Titeket érdekelne egy ilyesmi könyv?

Még nyáron, unatkozásból elkezdtem írni egy történetet, nem tudtam hova fog kilyukadni, csak írtam.A történetet máig se fejeztem be, csak arra lennék kíváncsi, felkeltené-e az érdeklődéseteket az első pár sor amit ide leírok.Mert sokszor úgy van, legalábbis velem, hogy ha egy könyv nem fog meg már az elején, akkor nem lesz türelmem elolvasni

A történet valószínüleg elég zavaros de majd igyekszem javítani rajta

Az első oldal:

Egy tükör előtt találtam magam, végignéztem a tükörképemen, még csak nem is lepődtem meg, pont olyan volt, mint én, az álmaimban……a hajam dús göndör, tűzvörös, a vállamig ért. Bőröm színe kreol, szemem gyönyörű zöld. Farkasszemet néztem a tükörben lévő tökéletes lénnyel, számat gyengéd mosolyra húztam. Mikor nagy nehezen elszakítottam tekintetemet az arcomról, végignéztem magamon. Karcsú, kecses alakomra a rajtam lévő zöldeskék szatén ruha tökéletesen illeszkedett. Amikor végeztem önmagam megszemlélésével, a külvilágot is elkezdtem felfedezni. A tükör melyben eddig magamat csodáltam ezüst keretbe volt foglalva, előtte fésülködő aszal, tele apró csecsebecsékkel. Homályosan érzékeltem, hogy a teremben még helyet foglal egy fekete zongora és egy moha zöld bársonyheverő, de akkor a figyelmemet lekötötték a mindent betöltő ablakok, de főleg az, ami az üvegen túl volt. Először azt hittem a szemem káprázik, de egy idő múltán rájöttem a szememmel semmi baj, meghökkenésemet a táj színpompája és harmóniája okozta. Az ég bíbor vörös és narancsszínben pompázott. Felhők csak foltokban voltak jelen, így láthattam a nap fekete sziluettjét amint épp a horizont alá bukik. Az ég alatt, ameddig a szem ellát sűrű, hullámzó fűtenger. Miután már egy ideje bámultam a tájat, észrevettem egy lányt a fűrengetegben, aki úgy beleillett az összképbe, hogy olyan volt, mintha csak azért élne, hogy ott álljon és nézze a naplementét. Nagy nehezen levettem a szemem a lányról, és újra végigpásztáztam a helységet, melyben álltam. A szobában tényleg ott állt az ébenfekete zongora, az ablakok előtt pedig a heverő, a hangulat, amely ebben a helységben uralkodott, olyan megnyugtató volt, hogy semmi kétségem sem volt afelől, hogy nem csak álmodom, hisz ezt az érzést nem álmodhattam, ezt igazán éreztem. Nem tudom, mennyi ideig állhattam ott a gondolataimba merülve, de úgy gondoltam, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy egy életre boldog legyek1 Mélázásomból egy férfi lépteinek hangja ébresztett fel. Odarohant hozzám, átölelt, majd elhúzódott tőlem, és szemügyre vett, így én is megszemlélhettem. Magasabb volt mint én, kreol bőrű, barna, kusza hajú, és gyönyörű karamellbarna szemű. Egy bézsszínű inget viselt, hozzá barna nadrágot. Miután végeztünk egymás csodálásával, a szemembe nézve ezt mondta: Örülök, hogy itt vagy. Nem tudom miért, de örültem, hogy így érez, úgyhogy azt válaszoltam, hogy én is. Újra egymás szemébe néztünk, és mindketten elmosolyodtunk, majd kézen fogott és kivezetett a szobából. Ablakos folyosókon haladtunk végig, ahol lépésről lépésre mosolygó, pukedliző szolgáló leányokba ütköztünk, akik kíváncsian jártatták rajtunk a szemüket. Öt perces séta után egy szárnyas ajtóhoz értünk. Miközben a férfi a kulcsokkal babrált, elgondolkoztam rajta, vajon mit rejthet az ajtó, talán háromfejű sárkányt, vagy egyszemű küklopszokat? Ahogy erre gondoltam a kezem remegni kezdett, és csak akkor jöttem rá, hogy azt a férfi még mindig szorosan az övébe zárja. Megpróbáltam mérsékelni a kezem remegését és nem gondolni az ajtón túli borzalmakra. A férfi megtalálta a megfelelő kulcsot, elforgatta a zárban, és lenyomta a kilincset.