Mi a véleményetek a versemről?

Fehér leplet vetnek az égi istenek,

A világ ennél szebb nem is lehet.

Apró hópelyhek keresik utukat,

Keservesen repkedve tova szállnak.

A gyerekek vidáman futkosnak, szánkóznak,

Vizes ruháikkal a hóba ugrálnak.

Keresem a helyem én is közöttük,

De hiába, én magányban őrlődöm.

Mint egy hópehely, én is tova szállok,

Magányomban sírva felkiáltok.

Felkiáltok az égi angyalnak,

Ki kínzó gyötrődésem soha sem hallgatja.

Hátha most az egyszer segítséget kapok,

Különben végzetes tetthez folyamodok.

Úgy tűnik az angyal nem érti bánatom,

Vagy csak nincs benne semmi szánalom.

Apró lépteimmel a tóhoz sétálok,

A vékony jégre lassan ráállok.

Alattam a páncél recseg,

Ahogy a jég szépen lassan megreped.

Mire ráeszmélek már a vízben fuldoklom,

Már nincs semmim, csak a puszta fájdalom.

Halálom előtt még egyszer lehunyom szemem,

S megvárom, hogy elálljon lélegzetem.

Ó, te gyönyörű angyal, hol késtél eddig,

Fájdalmam ugye végre megszegik?

Ó, te magasztos, szeretni fogsz mindig,

Mert ha nem szívem összetörik!

Küldj le hópehelyként a világra újra,

Ez az én lelkem tökéletes útja.

Hagy játsszak újra a többi gyerekkel,

S boldogságom soha nem fogy el!

Mit gondoltak róla?