Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » A kiadó ellophatja a kéziratot?

A kiadó ellophatja a kéziratot?

Figyelt kérdés

A kérdésemben nincs semmi gyűlölet vagy előítélet, csak több portál is megrémített azzal, hogy azt írták, némelyik hagyományos kiadó lenyúlhatja a kéziratot. Tényleg megijesztett, mert most fejeztem be a kéziratomat, amit egy évembe telt megírni, épp hagyományos kiadót keresek hozzá, meg is vannak a kiszemeltek, de visszatáncoltam a gondolattól. Tényleg megtehetik? :/ alapból nulla eséllyel indulok, ezért nem szeretném pár éven belül más neve alatt látni az én munkámat egy könyvesboltban.

Elutasíthatnak, hogy majd utána ihletet merítsenek belőle, és átadják az iratot egy már ismert írónak? Nem tudom, hogy csak riogatás-e.

Előre is köszönöm szépen a válaszokat!



júl. 18. 21:10
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

76 óta dolgozom ezen a terülten. Teljesen kizárt. De az is biztos, hogy nem fognak fizetni érte.

Lehetségestől a valóságos csodáig:

1. Kiadód magánban, és még közreműködésként sem szerepelnek az impresszumban.

2. Kiadod magánban, és közreműködésüket felvállalják.

3. A költségeken és bevételen osztoztok.

4. Ad egy fix összeget, és kész.

5. Ad egy fix összeget, és az eladott példányok szerint is juttat.


Azt is tudnod kell, hogy a bolti árnak minimum a fele a könyvesboltnál marad. Mondjuk, ha 10 000 Ft, akkor abból a kiadó 4-5000 forintot kap. Csak eladott példányra fizetnek.


Szóval meg tudlak nyugtatni, a főkérdésedet illetően, egyebekben nem.

júl. 19. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Ki van zárva. Tök sok macera lenne, a digitális korban könnyű bizonyítani a lopást, a lebukás renomét rontana, és egy ismeretlen szerző könyve lehet messze nem üt akkorát. Egyszerűen nem éri meg ellopni.
júl. 19. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat!

Második! Neked is köszönöm, de kizárt dolog, hogy magánban próbáljam kiadni. Az nekem nem lenne siker. A pénz nekem nem számít, hogy kapok-e vagy sem, csak az, hogy lássam a boltban vagy online. Ami csak egy álom, de nagyon bizakodom, hogy egyszer valaha összejöhet :)

júl. 19. 11:45
 4/8 A kérdező kommentje:
Eddig online írtam, azért sem kaptam semmi jutalékot, így tényleg nem számít.
júl. 19. 11:45
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
A magánkiadás azt jelenti, hogy a jogi felelősség a tied. Kifizeted a költségeket. Egy nagy kiadó sem tudja garantálni a sikert.
júl. 19. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, ha olyan jó, hogy ki akarják adni, akkor miért fosztanák meg magukat az újabb kötetektől? Meg amúgy is könnyen lebuknának, azzal meg eléggé megszívnák.


Ilyen "ellopós" sztoriról a magyar Kétbalkezes varázsló és a Harry Potter esete jutott eszembe, amikor a brit kiadó visszadobta a magyar regényt, majd az író azt terjesztette, hogy azért azt a pár fejezetet átadták Rowlingnak, hogy úgy írja át a regényét... Felsoroltak pár klisékből eredő egyezést, hogy bizonyítsák az igazukat.

júl. 19. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 b1812567 ***** válasza:
100%

Miért tenne ilyet bármelyik kiadó is?

Gondolom nem sokat tudsz a könyvkiadók működéséről.


Ha kapnak egy kéziratot, az vagy nem érdekli őket (nem vág a profiljukba, vagy egyszerűen rossz [ez a jellemző]), és megy a kukába.


Ha meg ígéretesnek találják, mi a fenéért adnák oda másnak? Annak is fizetni kell. Különben is, egy kézirattal még nagyon sok munka van. Fektessenek bele egy csomó erőforrást, hogy aztán egy jogi hercehurcát meg arcvesztést kockáztassanak? És elveszítsenek egy potenciálisan sikeres szerzőt/sorozatot?

júl. 20. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

7. Majdnem jó, amit írsz, de nem kell senkinek odaadni. Szerzőnek egy fiktív nevet is lehet írni. Ha a szerző rátalál, feljelentést tesz, akkor nem tudják a hatóságnak bemutatni a nem létező személyt. Ha pedig az egyik létező munkatársat jelölik meg íróként, akkor picit nehezebb a bizonyítás, de nem lehetetlen.


De most sem tudok mást írni én sem a kérdezőnek, mint már korábban tettem: teljesen kizárt.

júl. 20. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!