Melyik szerintetek a jobb könyvsorozat a tűz és jég dala vagy a gyűrűk ura?

Mindkettő teljesen más.

Míg a Gyűrűk Urában konkrétan oszlanak jókra és gonoszokra, előre el lehet szinte dönteni, kit akarunk élve látni a végén, aki végül minden gyötrődés és kín ellenére is egészségesen túléli). A Gyűrűk Ura inkább mese jellegű, nem mondom, hogy mese, de a felnőtteknek való durvább részek (kegyetlen gyilkolás, 18+) fedve lettek. A cselekmény izgalmas, de a nyelv régi, és hosszú, körülményes leírásokat tartalmaz. Ezen felül, ha láttad a filmet, a TÖRTÉNETRŐL (nem a világról) majdnem mindent tudsz. Vannak persze eltérések, de azok mindig jelen vannak. Olvastam a gyűrűk urát, a hobbitot, a szilmarilokat, és mind belopta magát a szívembe, nem bántam meg, hogy elmentem és megvettem. Valamint a Gyűrűk Urában végig jelen van a mágia, szinte minden rezdülésben, fűszálban, az utolsó szemcsében lakozik valami (talán rejtett) mágia, a cselekmény és az azt alakító okok, okozatok túlnyomó részt a varázslat szülötte dolgok. Maguk a gonoszak is varázslatos lények, tehát nem emberek.

A Tűz és a Jég dala egészen más. Annak is szép terjedelme van, de sokkal érthetőbb, pörgősebb leírásokat tartalmaz (igaz, az sem panaszkodhat terjedelem terén). Az író nem volt szívbajos, leírt mindent, amit gondolt, szenvedést, kínt, szerelmet és szexualitást, gyilkolást és érzelmeket, emberi jóságot és gonoszságot kapunk minden szereplőben, amiknek a száma az ötödik könyv végére (ha az elhangzott neveket is tekintjük) bőven kiteszi a 300at, de inkább azt mondanám 300+. Az író fáradhatatlanságának és kifogyhatatlan mesélőkedvének hála szinte már-már mi is benne élünk a könyvben, a végletekig ki van dolgozva, még fanficet is nehezen lehetne hozzá írni, olyan kerek egész. Ha kapunk egy szereplőt, elengedhetetlen, hogy megismerjük a múltját, biztosan halljuk majd a saját gondolatait (e/3-ban vín írva végig) és kiderül róla valami borzalmas bűn, amiért valakik haragszanak rá, és azoknak a valakiknek is vannak haragosaik, akik így összefognak XY-nal. Ahogy Martin az interjúiban is elmondja, Westeros inkább a középkor realitását idézi fel. Az acél törik, a jó nem mindig éli túl, nem minden táj különbözik a többitől, a szereplők nem kiélezetten jók vagy rosszak, sokszor dönteni sem lehet, melyikek pontosan. (Sokan állítják, én magam is, hogy Martin a jellemek mestere) Több cselekményszálon fut, a fejezeteket más és más emberek mondják el, a központban eleinte két nemesi család viszálya, valamint a trón megöröklése van, később ez kinövi magát számtalan nemesi házra, és a könyvek függelékeiben olvashatjuk azt a tizenakárhány nemesi családot udvartartással és teljes pereputtyal együtt. A sárkányok kihaltak, mágiát nem igazán űznek, a zöldlátók és a bőrváltók és a mások is viszonylag későn tűnnek fel, de igazán fontos szerepet nem kap a mágia. Ott van, érzékeljük, nem lehet rá mondani, hogy mellékes összetevő (hiszen a Targaryenek is sárkányokkal szerezték Westerost) – de a Tűz és a Jég dala, az amerikai Tolkien műve, teljes egészében hátat fordít a fantasynak. Ha szavazni kéne, hogy történelmi vagy fantasy, az én válaszom inkább a történelmi felé húzna, de azért a fantasy mellől sem pártolna el.

Egyetlen bajom Matin könyvével, hogy szinte már sehogyan sem beszerezhető a vastag borítós változat, és a puha könnyen szakad. Én mégis azt mondom, először azt próbáld meg, a Tűz és a Jég dalát.