Mi a véleményetek erről az írásról?

Az elején sok a leírás, aki nem szeretné átrágni magán, nyugodtan olvashatja csak a második felét. Amire igazán kíváncsi lennék, hogy milyennek találjátok a stílusom, a fogalmazásom, illetve hogy mennyire sikerült elkerülnöm a száraz leírásokat.

A kapitányság lassan megtelt élettel. A liftek alig győzték a nyolc óra előtt megérkezett emberáradatot az emeletekre szállítani. Ahogy egyre többen jöttek, újabb és újabb irodák ajtajai nyíltak ki. Mindez a vezetés rendelete volt. Az elképzelés szerint így egy szorosan együttműködő közösség érzetét keltik majd a dolgozók. A maga részéről Barkó Géza marhaságnak tartotta az egészet.

Ahogy belépett a folyosó végi irodájába, kulcsra zárta a masszív faajtót. Habár a nap már jó néhány órája felkelt, a sugarak nem tudtak áttörni a sötét felhőrétegen. A helyiségben félhomály honolt, de Barkó Géza nyomozót ez cseppet sem zavarta. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd lassan, mintha félne attól, amit látni fog, kinyitotta.

A berendezés nagy része ott maradt, ahogy emlékeiben élt. A legnagyobb változást az a plusz egy asztal jelentette, amelyet a folyosóval közös rövid falhoz állítottak. Barkó Géza vett egy mély lélegzetet, és végighúzta ujját a vékony porréteggel takart asztallapon. Valami olcsóbb fabútor volt, egyáltalán nem illett az iroda elegáns bútorzathoz. De a nyomozót nem ez zavarta igazán. Kelletlenül is arra gondolt, hogy nem lenne szükség erre a harmadik asztalra. Ha akkor és ott az előírások szerint járt volna el.

Hogy elterelje a figyelmét a komor gondolatoktól, tovább pásztázta a hónapokig nem látott második otthonát. Az összes növény kiszáradt, csupán egyetlen pozsgafa kiáltott még vízért. Barkó Géza elégedett volt. Ezek szerint senki nem járt az irodájában. Mindez igazolandó, végighúzta a kezét a könyvespolcon heverő egyik könyv tetején. Ujján jelentős mennyiségű por maradt. Remek.

Miközben kezét a nadrágjába törölte, lassan odasétált az ablakhoz. Habár az iroda az épület végében helyezkedett el, így minden adva volt egy fénnyel átjárt helyiség kialakításához, a tervezők mégis úgy döntöttek, nem bontják meg az egy irodában egy ablak elvet. A város szebbik része egyáltalán nem látszott. A belvárosra való kilátásért már egy évvel a kapitányság átköltöztetése előtt megindult a lobbi. Géza nem volt hajlandó részt venni benne. Nem mintha bármi kifogása lett volna a városközpont ellen, egyszerűen nevetségesnek tartotta az ehhez hasonló státuszszimbólumokért folyó harcot.

Bőven beérte a Rákóczi lakóteleppel, és a távolban felsejlő külvárossal. A kapitányság ezen oldala sokkal csendesebb volt. A rendőrautók szirénáin kívül jóformán semmi sem zavarta meg a szürke hétköznapok hangulatát. És az eredményes munkához éppen ez kellett. Meg egy jó adag tapasztalat és tehetség.

Sosem próbálta meg letagadni veleszületett képességét. Végül is ennek köszönhette, hogy az ország legeredményesebb nyomozójává vált. Néhány percnyi beszélgetés után teljesen kiismerte az embereket. Míg kollégái zsákutcákba futottak az ügyek felderítése során, addig ő biztos lábbal, töretlen lendülettel haladt az igazság felé.

Kitárta az ablakot, hogy felfrissítse az áporodott levegőt, majd az asztala mögé sétált. A távolság alig volt háromlépésnyi. Megragadta a székét, és épp annyira húzta hátra, hogy kényelmesen le tudjon ülni. Ekkor vette észre a számítógépe monitorjára ragasztott kis cetlit.

8:00, az irodámban. Ne késsen!

- Szóval azt hiszik, késni fogok. Nevetséges. De Martonyira vall.

Martonyi Dénes nem a képességei miatt ülhetett be a rendőrfőkapitány székébe. Kinevezését hosszú évekig tartó, szünetmentes kapcsolatépítés és talpnyalás előzte meg. Éppen ezért Barkó Géza sosem tudta leküzdeni a főnöke iránt érzett megvetését. Valószínűleg már rég befejezték volna az együttműködést, ha Géza nem lett volna annyira jó nyomozó, és mindemellett nem engedte volna Martonyit is a reflektorfénybe. Igazából sokkal jobban szerette, ha a kapitány tetszelgett az újságíróknak. Így mind a ketten jól jártak. Martonyi megkapta a hőn áhított csodálatát, Barkó pedig csendesen könyvelhetett el magának egy újabb trófeát.

- Á, Barkó! – köszöntötte széles mosollyal Martonyi. Habár a gesztus nyilvánvalóan erőltetett volt, a sokévi tapasztalat bármelyik átlagembert megtévesztette volna.

- Kapitány – biccentett mérhetetlen közönnyel Barkó Géza.

- Örülök, hogy szakított rám egy kis időt.

- A felettes mindig az első – válaszolt Géza a gúnyos megjegyzésre egy gyors iróniával. Régen rájött már, hogy Martonyi felfogóképessége messze alulmaradt a hasonló kifejezések megértéséhez szükségesnél.

- Ebben egyetértünk. Éppen ezért szeretném, ha tisztáznánk, néhány részletet, Barkó. A papírok rendben vannak, már csak az én aláírásom választja el attól, hogy újra szolgálatba lépjen. Viszont, van néhány feltételem – tette hozzá, kiélvezve minden egyes szót.

- Ha a pszichológusi kivizsgálásra céloz…

- Olvastam Gérei doktornő jelentését. Gondolja, hogy csak úgy találomra veszek vissza embereket? – fortyant fel Martonyi, maga sem tudva, mennyire beletrafált. Barkó pontosan ezt gondolta. Legalábbis a saját esetében. – Arról van szó, hogy maga egyszer már hibázott, Barkó. Nem szeretném, ha ez még egyszer megtörténne. A statisztikáink soha nem voltak még ilyen jók. Örömmel venném, ha ez így maradna.

Ez az ember tényleg attól fél, hogy még egy beosztottamat küldök a halálba, tette fel a kérdést magának Géza. Ostobább, mint hittem. Az elmúlt hónapok önmarcangolásai meggyőzték róla, hogy még egyszer nem ismétlődhet meg az, ami történt. Erről bármi áron kész volt gondoskodni.

- Megteszek minden tőlem telhetőt. Ahogy eddig is tettem.

- Ebben nem kételkedem. Persze nem biztos, hogy a maga legjobbja mindenki számára a legjobb. Éppen ezért az elkövetkező néhány ügye alatt személyesen nekem jelent majd, továbbá minden héten legalább kétszer ellátogat Gérei doktornőhöz.

Barkó Géza ezt már képtelen volt elviselni. Felpattant, a kelleténél talán nagyobb lendülettel.

- Ismer engem, uram! – kezdte meg védőbeszédét, habár pontosan tudta, hogy az első mondatába egy csepp igazság sem jutott. – Nagyon jól tudja, hogy önszántamból látogatnám meg a doktornőt, ha szükségem lenne rá! Egyszer hibáztam, igen! Azt hiszi, nekem annyira jóleső érzés volt, hogy rendszert szeretnék csinálni belőle?

- Félreért, Barkó – nyújtotta ki maga elé a kezét védekezőleg Martonyi. – Csupán arra utaltam, hogy mindannyiunk életében történnek olyan dolgok, amikkel, nos… nem tudunk egyedül megbirkózni. Biztos akarok lenni benne, hogy ez az emlék nem befolyásolja a munkáját. Nem hátráltatja Önt. És tudja, az előírás, az előírás – mondta Martonyi, az aduászt a végére tartogatva.

Ha Barkó Géza valamire igazán büszke lehetett, az az előírásokhoz való ragaszkodása volt. Egész karrierje során egyszer tért el a szabályzattól. Mindez egy ember életébe került. Kegyetlen lecke volt, de Barkó megértette. Persze a felettesei hamar felfigyeltek erre a jellemvonására. Az egész gyilkossági osztályon nem akadt még valaki, aki olyan precizitással írta volna meg a jelentéseket, mint azt Barkó tette. Attól az egy alkalomtól eltekintve egyetlen alkalommal sem kellett kivizsgálást indítani miatta vagy a munkája miatt. Minden igazgató ilyen beosztottról álmodott.

- Remélem, így már jobban sikerült megértenünk egymást, igaz, Barkó?

- Igen, kapitány. Még ma felhívom Géreit, és egyeztetek vele.

- Ez a beszéd, Barkó! Eltart egy kis időbe, míg újra belerázódik a dolgokba, de ne aggódjon! Együttműködve hamarabb átlendülünk ezen a kellemetlen időszakon. Utána pedig minden mehet a régi kerékvágás szerint. És hogy meggyorsítsuk ezt a folyamatot, máris újabb ügyet kap.

Barkó Géza most először nézett őszinte meglepettséggel Martonyira. Egyáltalán nem számított rá, hogy első napján már alkalma lesz dolgozni. Persze nem teljesen ez volt az első napja.

- A média figyel magára, Barkó. Éppen ezért kapja ezt az ügyet – nyújtott át egy lapot Gézának, aki azonnal elkezdte átfutni a sorokat. – Semmi extra. Egy tini lányt holtan találtak. Sima ügy. A maga rutinjával pár nap alatt le is zárhatjuk. Az emberek pedig visszakapják a megtéveszthetetlen Barkó Géza nyomozót. A csapatát már értesítettem, ők már úton vannak. Javaslom, maga is induljon utánuk.

- A csapatom? – pillantott fel a rövid jelentésből Géza.

- Hát persze. Elvégre mégsem szállhat szembe a gonosszal egyedül!

A kapitány mosolya semmi jót nem ígért.