Alábbi regényt melyik orosz klasszikus írhatta?

Dosztojevszkij: Ördögök (azon belül Sztavrogin gyónása)

„Én, Nyikolaj Sztavrogin, szolgálaton kívüli tiszt 186...-ban Pétervárott éltem, átadva magam a kicsapongásnak, amiben örömet leltem. Nekem akkor egy bizonyos idő folya-mán három lakásom volt egyszerre. Az egyikben teljes ellátással magam laktam, ez panzió volt, ahol akkor Marja Lebjadkina is tartózkodott, a mostani törvényes felesé-gem. A másik két lakást akkor havonta béreltem szerelmi kalandokra: az egyikben egy hölgyet fogadtam, aki szeretett, a másikban meg a szobalányát, és egy ideig nagyon foglalkoztatott az a szándék, hogy összehozom a kettőt úgy, hogy az úrnő és a cselédje nálam találkozzanak. Ismerve mindkettőjük természetét, ettől a tréfától pompás mulat-ságot vártam.

Mialatt apránként előkészítettem ezt a találkozást, gyakrabban meg kellett látogatnom a két lakás közül az egyiket, egy Gorohovaja utcai nagy házban, mivel oda járt az a szobalány. Itt csak egy szobám volt, a harmadik emeleten, egy orosz polgárcsaládnál béreltem. Ok maguk a szomszéd szobában húzták meg magukat, olyan szűkecskén, hogy az elválasztó ajtó mindig nyitva állt, amit én akartam is. A férj valakinek az irodájában dolgozott, és reggeltől éjszakáig távol volt. A feleség, egy negyven év körüli asszony, régi ruhaneműt szétszabdalva újat varrt belőle, és ő is sokszor eljárt, hogy házhoz vigye, amit megvarrt. Én többször egyedül maradtam a lányukkal, aki szemre még egészen gyermek volt. Matrjosának hívták. Anyja szerette, de gyakran megverte; és a magafajta asszonyok szokása szerint, szörnyen kiabált rá. Ez a kislány szolgált ki engem, és takarított nálam a spanyolfal mögött. Megjegyzem, hogy a házszámot elfelej-tettem. Utánajárással nemrég megtudtam, hogy a régi házat lebontották, és az előző két vagy három ház helyén egy nagyon nagy új ház áll. Elfelejtettem a polgárcsalád nevét is (sőt talán akkor se tudtam). Csak arra emlékszem, hogy az asszonyt Sztyepanyidának - és alighanem Mihajlovának - hívták. A férfira nem emlékszem. Feltételezem, hogy ha nagyon nekifognak keresni, és a pétervári rendőrségtől megszereznek minden lehetséges értesülést, akkor meg lehet találni a nyomokat. A lakás udvari volt egy szögletben. Júniusban történt az egész. A ház világoskék színű volt.

Egyszer eltűnt az asztalomról egy tollkés, amelyre egyáltalán semmi szükségem se volt, csak úgy hányódott ott. Szóltam a háziasszonynak. Nem is sejtettem, hogy emiatt meg-vesszőzi a lányát. De az asszony az imént kiabált rá a kislányra, mert elveszett valami rongy, és azt gyanította, hogy ő csente el; még meg is cibálta a haját. Amikor pedig az a rongy előkerült az abrosz alól, a kislánynak egy zokszava se volt, csak nézett szótlanul. Én ezt észrevettem, és ugyanekkor vettem először szemügyre a kislány arcát is, amely eddig csak fel-felvillant előttem. A lány lenszőke volt és szeplős, az arca hétköznapi, de nagyon-nagyon gyermeki és nyugodt, rendkívül nyugodt. Az anyjának nem tetszett, hogy nem tett szemrehányást az ártatlanul kapott verésért, ráemelte az öklét, de nem ütötte meg, és ekkor éppen kapóra jött az én késem. Valóban: hármónkon kívül senki se volt ott, hozzám, a spanyolfal mögé pedig csak a kislány járt. Az asszony feldühödött, éppen mivel az előbb igazságtalanul verte meg a gyermeket, odarohant a vessző-seprűhöz, kitépett belőle néhány szálat, és a szemem láttára sebesre vesszőzte a kislányt, noha már elmúlt tizenegy éves. Matrjosa nem kiabált a verés közben, bizonyára azért, mert én ott voltam, de valahogy furcsán hüppögött minden ütésnél. Utána is nagyon hüppögött egy teljes óráig."