Mi a véleményetek erről?

Sziasztok! Régeb, kábé két hónapja, kitettem ide egy nagyon kezdetleges fejezetet. Le is szólták, hogy ilyen és olyan, de ennek örültem, mert ki tudtam javítani.

Na, de ez mindegy! Azóta fejlődtem, és erről mit szóltok?

Emlékszem, aznap este, a délutáni bevásárlásról hazaérve, fáradtan hallgattam a TV-ben egy Conect-R zeneszámot, miközben a hajamat szárítottam a sarokban levő tükröm előtt. Mindig is érdekesnek találtam, ahogyan a hajszárító szele felröpíti az egyre világosodó hajszálaimat, és mókásan repítgeti őket, mígnem el nem kapom onnan a kezem és a fejem egy másik pontját nem kezdem el szárítani. Ekkor azonban a nővérem zakatolva nyitott be a szobám ajtaján. Fekete haja az arcába hullot a lendülettől, ahogy belépett, liehegve támasztotta kezével az ajtófélfát, miközben levegőért kapkodott. Én lekapcsoltam a hajszárítót, a zúgás megszünt, helyette viszont a nővérem szólalt meg.

-Na Lorenza, kiszállásba mész! – közölte, tőle megszokott gúnyolódással. Ravasz, kék szemét eltakarta a haja.

-Mondom, kiszállásba mész! – hangoztatja újra, nehogy elfelejtesem miről is van szó.

Rátértem a mondata elemzésére is… Óóó! Megint elküldet valami gagyi táborba. Még a lélegzetem is elállt. A falomon lévő Cascada-s órám sem kattogod. (de mondjuk nem is működött) Úgy utálom, hogy ilyen nővérem van. Mindig szivat, de aztán keményen. Régebb én is szivattam őt, de aztán rájöttem, hogy ez nem szép dolog, mivel testvérek vagyunk. Benne van a nevében is, hogy test és vér.

Aztán anyukám lépett be a szobámba, akarom mondani a küszöbig. A szögletes szemüvege lencséje megtört a fényben, így nem láthattam mosolygós szemeit. Rövidke, szőkére festett haja rikítónak tűnt, a nővérem, Apollónia éjjfekete lobonca mellett.

Igaz, hogy hozzám jöt, de először mégis a nővéremhez szólt:

-Polítám, mondtam, hogy én szólok a húgodnak a hírről. – ekkor anya a kezével Apollonia arca felé nyúlt. Egy pillanatig azt hittem, hogy a nővérem engedi, hogy megsimogassák. Mint mindig, tévedtem. Pola rekordgyorsasággal elfordult anyától, és engem kezdett pásztázni lenézően. Úgy gondoltam, hogy felém vág valami sértő beszólást a sáppadt arcomról, de nem tette. Mivel a szüleink előtt nem mer engem sértegetni, és amúgy nem beszél velem. Így csak sarkonfordult, és elment, valószínűleg, hogy a szobája felé.

-Szóval, ahogy hallottad, táborba mész. – mondta anya kedvesen. Hát igen, ő és az apukám nem veszik észre, hogy már négy éve, minden nyáron a nővérem keres egy fura tábort, amit a szüleink figyelmébe ajánl, hogy jó lenne elmennem oda. És mivel mindig olyat keres, hogy ő ne férjen bele a korhatárba, így nem mondhatom anyáéknak, hogy ő is jöjjön.

-Klassz. – könyököltem a kis aztalomra, ami éppen akkora volt, hogy a földön ülve rátámaszkodhassak. – És mi a neve? Zöld és Bio tábor, vagy Eb-kutya tábor, esetleg Teveháton A Történelemben, talán Bakrácsoló Tábor? – soroltam a régebbi táboraim nevét. Anyukám gyengéden elmosolyodott. Utálom, amikor így mosolyog, mintha egy elmebajost mosolyogna meg. Azért elmebajost, mert az apukám bátyja elmegyógyintézetben él, mert valami baj van az agyával. És egyszer mondott valami hülyeséget, és anyukám arcára pont ugyan az a mosoly ült ki, mint most, miközben beszéltem.

-Tudom, hogy az eddigi táboraid nem teltek jól neked, de ezt az ideit csak mi ketten, apáddal találtuk az interneten.

Anyának ez a kijeelentése egy kicsit sántikált, a „mi” személyesnévásba sajnos a nővérem is beletartozik. Ezt onnan tudom, hogy tavaly anyáék szintén azzal győzködtek, hogy azt a tábort csakis ők találták. (+ tesóm, zárójelbe )

Ezután anya lehívott a nappaliba, hogy apával együtt eltudják magyarázni nekem, hogy körülbelül milyen lesz a tábor. Amiből én annyit jegyeztem meg, hogy huszonégy fős és kor szerint vagyunk csoportosítva…,hogy a Madarasi Hargitán van, és talán a legrosszabb, hogy a tábor köbö akkor alakult, amikor apukám egyetemista volt. Szupper! Tehát egy ősrégi tábor, a semmi közepén, akárhány fővel.

Amikor felmentem a szobámba, mert már untam hallgatni a szüleim traccsolását, és benyitottam az ajtón, felvillant a laptopom monitorja, jelezve, hogy rám írtak Facebook-on. Ez volt benne:

Kriszta: Vagy?

Gyorsan, s közben a monitort nézve visszaírtam a barátnőmnek, hogy:

Lori: Ja. Képzeld a tesóm megint táborba küldet anyuékkal.

Kriszta: És hová mész?

Kérdezte, és egy görbe szájú jelet is küldött, jelezve, hogy átérezi milyen rossz lesz nekem az elkövetkezendő pár nap. A kérdésre, természetesen azon nyomban válaszoltam.

Lori: Asszem a Madarasi Hargitára.

Ezután eszembe jutott valami, és gyorsan közöltem Krisztával.

Lori: Na megyek, mert még Apollonia előtt akarok tusolni, mert ha megelőz akkor a fürdőszobában ül egy fél napot. Szia!

Kriszta: Jó8

Ezután felkaptam a fűtőtestről a sárga törülkőzőmet, és kisiettem a szobámból. A fürdő a nővérem menő szobája mellett helyezkedik el, így éppen mellette haladtam el. Az ajtó résnyire ki volt nyitva. Bekukucskáltam, és láttam Polát, hogy ott űl az új MacBook-ja előtt. A szobája pont úgy van most berendezve, hogy egyenesen a netező asztala felé láttam, amikor benéztem. Magamban felkiáltottam, hogy “Ez az!”.

Sietve, de halkan bementem a fürdőbe. És ekkor jól elcsúsztam a vizes padlón, és kishíján belevertem a fejem a fürdőkád fényesen csillogó oldalába. A ruhám tiszta habos víz let, ráadásul az ajtóban állt a tesóm, csípőre tett kezekkel. Mostmár megértettem, hogy miért vizes a padló. Apollonia még azelőtt lefürdött, mielőtt még közölte volna velem a hírt, miszerint táborba megyek.

-Hogy te mennyire lapos vagy! – mondta, és szószerint lenézett rám. Aztán egyszerűen visszament a szobájába. Még hallottan, hogy az ajtajára felerősített gyöngyök zajosan verődnek össze, amikor ő becsapja az ajtót.

Lassan és biztosan – nehogy megint elcsússzak – feltápászkodtam a csempéről, és levetkőztem, a földre dobtam a csurom vizes nadrágomat, a kedvenc pólómat, amiről a Sevenfold nézett ránk.

- Hát, te meg mit keresel itt? – hőkölt hátra anykám, kezében egy kosár mosatlan ruhával.

- Háát – húztam az időt, mert nem szerettem volna válaszolni, túl gáz lett volna anya előtt – Csak fürödni készültem.

- Akkor csukd be az ajtót – szólt rám édes szülém, és bólólogatva megfogta az ajtókilincset, s becsukta az ajtót.

Sosem voltam kretén, de valahogy a családtagjaimmal furán viselkedtem. Ezt sosem értettem, talán azért van így, mert amiután megszülettem nem adtak oda anyukámnak, hanem inkubátorba tettek, mivel koraszülött voltam. Kár.

Szerintetek lehetne hosszabb is ez az első fejezet? ű

Kérlek írjatok konkrét hibákat is