Ki írta a verset ezt?

Egy nyári éjszaka találkozása

A nap már régen lebukott a horizont mögött, és az éjszaka csendje betöltötte a vidéki villát, ahol Anna az este nagy részét egy régi könyvvel töltötte. Az ablakon keresztül lágyan simogatott be a meleg nyári szellő, a függönyök alig rezdültek.

Anna, aki hosszú napja után lazítani szeretett volna, kilépett a teraszra. A holdfény gyengéd fénye körvonalazta a kertben növő virágokat. Hirtelen meghallotta, hogy valaki közeledik. Léptek zaja keveredett a tücskök halk énekével.

„Nem tudtam, hogy még fent vagy” – szólalt meg egy mély hang a félhomályban. Daniel volt az, az utazó fotós, akit a házigazdák hívtak meg a hétvégére. Barna haja kócos volt a szélben, és a szemei csillogtak, mintha a holdfény közvetlenül neki szólt volna.

Anna mosolyogva nézett rá. „Nem tudtam aludni. A nyár valahogy mindig túl élénk. Te miért vagy még fent?”

Daniel nem válaszolt azonnal, csak odalépett hozzá, és egy kósza hajtincset igazított félre az arcából. „Talán azért, mert tudtam, hogy itt leszel.”

A csend köztük hirtelen feszültséggel telt meg. Anna érezte, ahogy szíve gyorsabban kezd dobogni. Közelebb léptek egymáshoz, mintha valami láthatatlan erő húzná őket össze. A levegő édes volt a virágok illatától, de még édesebb volt az a pillanat, amikor Daniel gyengéden megérintette az arcát, majd lassan közelebb hajolt.

Az első érintés lágy volt, mint a nyári szellő. Ahogy ajkaik találkoztak, minden más megszűnt létezni. Az idő elmosódott, és csak a közös pillanat számított. Daniel karjai köré fonódtak, és Anna úgy érezte, mintha minden gondja elszállna.