Milyen a könyvem bevezetése?

Kissé horrorisztikusra sikeredett talán...

Szóval ez a könyvem bevezetése:

A csendes temetőt halk szavak kántálása töltötte be. Hét baljós árnyék kezében gyertyával tiltott szavakat súgott egy elfelejtett kripta legsötétebb sírja előtt. A falra vetült árnyékok meg-megrezdültek a lobogó gyertya fényben. Az elfelejtett sír mely szörnyű valamit zárt magába már rég omladozott és benőtték a futó növények. Csak elrejtettsége mentette meg a sírrablóktól. Vagy a sírrablókat mentette meg az elrejtettsége? A kántálás hirtelen abba maradt. Feszült csend költözött a terembe. Talán több órát is vártak, hogy megtörténjen a csoda, de semmi. A sírbolt meg se moccant, ahogy semmi se kivéve talán a fáklya lángja körül legyeskedő néhány molylepkét. A hét fekete csuklyás árny csalódottan hagyta el a kriptát. Már a temetőből is majdnem kijutottak mikor földön túli szél csapott át a sírokon földre kényszerítve a csuklyásokat. A hirtelen szélroham egy velőt rázó kacagást hozott magával, ami az egész kihalt temetőt megrázta. Az egyik sír árnyékából egy nő lépett elő. Félelmetes vadállat mosollyal arcán szemei, mint egy Szibériai hóvihar legalábbis az, az egy, amit nem takar szemfedője. Mint ragadozó az áldozatára úgy lépett oda a hét alakhoz. Leguggolt a hozzá legközelebb fekvőhöz és felemeli annak fejét. – Nos? Miben segíthetek nektek? Gondolom valami nagy a baj hisz engem hívtatok nem? – mondja megnyomatékosítva az „engem” szót. Hangja tele van gúnnyal. A szerencsétlen áldozat csak tátogott remegve. – Oh, mi a baj? – kérdi a nő mézes-mázosan az ember fejét simogatva – csak nem tévedek? – nyúl be a csuklya alá megragadja az ember haját és még magasabbra emeli – tévedek? – húzódik arcán szélesebbre az ördögi vigyor. – Last Resort… Helnasa – nyögi az ember majd nem bírva tovább eszméletét veszti. A nő azonnal elengedi áldozatát amint a szavakat kinyögi. Pupillája összeszűkül, ajkába harap, és mint aki halálra rémült volna, elsápad. Azonnal felpattan, nem érdekli, már továbbá őt a többi ember azonnal sarkon fordul és elkezd kutatni szemeivel jobbra-balra. Idegesen ráncolja szemöldökét és mutató ujjába harap, amiből azonnal kiserken a vér. Homlokát ráncolva hirtelen megáll a temető kapujában. Szinte azonnal visszatér arcára a sátáni vigyor, és mint aki egy perccel ezelőtt még nem lett volna teljesen lebénulva idegességében kuncogni kezd. Kuncogása pedig kacagássá fajul. Válla felett visszanéz, fél ibolya lila szeme szinte izzik. – Anonem… - suttogja szinte némán. Nem kell, sok idő szinte azonnal ismét földön túli pokoli szélroham keletkezik, aminek következtében a temető legvégében egy szintén elfeledett sír, amit benőtt a moha egy kéz nyúlik ki, amit egy test követ. A lány épp csak kimászik, a sírból lihegve térdel a földön fél lábával. – Igenis… úrnőm – lihegi legalázatosabb hangján a megviselt külsejű lány és azonnal úrnőjéhez röppen át a sírboltok között.

A történetem fantasy jellegű tele kérdésekkel amik csak a végére tisztázódnak teljesen. Szóval így elsőre milyen lett?Felkeltette az érdeklődésed vagy nem?