Szerintetek érdekesen kezdődik a történetem?

anime: Naruto; 1.fejezet:

Csendes avarrezgés hallatszott a sötét éjszakában. Egy bátortalan mozdulatokkal közlekedő alak látszott a fák közül, amint a park ösvényeit rója. A sötétben nem lehetett tisztán kivenni az alakját, de az látszott, hogy egy nő az...

A lombok között megmozdult valami, mire a lány rémülten összerezzent és megtorpant... Óvatósan hallgatózott és körülnézett, de semmit nem látott és hallott. Ekkor továbbindult, de hirtelen a sötétségből egy fénylő tárgy röppent elő, majd még több másik is követte... Shurikenek voltak.

A lány ügyesen kitért a dobócsillagok elől, de egyre több és több röpült felé, iszonyatos tempóban...

Vér placcsant a földre és az ösvényen álló alak felnyögött, de nem állhatott meg egy pillanatra sem, hogy sebét ellássa, hisz még mindig százával röpültek felé a fegyverek minden irányból...

A mély seb miatt a lány egyre több vért vesztett és egyre jobban kezdte elveszíteni gyorsaságát... Épphogy csak kikerült egy adag támadást, a földre érve megcsúszott, de szerencsére időben kapcsolt és a másik lábával elrugaszkodott... Maga is meglepődött, hogy milyen magasra sikerült ugrania, de a nagy csodálkozásban és a sebéből patakzó vér miatt lelassult a mozgása és bár egy nagyobb shuriken elől még időben kitért, egy gyorsan közeledő kunait már nem bírt kikerülni...

A kunai a ruháját átvágva mély sebet vájt a lány rekeszizma fölött... Fájdalmasan felordított, s könnyek szöktek a szemébe... A homályos látás miatt kénytelen volt összeszorítani a szemét, de közben rádöbbent, hogy kezdi elveszteni az eszméletét is... Mikor újra kinyitotta szemeit már szinte nem is látott... Szédülten lebegett még egy kicsit, miközben érezte, hogy egyre sebesebben közeledik a föld felé...

Közben már semmit nem látott és a fák lombjának susogását is alig hallotta... Így, a halál árnyékában szemeiből könnyek csordultak ki és egy halk, haldokló suttogásban még utoljára kimondta az ő nevét... Az egyetlen emberét, akit valaha is szeretett...

- Sa..su...ke... - érezte, hogy a derekára fonódik valami, majd beverte a fejét, s ekkor végleg elvesztette eszméletét, s annak biztos tudatában, hogy támadói végeznek vele, felidézte kedvese arcát, és minden szép emlékét, hogy végleg búcsút mondjon az életnek...

Egy ernyedt kéz tulajdonosa eddig mozdulatlanul feküdt az ágyban, most viszont mocorogni kezdett, halk nyögések kíséretében. Megmozgatta ujjait, melyek eléggé haldokló állapotban voltak... Kinyitotta a szemét, de nem látott élesen... Majd lassan tisztult a kép...

Sakura egy sötét szobában volt, de az ablakon beszűrődő hold fénye megvilágította annyira a helységet, hogy felismerhesse... Mocorogni kezdett és nekilátott, hogy kikászálódjon az ágyból.

- Maradj csak ott. A sebeid még nem gyógyultak be. - szólalt meg egy hang a szoba sarkában... Sakura csak most vette észre, hogy nem egyedül van, s riadtan tekintett a hang irányába, bár tudta ki van ott...

- Mit keresek itt? Te támadtál meg az erdőben? Válaszolj! - mondta, s bár alig volt hangja, abba így is elég indulatot bele tudott csempészni. De ez az indulat hamar szertefoszlott, s döbbenetbe ment át... Sakura lenézett sebére. Az már kevésbé fájt, mint pár órával ezelőtt, de, mivel a sebe közvetlenül a melle alatt volt, aki leápolta azt, annak le kellett őt vetkőztetnie... Így tehát nem volt rajta más egyéb csak a kötszer... Egy pár pillanatig még bámult maga elé, miközben lepörgött előtte életének egy-két felettébb kiakasztó részlete és rádöbbent, hogy ez eddig a legborzasztóbb... Aztán gyorsan reflexből maga elé kapta - jobb híján - a lepedőt...

- Te... Te... levetkőztettél engem?! Miért nem hívtál inkább orvost?!

- Minek? egy ilyen kis semmiség miatt kár volna bárkit is felébreszteni az éjszaka közepén.

- Kis semmiség?! Mit képzelsz...

- Ugyan már, ne röhögtess! Ezt én is simán leápoltam, szóval minek ide gyógyító? Különben se volt semmi látnivaló rajtad. - mondta jéghideg, kemény szavakkal az önjelölt-szaktudós. Sakura nyitotta volna a száját, de annyira ledermedt attól, amit a férfi mondott, hogy nem tudott rá reagálni... Szemébe könnyek szöktek a kegyetlen becsmérléstől, s lesütötte rákvörös tekintetét...

- Hazamegyek. Köszönöm, hogy segítettél. - mondta halkan, miközben kiszállt az ágyból...

- Maradj! Hova mennél ruha nélkül? Ma éjjel itt maradhatsz, legalább begyógyulnak a sebeid. Ha elmész, nagyon megbánod, remélem felfogtad. - mondta az alak, miközben felállt a székről és lassan a lány ágyához sétált, majd megállt előtte egy lépéssel és a szemébe nézett. Egy darabig így álltak, majd végül a férfi megfordult és a kijárat felé vette az irányt. Sakura csak bambán bámult utána, majd teljesen akaratlanul fölemelte a kezét és a lábát, a férfi után lépett és megfogta annak ruháját. A másik kezében még mindig a maga köré csavart lepedőt szorongatta, s arcán könnyek gördültek végig...

- Sajnálom... - kezdte, de elcsuklott a hangja... - Sajnálom, hogy megint ennyi gondot okoztam... Sajnálom... Bocsáss meg, hogy így gyűlölsz, mégis mindig meg kell mentened... Jobb, ha elmegyek. - azzal lemondón elengedte a fiú ruhaujját, s kikerülve őt, elindult az ajtó felé. Legalábbis ez volt a szándéka, hacsak amaz nem állja útját...

Ezúttal szemben állt meg a lánnyal, de alig pár centi választotta el őket...

- Nem megmondtam, hogy itt maradsz? Sakura!

- Eressz! Miért akarod, hogy maradjak? Úgyis csak a terhedre lennék! - Sakura ezt már igen nehézkesem tudta csak kimondani, hisz az elfojtott könnyektől már majd' megfulladt...

- Nem. Nem lennél.

- Sasuke! Engedj! - kiáltott Sakura, mintegy végső próbálkozás gyanánt... - Miért csinálod ezt?! Engedj már ki, ha gyűlölsz, mért nem ölsz meg? Ha nem akarsz megölni miért nem elég, hogy már eddig is így megalázkodtam? Tök pucérra vetkőztettél és most elvárod, hogy könyörögjek... Sasuke! Hagyd már abba! Könyörgöm... enge...

- FOGD BE! - parancsolta indulatosan Sasuke, s megragadta Sakura karját. A lánynak még megdöbbenni sem volt elég ideje, máris saját ajkán érezte a fiúét... Fogalma sem volt, mire vélje ezt, de engedett a csábításának, s ernyedten hagyta, hogy tovább csókolja... Sasuke, érezte, hogy a lány megadja magát, elengedte karjait szorításából, s egyik kezét a derekára, a másikat a lány nyakára csúsztatta...

Sakura visszacsókolt Sasukénak, - nem tudva mit kéne tennie ebben a helyzetben - de közben vegyes érzelmek keringtek benne... Lángoló szerelem, amit a fiú iránt érzett... fájdalom, hogy nem tudta, ő igazán szereti-e vagy csak játszik vele... és félelem...

Sasuke megfogta Sakura jobb kezét, amivel a lány a lepedőt tartotta... Megszorította, majd félre húzta, jelezve, hogy engedje el azt... Sakura engedelmeskedett, miközben fejében egymást üldözték a szomorú és félelmetes gondolatok...

A lepedő a földre hullt, majd Sasuke felsője is követte, s a fiú Sakurát hátrább tolva az ágyhoz vezette őt, s a két árnyalak lassan eldőlt a sötét szobában...

Pirosló hajnal köszöntött Konohára, de a kis elsőtétített szobába csak az ablak előtti redőnyféleség résein szűrődött be a nap fénye.

Sakura mocorogni kezdett az ágyban, majd felnyögött, mert az előző esti sebei még nem gyógyultak be teljesen, s most igencsak sajogtak. Fáradtan nyitotta ki szemét, majd felült az ágyban, maga köré csavarta a lepedőt és szétnézett a szobában. Bár nem volt teljesen világos, még így is tisztán látszott az óriási felfordulás. Párnák voltak szanaszét a földön, az ő ruhája, amit Sasuke az ápolásakor vetett le, a földön hevert az ajtó mellett. De Sasuke ruhái eltűntek onnan, ahogy a fiú is. Sakura érezte a torkában a csípős fájdalmat, s alig bírta visszafojtani könnyeit, majd kikelt az ágyból és lassan kisétált a szobából.

Az előtér sokkal fényesebb volt, mint a hálószoba és a lánynak beletelt pár másodpercbe, mire a szemei megszokták, majd itt is szétnézett és az asztalon hagyott papírhoz sétált.

Remegő kézzel emelte fel, pedig már előre tudta mi lesz benne...

"Jó reggelt! Sajnálom, de ismét el kellett mennem. Minden jót!"

Sakura ökölbe szorította a kezét, ezzel alaposan meggyűrve a búcsúlevelet. Most már a sírást sem tudta visszatartani, s tehetetlenül a földre roskadt...

- Sasuke! Sasuke! Hallottam, hogy végre visszajöttél, jöttem, hogy üdvözöljelek itthon, Sasuke! - a hang fagyos zuhanyként zúdult Sakurára, s reszketve várta a folytatást... - Sasuke... Mi? Mit csinálsz te itt?! - Ino barátságos "Sasukézgatása" hirtelen dühös rágalmazásba ment át. Sakura ugyan nem látta a háta mögött álló lányt, de érezte, hogy az egyre jobban elhűl a látottak miatt... Sakura felállt, miközben gondosan szorította a maga köré csavart ágyneműt, de még így is rögtön rá lehetett jönni, hogy alatta semmi nincs, hisz a lányt csak a mellkasáig takarta... Ino kővé meredten állt, s úgy érezte vagy egy év is eltelt azóta, hogy belépett az ajtón... Sakura szembefordult rivális barátnőjével, s úgy néztek farkasszemet hosszú percekig, mire Ino megtörte a csendet.

- Szóval, komolyan idenyomultál az éjszaka közepén és... és lefeküdtél vele?! - Ino hangja először csendes volt, bár sistergett belőle az indulat, a mondat végére viszont már hisztérikusan hangos volt. Aztán, már annyira se tudta visszafogni magát, s dühösen folytatta, immár ordítva mondandóját. - Hogy képzeled ezt, te kis szajha?! Hogy volt képed...?! - Hirtelen előkapott egy shurikent a tokjából, s már épp lendíteni akarta, mikor...

Sakura nem reagált Ino vádolásaira. Tulajdonképpen meg sem hallotta őket, csak bambult maga elé, s próbálta feldolgozni, hogy ismét egyedül maradt... Hogy a szerelme ismét elhagyta...

Hirtelen egy erős kar hátrarántotta a lányt, s az döbbenten csapódott neki valaminek. A kar tulajdonosa mellé lépett, s kezével - amit a lány válláról lelógatva pihentetett - közlebb húzta magához Sakurát.

- Mi a baj Ino? Csak nem féltékeny vagy? - a két lány egyszerre borzongott bele a mély, simogató hangon megszólaló férfi mondatába.

- Mi?! Én?! Mit gondolsz? Jöttem, hogy üdvözöljelek, de látom, valaki leelőzött. - mondta szikrázó szemeit Sakurára meresztve. - Úgyhogy, akkor további jó szórakozást. Szervusztok! - azzal hátat fordított, de előtte Sakura még látta megcsillanni szemében a szertefoszló remény első könnycseppét...

A két fiatal megvárta míg Ino elmegy, majd Sasuke leemelte kezét a lány válláról. Sakura még pár másodpercig némán nézett a távozó után, s közben két könnycsepp csordult végig arcán...

- Most meg mi van? Miért sírsz? Csak nem sajnálod? - kérdezte a fiú kissé fagyosan. Sakura szemét ettől újra elöntötték a könnyek, s érezte, hogy nem bírja tovább... A fiú felé fordult, s a ruhájába kapaszkodva hozzábújt, majd halkan zokogva szidni kezdte...

- Miért...? Miért kell neked folyton ezt csinálnod, Sasuke? Már megint eltűntél... Hol a fenében voltál? Miért hagytál egyedül? Nem akarok többé egyedül ébredni! - Sasuke gyengéden megfogta a lányt, s eltolta magától kissé, majd - mivel annak le volt hajtva a feje - ujjaival álla alá nyúlt és Sakura tekintetét magára irányította... A lány szemei még mindig könnyesen néztek vissza rá...

- Szeretlek. - mondta Sasuke, s bár olyan halk volt ez a szó, hogy szinte hallani se lehetett, a lányt olyan melegség fogta el, mint még soha. Ezúttal az öröm könnyei gyülekeztek szemében, miközben lehunyta azokat, s kedvese hajnali csókját már ajkán érezve, a boldogságtól megrészegülten visszhangzott fülében az az egyetlen szó, melyre egészen eddig várt...

The (mellékelten: Sasuke Sakura ruhájáért ment el, merthát, szerencsétlen lány, azért mégse egy szál lepedőben vagy szakadt-véres ruhákban mászkáljon már... :)

End^^

Légyszi írj véleményt! Nagyon megköszönném! :D (jót és rosszat egyaránt várok)