Elolvasnátok ezt a regényrészletet? Mi a véleményetek róla?

Barátunk szíve egyszerre szomorú lett, mikor a vonat fütty felhangzott, s a jármű halk csikorgással elindult. Ránézett a vele szemben ülő öregúrra, aki rágyújtott szivarjára, majd újságjába mélyedt. Arca nyugodtságot, és némi önelégültséget tükrözött, miközben egy cikket olvasva, felvonta szemöldökét. Látszólag igen érdekesnek találta- vagy épp felháborítónak.

Bence nézte egy darabig, ahogy a bácsika elszemezget a lapban, majd kitekintett az ablakon. Egy erdő mellett haladtak el, melynek fái rosszkedvvel és szomorúsággal töltötték be a szívét. A levegőben az ősz figyelő szemei bújtak meg, érzékeltetve, most én következem. Bence érezte ezt a rideg tekintetet, és az iskola illatát.

Levetette táskáját és elnyújtózott az ülésen, pár perc múlva pedig már el is aludt. Olyannyira fáradt volt, hogy még álmodni sem álmodott semmit.

Mikor felébredt, kótyagosnak érezte magát. Feje zúgott és fájt, ami szédüléssel párosult. Egy pár percig csak meredt maga elé, szinte azt sem tudta hol van, de lassacskán kezdett tisztulni előtte a kép, és rájött, hogy hazafelé indul. Megint az agyába férkőztek a sötét gondolatok, melyek a rosszkedvet mélyítették benne. Mennyi mesélni való lesz otthon- gondolta. Aztán mégis úgy érezte semmit sem lehet mesélni, hiszen ezt a nyarat szavakkal nem lehet elmondani.

Rápillantott a kezén éktelenkedő karcolásokra. Csak ennyi látható emléke maradt a nyárból. Tudta

két levelet még mindenképpen ír, ha hazaért, egy kisebb ajándékkal mellékelve. Az egyiket nagybátyjának, köszönet -képpen, a másikat Julinak, hogy tudja nem felejtette el.

Kitekintett az ablakon. Már elhagyták Székesfehérvárt. Szomorú volt még ugyan, de tudta nem hagyott ott semmit. Csak kapott rengeteg élményt, szeretetet, törődést, hálát s egy szeretni való igazi férfias lelket.