Írogatok kisebb nagyobb történeteket, most egy "könyvbe" kezdtem bele. Szerintetek érdemes folytatni? Megvan belőle 3 rész plusz a 4. -et elkezdtem, de mivel nem nézte senki, abbahagytam.

Az alkony varázsa

Nagyvárosból kisvárosba, keletről nyugatra, a központból a szakadék szélére. Ilyen egy élet egy új helyen, ahol nincsenek ismerősök, barátok. Ha látni akarod a fényt, kilómétereket kell megtenned. Szerelem, barátság, bizalom, ismeretség, most ezek mind elvesztek, és a távolban vannak. Jelentéktelenek, mert nincs semmi, ami az idő gyorsaságát, a fény erejét, vagy az ember akaratát megállíthatná.

Egy új kezdet

Stella vagyok, és ez a történet rólam, egy elhagyatott árva lélekről fog szólni, aki rátalált az igaz szerelemre. Nagyvárosból költöztem vidékre édesanyámmal, és kisebbik testvéremmel, Rose-al. Új iskola, új környezet, és próbálkozás, hogy beilleszkedjek.

Kis pirosas árnyalatú házunk volt, hófehér magas kerítéssel, hogy a kutyák, és más állatok ne tudjanak bemászni. Új házunk, sokkal inkább egy régi viskóra emlékeztetett, mintsem a régi, modern, toronymagas épületek Washingtonban. Szeretnék visszamenni oda, de anya itt kapott állást, és nem tudok semmit tenni ellene.

Első napom az iskolában jónak ígérkezik. Anya elhozott, kiszálltam, és hirtelen azt vettem észre, hogy minden szem rám szegeződik. Megijedtem. Olyan volt, mint amikor első osztályos koromban, megszeppenve léptem be az iskola kapuján, a szüleim segítségével, és a tanáraim bizakodva néztek felém, az új kisdiák felé. Féltem, hogy valami olyat teszek rögtön első nap, hogy megbánom, és a többiek egész végig rajtam fognak röhögni. Bele sem telt öt perc, már megszólalt az első csengő. Nekem be kellett mennem a titkárságra, felvennem a könyveimet és az órarendemet.

- Jó napot kívánok- mondtam félénken, amikor beléptem a szobába.

- Jó napot. Stella McBrien?

- Igen, én vagyok.

- Itt vannak a könyvei, itt az órarend, ez egy igazolás, amit az összes tanárral alá kell íratnia, és visszahozni órák után. Sok sikert az első naphoz!- mondta a titkárnő, és közben a számítógépet figyelte az adataimmal. Nem volt szép nő. Vörös haj, szemüveg, molett testalkat. Nem is foglalkoztam vele sokat, megköszöntem, és mentem is az első órám.

A nyugati szárnyon volt a matek órám. Elkezdtem keresni, aztán mikor megláttam, pont időben értem be.

- Jó napot, Stella vagyok, új az osztályban.

- Szép napot drága! Angela vagyok, a matek tanár. – mondta egy bársonyos, mély női hang, és elvette tőlem aláírni az igazolást. – Üljön le kedves. Kezdenénk az órát.

Egyetlen szabad hely volt, egy barna haj fiú mellett, aki látszólag nem is figyelt az órára, sem a tanárra. MP3-lejátszóján, fülhallgatóval zenét hallgatott fél füllel, a másikkal pedig barátjára figyelt. Helyes volt, de nem az én esetem. Leültem mellé, és felém fordult.

- Szia! Laurent vagyok. Új vagy? Még sosem láttalak.

- Üdv! Stella vagyok. Igen, új. Tudnál nekem segíteni?

- Persze. Miben?

- Angolom lesz a következő, de nem tudom, melyik teremben vagyunk. Nincs odaírva a szám.

- Mázlid van, én is oda megyek! Menjünk együtt, és megmutatom, hogy merre találhatóak az egyes termek.

- Nagyon hálás lennék érte!

- Fiúk, lányok csend legyen! Tanítani szeretnék!- szólt közbe a tanár, és már írta is a bonyolult egyenletet a táblára.

Elgondolkodtam azon, mire is vinném az életben matektanárként. Egy szép matektanárként.

Mire felocsúdtam a gondolataimból, már a folyosón húzott új barátom az angol terem felé. Bemutatott egy pár embernek, akiknek nem tudtam igazán megjegyezni a nevét.

A fél nap eltelt, ebédszünetem volt. Beültünk a kantinba ebédelni, és közben beszélgettem egy pár lánnyal. A nap hamar eltelt, haza értem, elkezdtem kidolgozni magyarból a házi dolgozatomat. Még lett volna rá két hetem, de nem tudtam mást csinálni, így neki álltam. A vacsorát megfőztem, megvetettem az ágyam, kivettem egy pizsit a dobozokból és elmentem zuhanyozni. Fél órán keresztül engedtem magamra a forró vizet, így el tudtam annyira lazulni, hogy tudjak egy jót pihenni reggelig. Még olvastam egy picit elalvás előtt, de aztán az álmaim felülkerekedtek rajtam. Nem is tudom, mikor aludhattam el, és mi volt tényleg álom, és mi nem. Rosszul aludtam. Rémálmaim voltak. Futottam a semmibe, és egy erdőbe érkeztem, ahol az állatok mind engem figyeltek. És akkor a nyári alkonyban, megjelent egy lény, akinek csak a körvonalai látszottak, de látszott, hogy éhes, és engem akar. Féltem, de nem tudtam kinyitni a szemem. Megtámadott. Én kiszabadultam a karjai közül, és futottam ahogy lábaim bírták, de gyorsabb volt nálam, és elkapott. Harapása erősebb volt egy oroszlánénál, és éreztem, ahogy az álmon kívül is fáj a karom és az oldalam szorításától.

Anyukám ébresztett. Megvigasztalt, hogy csak álmodtam, aludtam, de felkelt, mert sikítást hallott.

Nem tudtam, hogy ki volt az a lény az álmomban, annyit tudtam, hogy kell valamit ma tennem, amit lehet, hogy később megbánok, de keresnem, kutatnom kell, amíg rá nem találok, hogy megfejtsem ezt a rémséges, de mégis vonzó álmot. Meg akartam keresni, ki, vagy épp mi volt az, amit ebben a rémképben láttam.