Elkezdtem könyvet írni, nos hát elég fiatalon, de szerintem az itt feltüntetendő részleten ez látszani fog. Nem nagy kérdés csupán egy. (a könyvet teljesen saját stílusban írom, mint ezt is. ) Vélemény?
Vizsgálat után végül kicsöngettek és Dr. Moly elengedet azzal, hogy semmi bajom, kifelé menet még meg ígérete velem, hogy nem találok ki hihetetlen meséket csak, hogy lóghassak az óráról. De az óra érdekelt most engem legkevésbé, ezzel mások is így voltak. Következik a biológia óra, amikor is megfogattam, hogy nem szólalok meg nehogy egy tanár megint veszély forrásának tekintsen. Nem volt kedvem visszamenni az orvosi szobába, hogy még több gyógyszert tukmáljanak rám. De persze az osztály nem hagyta annyiban. Dereck olajat tett a tűzre azzal, hogy papírgalacsinokkal dobált. Mintha csak azt mondaná: Gyerünk, tombolj, megint! Én balta arccal tűrtem a bombázást. Mígnem elegem nem lett és egy szadista arckifejezéssel leállítottam és legrázóbb kézjelekkel elmutogattam a közelgő vészt neki. Charlie büszke lenne rám – gondoltam magamban, miközben próbáltam vissza fojtani a nevetésemet. Ez gondolom tükröződött az arcomon és hát a tanár úgy látta, hogy szónokolni akarok így hát kihívott felelni a … vegetatív idegrendszerből.
Ajjjajjajjaj!
Nagy szerencsétlenségemre még nem szólt a tűzjelző.
- Gyerünk már - gondoltam magamban. Hosszú menetelés következett a padsorok között, de még mindig semmi. Végül arra jutottam, legjobb lesz húzni az időt leejteni a tollat ilyesmi. De ez nem tarthatott öröké, legalábbis az óra végéig biztos nem. Valamit kellet mondanom.
Rendben! - gondoltam magamba - a lényeg a magabiztosság:
- A vegetatív idegrendszer... - aztán elkezdtem szónokolni valamit, arra nem emlékszem, hogy pontosan mit. De egy dologban biztos voltam, nem készültem, csak néhány szó ragadt meg az előző óráról, amiket egyfolytában ismételgetem. Jelezve, hogy - Tanárnő, én készültem! - Hát persze mért ne lett volna időm készülni, hiszen volt rá három napom. Csak, hogy erre nem gondoltam. Csak beszéltem és beszéltem továbbra is. Na, jó, ez már egy kicsit hülyén hangzik. Már nem is én irányítom. Elszabadultam! Én vagyok a legnagyobb a barom a világon és nem bírom abbahagyni. Bárcsak valaki megállítana, és valaki meg is állított:
- Jason, maga készült? – kérdezte a tanárnő.
- Tanárnő én készültem!
- Akkor ide figyeljen - kis gondolkodás után ezt mondta - Miként függ össze a vékonybél és a vastagbél működése a felépítésükkel?
- Remek téma - gondoltam fagyosan. Hé, srácok, be kéne dobni valami jó témát! Megvan! Beszéljünk a bélműködésről. Ajh istenem! Azért válaszolni kell, mert ugyebár magabiztosak vagyunk:
- A bélrendszer? - ezzel is nyertem három másodpercet. Mintha csak azt mondanám:
- Szóval akkor a bélrendszer. Tehát nem a vérkeringésről kell beszélni, pedig azt is tudnám. - Hosszúnak tűnő csönd következett. Mindenki téged bámul, mondj valamit! Akármit! Győzködtem magam:
- Érdeklődj a tanár élete iránt hátha valami gyerekkorban elfojtott sérelemért kínozza a gyereket. Nem, mond azt, hogy az egész rendszer egy aszfalt pálya a vizelet a teherautó és … - Oh, Istenem! Honnan veszem ezeket a baromságokat?
- Hát ööö. - ne bámuld, már a cipődet mindenki téged figyel, nézz máshova, mondjuk bámulj ki az ablakon. Ez sem segít. Aztán úgy tűnt mintha megszólalnék, de mindig visszacsuktam a számat.
- Tanárnő én ... - de ekkor végre elrobbant a tűzjelző.
- Hála Istennek, nagy kő eset le a szívemről. – tettem szívemre a kezem, ami majd kiugrott a helyéről.
Tessék remélem tetszik: (sajnálom, hogy ezt a részt tettem be végül, a könyv nem ilyen úgymond "véres")
• Ott ültünk Julie és én és éppen csókolózni készültünk. Mind ketten meg voltunk szeppenve, mert bármelyikünk is lép vissza az bolond módjára a levegőbe fog csókolni. A lány közelebb jött, mire én merően néztem őt. A szemhéjait lecsukta és a szája vészesen közeledet az enyémhez. Innen már nincs visszaút a szemek becsukása, és rajta …
• Boom!
• A lökéshullám leterített a fejem pedig összeütközött a lány kobakjával. A csalódottság érződött miközben Julie fejét tapogatta. A robbantás mögülünk hallattszot. Ettől az egész iskola megremegett. Végig néztem a lányon a haja tele volt üvegszilánkokkal, de nem volt komolyabb baja. Gyorsan oda nyújtottam a kezem és felsegítettem. Teljesen meg voltam zavarodva, és ezt az ő arcáról is le lehetett olvasni.
• - Dame, mi történt? – kérdezte lesöpörve fejéről az üvegszilánkokat.
• - Nem tudom, de minél előbb el kell hagynunk az épületet. Ez az egész olyan mintha valaki … - de nem fejeztem be a mondatot. Féltem a választól, hogy talán igaz lehet. – Talán bosszúból. Nem tudom – hagytam rá. Ez az egész nem lehet véletlen. Ma nem!
A legfölső emeleten voltunk. Az út lefelé egészen négy emeleten keresztül vezetett. Az első a tanárok emelete, az igazgató székhelye majd kettő a fölsős diákoké és utána egy alsósoké. A földszinten pedig az ebédlő. Gyorsan végig pásztáztam agyamat az utolsó emléken. A robbanások végül mind a négy szintet el fogják érni. Úgy kell időzítenünk, hogy idejébe kikerüljük az öszeset.
- Kövess! – mondtam miután gondolatban megrajzoltam az utunkat lefelé.
Gyorsan megtettük az első emeletet. Menet közben számoltam magamban a másodperceket. Még nem! Hátra vontam Juliet a folyóson túlra, mire előttünk feldördült a puskapor. Julie azzal nézéssel figyelt, amit a nap folyamán azt már sokszor: „Ezt meg honnan … ?”. De nem törődtem vele. Itt a vége, a detonáció, ami végigfolyt az egész épületen, megelőzött minket. A legbölcsebb az lenne, ha itt kivárnák, míg eldörren az utolsó puska puff és utána … - Nem! – szólt egy másik kis hang a fejemben. - Mire kiérünk ránk omlik az egész épület. - Kerülő úton kell mennünk. A lift nem müködött, így hát elindultunk a másik írányba. Ide nem fog követni a tűz. Leérve a második emeletre, még mindig nem láttunk egy diákot se. Szerencsére ők kijutottak – hálálkodtam. Míg le nem értünk, nem követett a baj. Az földszinten voltunk, pár méterre elöttünk megláttuk az Exit feliratú kérszárnyú ajtót. Az örömtől kissé kótyagos lettem, mire poros fejemen mosoly rándult. Kijutottunk! Ez a pár másodpercnyi pihenés elég volt arra, hogy bekövetkezzen a baj. Hirtelen egy pillanatra minden lelassult. Pityegést hallatszott mellőlem. A legrosszabbtól tartva ellöktem magamtól Juliet. Ő a földön landolt a hirtelen rántástól, pár méterre. Reflexből az arcomhoz kaptam kezemet. Visító durranás, majd pár repesz az arcomhoz kapott és végül engem is leterített. A földre csapódtam és vérző fülemet markolásztam. Tűz volt mindenhol! Meg próbáltam felállni, de úgy szédültem, hogy nem ment és a fülem megállás nélkül sípolt. Minden erőm arra ment el, hogy el ne ájuljak.
• - Jason! – halottam még egy utolsó kiáltást. Minden elhomályosult. Majd végül minden akarat erőmet leküzdve eszméletlenül a földre rógytam.
Foszlányok képsorok: Julie vállára tette kezemet és kivisz az épületből, sikongó diákok vesznek körbe, feltesznek egy hordágyra. Kinyitottam a szemem, és a körülvevő aggódó diákok között elkezdtem keresni barátaimat.
• - Dj! – jött oda elsőnek Charlie – Mi … Mi történt?
• Erősen ziháltam alig jött ki hang a torkomon.
• - Valaki … valakik … szándékosan okozták a tüzet … Felrobbantották! … Felrobbantották – ismételtem majd behunytam szemeimet és átadtam magamat a megnyugtató sötétségnek.
Na,én vagyok az, aki a részletet kérte!
Nekem a második variáció sokkal jobban tetszett mint az előző, kellettek bele azok a leírások, plusz mondatok. Vannak benne helyesírási hibák bőven, fogalmazási hibák elenyészőbben, de összességében nekem tetszett. Nekem nem tűnt Harry Potternek, a szófordulataid pedig akkor lesznek változatosabbak, ha már többet írtál, kialakult a saját írói hangod, stb. Szerintem is mutasd meg minimum a magyartanárnak, mert vannak benne magyartalan és helytelen kifejezések, mint pl: koszos fejem (nem arcom?) na, mindegy, lehet h rosszul idézek mert nem látom a megjegyzésedet, de nem is ez a lényeg. Fontos, h mielőtt komolyabb jövőt szánsz neki, küszöböld ki az ilyen hibákat, máskülönben nem vesznek komolyan. Ez a jövőbeli munkáidra is vonatkozik. Mellesleg mennyi idős vagy? Csak hogy viszonyíthassak, mert egy 16 évestől ez nem nagy durranás, de egy 12 évestől annál jobb! :)
Jah, és igen, kíváncsi vagyok a folytatásra!
(előző)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!