Novellámban a az ember gépszerű természetéről írtam. Érdemes lenne az irodalommal foglalkoznom? Íme:

Gép, ember

Egy gép működött a csendben, érzelem nélkül, hidegen végezte számításait. Mint mindig, adatait elemezte, és újakat kreált. Ezt végezte természetéből adódóan. Igazi tétlenségre nem volt képes, szükségszerűen csinálta feladatát. Diagnosztizált. A feljegyzések jó részét saját magáról készítette.

Nem csoda, hiszen ember volt. Rosszkedvűen, unottan rendezgette emlékeit. Mindig ezt csinálta. Ő ilyen volt. Sokszor szeretett volna inkább üres fejjel, gondolatok nélkül ülni, de nem tudott. Legtöbbször magáról, saját dolgairól elmélkedett. Máshogy nem is tehetett.

Okos férfi lévén meglátta az összefüggéseket, rájött, hogy a szabályokat betartani nem igazán jövedelmező. Főleg, ha egyedül ő tesz így. Ő mégis mindig becsületes volt. Saját megelégedése miatt követte a szabályokat, ugyanis kihívást talált ezek betartásában is.

Olvasottsága, tapasztalatai révén egyéni látásmódja alakult ki az évek során. Gyakran magára is pont úgy gondolt, mint másokra. Nem pusztán, mint emberre. Talán úgy, mint egy tudattal rendelkező tárgyra. Ebből kifolyólag a szabályokat is különös módon értelmezte.

Szerinte a szabályok az agyakban felépített korlátok, melyek csak ott léteznek, a valóságban nem. Persze attól még lehetnek hasznosak is, csak éppen ritkán jövedelmezőek számára ezek állandó betartása. Saját magát gépként is kezelte. Cselekedeteit az őt érő apró hatások eredője határozta meg.

Mindig. Máshogy nem is lehetett volna. Rendkívül sok hatás érte őt eddigi életében, nem csoda hát, hogy szándékai összetetté váltak, és rengeteg lett belőlük. Az utóbbi időben egy vágy különösen erőssé vált benne. Azóta sokat gondolkozott ezen, illetve, hogy miért történt így.

Társat szeretett volna. Minderre több lehetséges magyarázatot is talált. Először az emberi természetet okolta, majd ezt nem sokkal követően a biológiát. Arra is gondolt, hogy csupán más gondolataira van szüksége, önmaga igazolására. Azért máséra, mert ő is egy műszer, saját információi csak annyira lehetnek pontosak, mint ő maga. Mindenkivel így van ez, de attól még viszonyítási alapot adhatnak a mástól kapott gondolatok. De még ez sem magyarázott meg mindent. Legvalószínűbbnek azt találta, hogy problémáinak megoldását, vagy legalább enyhítését egy párban látja.

Akárhogyan is, a lényeg, hogy szeretett volna végre valakit maga mellé, aki meghallgatja, foglalkozik vele. A társadalmi elvárásoknak, neveltetésének, biológiai szükségleteinek és saját ízlésének megfelelően nőre gondolt. Ez egy volt alapvető elvárásai közül. A legfontosabbnak mindig is a belső tulajdonságokat tartotta, ennek ellenére ilyenkor mégis mindig egy csinos kis teremtésként gondolt a leendő párra.

Minden nem jöhet össze, gondolta. Tökéletes partnert nem fog találni úgy sem. Elég, ha annak tűnik. Ugyanis mi a különbség a valódi és a pszeudó között? Inkább ne kukacoskodjunk. Jobban járunk. Ha valami úgy viselkedik, mint egy narancs, úgy néz ki, mint egy narancs, és még az íze, illata is olyan, mint egy narancsnak, akkor az narancs. Még akkor is, ha almafán nőtt.

A lényeg, hogy egy számára megfelelő másik gépre vágyott. Néha úgy érezte, az se lenne baj, ha valóban gép volna választottja, persze csak ha olyan az íze és az illata, mint egy nőnek, és pont úgy is viselkedik. Elképzelte. Emlékeinek darabolásával, azoknak átszerkesztésével, ragasztásával összerakott magának valakit. Egy tetszetős képhez, és halomnyi jó érzéshez jutott. Miután eleget gyönyörködött, magát kezdte vizsgálni. Rájött, hogy épp az előző percekben alkotta meg a HOGYAN-t. Innen szép lassan talán el tud érni a MIÉRT-hez is.

Összegezve emlékdarabkáit, átrendezve eddigi gondolatait, érzéseit, inkább ugrálva, mintsem lépésről-lépésre, amolyan intuitív módon közeledett a nagyszerű megoldás felé. Már korábban is érzett hasonlót, de akkor nem tudta mi ez. Most már tudta, nem csak érezte.

Tudta. Hirtelen minden világossá vált számára. A kép, amely plazmaként táncolt előtte, nem volt túl díszes, de a legszebb, legtisztább és legfényesebb volt, amit valaha is látott. Fénye mintha halvány derengésbe vonta volna őt is, és úgy érezte rossz kedve, unottsága hirtelen eltűnt.

Azért vágyott egy kedves párra, mert az új motivációt adhatna számára. Több erős és pozitív hatást. Meglepő, de nem csupán megértésre és szeretetre vágyott, hanem teljesíthető elvárásokra, amelyek biztosítanák számára a sikerélményt, párja számára az elégedettséget. Paradox módon pont ez lenne az, ami felszabadítaná.

A szabályok alól. Ha a szabályokat, tiltásokat motivációkra, késztetésekre cseréljük, a gépszerű működésből valódi akaratot kapunk. Életet. Mindannyian törvények irányította gépek vagyunk, emberré egyedül vágyaink tehetnek minket.

Hősünk ezután sem tud tétlen lenni, de így, hogy megkapta a választ kérdésére, elégedett nyugodtsággal működik tovább, és nekiáll a következő kérdésnek: ki legyen az...? Nem valószínű, hogy egyből megkapja a választ kérdésére, de talán jobb is ez így.

Másnap majd a vágyakkal, amelyek emberré teszik, elindul, hogy találjon egy narancsot….