Regényrészlet, vélemény, kritikák?

- Kotródj az utamból, féreg! - Edroy szavai akár a mérgezett nyíl, sebesen és halálosan hasították a levegőt, de Finn sosem ijedt meg az efféle fenyegetésektől. Vékony ajkai halovány mosolyra húzódtak, ujjai kardgombján játszottak, nyugodt, már-már derűs pillantással nézett a fölé tornyosuló férfi arcába. Sosem volt a szavak embere, de sosem állította az ellenkezőjét. Közönyösen megvonta a vállát, majd Edroy szemébe nézett.

- Akkor? Átengedsz?

A hatalmas férfi röhögni kezdett, barna fogai közül nyál spriccelt Finn arcába. A fiú nem törődött vele.

Mikor előrántotta kardját, Edroy megdermedt, de gyorsan reagált. Saját, kétkezes pallosáért nyúlt, mely mellett Finn pengéje szinte eltörpülni látszott. De a fiú már megszokta, hogy nála nagyobb ellenfelekkel harcoljon.

Madarak reppentek fel a közeli fákról, mikor a két penge találkozott. Edroy iszonyatos erővel sújtott le, de Finn keze meg sem rezdült. Egy pillanattal később készen állt az újabb csapásra és Edroy csak az utolsó másodpercben tudta felemelni kétélű pallosát, hogy hárítson. Finn, láthatóan mindenféle taktikát nélkülözni egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott, csapásai közt alig telt el néhány másodperc. Edroy pedig fáradt, keze remegett az erőlködéstől. Öt perc sem telt bele, az óriás a földön hevert, mellkasán hatalmas vágás nyújtózott végig, szájából apró csíkban folyt a vér. Elkerekedett, de egyre tompább szemekkel nézett a felette álló, kardját tisztogató Finnre.

- Ki a fene vagy te? - hörögte, mire a fiú ránézett. Kisfiús arcán nyoma sem volt érzelmeknek, mikor lehajolt a haldokló mellé.

- Jobb, ha nem tudod - felelte csendesen, de Edroy csak nevetett, egyre több és több vért felköhögve.

- Nekem már úgyis mindegy. Elmondhatod, magammal viszem a... a... sírba.

- Ha zsoldos lennék, nem ásnék neked sírt, hanem rápisálnék a tetemedre, elvenném a fegyvered, levágnám a fejed és kitűzném a falamra. Ha katona lennék, itt hagynálak elrohadni, majd eldicsekednék a győzelmemmel a bajtársaimnak. De nem vagyok zsoldos, sem katona.

- Akkor meg miféle ördög szülöttje vagy?

- Rosszabb - sóhajtott szomorúan a fiú, majd felemelte a kardját. A nap fénye megcsillant a pengén, mikor a fiú lesújtott. Egyenesen a férfi szívébe mártotta kardját, sosem szerette szenvedni látni az ellenfeleit. - Az ördög nem temetne el - mondta, miközben hüvelyébe dugta a kardot. Mutatóujját a halott homlokára tette, majd lassan lecsukta Edroy szemhéjait, eltakarva ezzel azt a rettenetes, semmibe bámuló tekintetet. - Én nem vagyok ördög - folytatta, miközben ingujját feltűrve köveket kezdett gyűjteni. - Én a tél gyermeke vagyok. A tél pedig elpusztítja a gyengéket. Nekem is ezt kell tennem. Te gyenge voltál, Ser - azzal ráhelyezte az első sziklatömböt a férfi mellkasára.

Mikor végzett, Edroy pallosát a sírba szúrta. Halkan imát mormolt a kioltott élet biztonságos túlvilágra lépéséért, végül vértől csatakos kézzel felegyenesedett. Előtte ott magaslott a rettegett Sötét Kapu, átjáró az emberek és a férgek népe között. Finn lassú, magabiztos léptekkel megindult a bizarr erődítmény felé. Mielőtt belépett volna a gyengék birodalmába, felnézett az égre.

- A gyilkosság bűn - azzal mosolyogva megindult, hogy bűnössé váljon.