Hogy van ez a dal magyarul (Tolkien: A hobbit)?

"A KÖDLŐ, HIDEG HEGYEKEN TÚL"

A ködlő, hideg hegyeken túl,

mély barlangon, tág üregen túl

tűnt, halovány arany nyomán

hajnal előtt hadunk elindul.

Bűbájt tudott sok régi törp,

csengőn csapott a nagy pöröly le,

hegy odva tág termein át

az éj örök csendjébe törve.

Lidérclordnak, tündekirálynak

arany marhát, kincsgarmadákat

formáltak itt, fényt lopva, mit

kardmarkolat gyöngyébe zárták.

Ezüst násfára csillag olvadt,

koronára lángot koholtak:

sárkány tüzét, s lett láncos ék

fényéből a napnak s a holdnak.

A ködlő, hideg hegyeken túl,

mély barlangon, tág üregén túl

a kincs után, jussunk jogán,

hajnal előtt hadunk elindul.

Serleget munkált mind magának

s aranyhárfát; hol ők tanyáztak,

más nem lakott, s a dal, mely ott

csendült, nem ért fülébe másnak.

Fenyők zúgtak a meredélyen,

szelek nyögtek a szörnyű éjen.

A tűz ömölt, a lángja ölt,

a fák lobogtak fáklyaképpen.

Harangok kongattak a völgyben,

emberek néztek fel gyötörten,

sárkány dühe, mint tűz lehe,

tornyot, tetőt földre söpört lenn.

Füstölt a hegy a hold alatt,

döngést fülelt a törphad,

s futott ki mind, ott veszni kint

egy láb alatt, a hold alatt.

A ködlő, hideg hegyeken túl,

mély barlangon, tág üregen túl

- miénk a kincs, s az lesz megint!

Hajnal előtt hadunk elindul.

-------------------------------

"FAR OVER THE MISTY MOUNTAINS COLD"

Far over the Misty Mountains cold,

To dungeons deep and caverns old,

We must away, ere break of day,

To seek our pale enchanted gold.

The dwarves of yore made mighty spells,

While hammers fell like ringing bells,

In places deep, where dark things sleep,

In hollow halls beneath the fells.

For ancient king and elvish lord

There many a gleaming golden hoard

They shaped and wrought, and light they caught,

To hide in gems on hilt of sword.

On silver necklaces they strung

The flowering stars, on crowns they hung

The dragon-fire, on twisted wire

They meshed the light of moon and sun.

Far over the Misty Mountains cold,

To dungeons deep and caverns old,

We must away, ere break of day,

To claim our long-forgotten gold.

Goblets they carved there for themselves,

And harps of gold, where no man delves

There lay they long, and many a song

Was sung unheard by men or elves.

The pines were roaring on the heights,

The wind was moaning in the night,

The fire was red, it flaming spread,

The trees like torches blazed with light.

The bells were ringing in the dale,

And men looked up with faces pale.

The dragon's ire, more fierce than fire,

Laid low their towers and houses frail.

The mountain smoked beneath the moon.

The dwarves, they heard the tramp of doom.

They fled the hall to dying fall

Beneath his feet, beneath the moon.

Far over the Misty Mountains grim,

To dungeons deep and caverns dim,

We must away, ere break of day,

To win our harps and gold from him!