal, nekem köszönheted, hogy otthon vár a finom tejbegríz! – mutattam magamra. Idegesen vártam az Őrző reakcióját.

Mimóza kétkedve merengett el gondolataiban, s a nyakát dörzsölgette. Hirtelen felsóhajtott, s az égre emelte tekintetét.

- Ha benned meg is bízhatok, mi van a testvéreiddel? Nem ismerem őket.

- Lauren-t ismered! – vontam vállat.

- Kösz, és ezzel meg is bízok a családodban, persze! – gúnyolódott.

- Akkor gyere el innen! Gyere a Keverék Erdőbe és ismerd meg őket! – ugrottam mellé, s hajunk szó szerint összegubancolódott. Ijedten próbáltuk szétszedni, de mintha ragasztóval kenték volna be.

- Te jó ég! – nyögtük egyszerre, s Mimóza folytatta: - EZ mi? Arnold!

- Nem tudom! – rántottam meg a csomót, de csak azt értem el vele, hogy jól megtéptem az Őrzőt, ő pedig sípcsonton rúgott. – Héj, bocsi! Gyere! El kell mennünk Pep-hez, ez szörnyű!

- Nem vagyok leprás! – mormogta.

- De te sem akarod, hogy ez így maradjon! – förmedtem rá.

- Szedd már szét! – kiáltotta, mire jó néhány Jégmusso ugrott elő a fák közül, s kíváncsian bámultak minket. Mimóza mérgesen intett feléjük. – Ne csak a szátokat tátsátok!

Erre egy viszonylag magas lány lépett elő. Ő is Őrző volt, éreztem. A haja vöröses barna színben játszott. Barna szeme volt, s régi módi ruhákat viselt.

- Ez a jóslat! – jelentette ki. – Megmondták már Pep idejében is! Két Őrző egy lélekből fog származni, s akkor majd leszen a Musso-k számára béke, a szigeten pedig egyetértés.

- Miről vakerál ez nekem? – mutattam rá, s kétkedőn méregettem.

- Csak a jóslatot idézte! – sóhajtotta Mimóza. – Nature! Mi a jóslat értelmezése?

- Ti egy lélekből származtok. Mondhatni ikrek vagytok. Nektek kell a szigetre békét és egyetértést hoznotok – mosolyodott el.

- Így? – mutattam a hajcsomóra.

- Ez csak a jel! Majd szétjön – nyugtatott Nature.

- DE MIKOR? – hisztiztem.

- Azt nem tudom!

- Menő. Akkor most így menjünk végig a Határtalanságon és a Két-arcú Erdőn? – kérdeztem.

- Attól tartok, igen! – kuncogta a furcsa Őrző. – A nevem Nature. A Moon-kő Őrzője vagyok! Jason és Orphan lánya.

- Örvendek! – vigyorogtam kényszeredetten. – Arnold Lloyd! Musso-k Őrzője Dori és Lola fia!

- Egy Lloyd? – döbbent le, s gyűlölködve mered rám.

- Remek. Egy ellenséggel több – motyogtam. – Fogadjunk, te meg Roos vagy.

- Mimóza, őszinte részvétem! – nézett a „hajtársamra”. Höh. Hajtárs… 

- Kösz, Nature, de most inkább segíts! – könyörgött neki Mimóza, aztán a többi Jégmusso-ra nézett. – Ha lehet, most menjetek a dolgotokra, ez bizalmas ügy!

A lények engedelmeskedve elsuhantak, mi pedig szerencsétlenül ott maradtunk a tisztás közepén, egy Roos-ra bízva… süti…

- Hozzak ollót? – fogdosta Nat