Írnátok véleményt a történetem kezdetéről?

Tovább olvasnátok-e? Elég érdekes-e ez a kezdés?

Mi a véleményetek az írásról?

Nagyon fontos volna néhány vélemény. A válaszokat előre is nagyon szépen köszönöm! :)

E történet egy letűnt korba vezeti vissza az olvasót… azokba az időkbe, amikor a birodalmak felett királyok uralkodtak erős falú váraikban, s amikor az emberek hittek az isteni és démoni erők hatalmában. Olyan hajdani időkbe, amikor lovagok védelmezték a becsület fényét, amikor bátor harcosok karddal és lándzsával vívtak háborút a hazájukért, s mikor dalnokok regéltek legendává váló hőstettekről lanttal a kezükben.

Kyersen birodalma Fantasya titkokkal és mítoszokkal övezett földjén terült el. Vad, gyönyörű tájak uralták e vidéket, s legendák kéltek szárnyra a szabadon száguldó széllel.

A telihold ezüstös fénye beragyogta az erdőt, misztikus derengésbe vonva a fák és bokrok leveleit.

Lehunytam szememet, bár aludni nem tudtam. Vacogtam az avarban fekve, holott a nyári éj meglehetősen enyhe volt. Gondolataim egyre a régi életem felé kalandoztak, mely után olyannyira vágyódtam immár hetek óta, mióta visszafordíthatatlanul véget ért egyetlen váratlan, s drámai csapással. Tudtam, ami elmúlt, soha többé nem térhet vissza, ám fájdalmamon enyhített valamennyit a reménykedés, a tudat, hogy egyszer talán ismét minden jóra fordul majd körülöttem. A régi emlékek újra és újra visszatértek, felderengtek elmémben – azok a szép emlékek, melyekre gondolva egykor szívből nevettem, most azonban zokogásra késztettek. Ám keményen összeszorítottam ajkamat, nem engedtem a sírásnak, most nem. Összehúztam magam, és az oldalamra gördültem. Nem gyengülhetek el ennyire minduntalan – ekképp korholtam magam, miközben a fojtogató könnyekkel küzdöttem.

Hirtelen zaj kélt az éjszakában, ágak rezzentek, szellő suhant, üzenetében suttogva: „idegen”. Lovam, a vércsederes kanca, Dashera nyugtalanul felhorkantott, és akkor már biztosan tudtam, a levegőben éreztem: baj van. Mozdulatlanná dermedtem, még a lélegzetem is visszafojtottam. Nem ugrottam talpra, még a szememet sem nyitottam ki, ujjaimat azonban tőröm markolatára fontam. Ezután csak a hallásomra bíztam magam. Azt akartam, hogy a felém közeledő lény – legyen bár ember vagy állat – úgy higgye, védtelen vagyok, s így talán lesz esélyem meglepetést okozni neki.

Puha, óvatos léptek az avaron… mind erősebben hallatszó, szaggatott lélegzetvétel… acél surranása a bőrtokon. Az idegen már a táboromban járt, s egyre közelebb ért hozzám. Fogalmam sem volt, ki lehet, vagy miféle cél vezérli lépteit és tetteit, ám azt sejtettem, hogy semmi jó. A következő pillanatban belém hasított a jeges bizonyosság: itt áll felettem! Szemhéjam megremegett, s igencsak uralkodnom kellett magamon, hogy fel ne pattanjak, és ne sikoltsak. Valami hideget éreztem a bőrömhöz közeledni. Ekkor már nem tétováztam tovább. Felrántottam a kést tartó kezem, hogy útját álljam vele a torkomhoz közelítő kardpengének. Acél csikordult acélon, s egymásnak feszült két fegyver, két akarat. Kinyitottam a szemem, majd, ahogy csak erőmből tellett nagyot taszítottam az idegen kardján, két kézzel ráfogva tőröm markolatára. A csuklyás idegen nem számított ellenállásom ily heves megnyilvánulására, így csaknem elvesztette egyensúlyát. Ezt kihasználva a lovamhoz rohantam, hogy a hátán elmeneküljek, ám a férfi gyorsabb volt, mint ahogy számítottam rá. Alábecsültem őt, és ez nagy hiba volt. Elkapta hátulról a jobb karomat, magához rántott, majd kardját a torkomhoz illesztette.

- Ne olyan hevesen, kislány! – sziszegte mély hangján a fülembe. Mozdulatlanná merevedtem, igyekezvén elkerülni, hogy az éles penge nyakam érzékeny bőrébe vágjon. – Ne cselekedj bolond módjára! – figyelmeztetett.

- Eressz el! – nyögtem ki, ám hangom vékony volt, halk és reszketeg. Annyit értem csak el e szavakkal, hogy az idegen még erősebben megszorította a karomat, ujjai vasbilincsként fonódtak a csuklóm köré. Szorításom lassan engedett tőröm markolata körül, míg az övé közben csak erősödött. Végül elejtettem a fegyvert. A férfi ekkor maga felé fordított, ám karomat továbbra sem engedte el, és kardját sem vitte távolabb a nyakamtól.