Baj, hogy nem szerettem?
Nemrég elolvastam az Archer's Voice című könyvet. Mindenki agyon dicsérte énmeg mondom adok egy esélyt neki és kikölcsönöztem, de nekem nem volt annyira felejthetetlen a könyv. A karamterek kifejezetten jól voltak, de mintha picit túl lett volna tolva. Az én ízlésemnek pedig túl sok volt az olyan jelenet. Konkrétan a könyv közepe szinte csak erről szólt, ha ez nem lett volna simán megadtam volna a 8/10et de így nekem egy 6.5-7/10ből inkább. És mikor megkérdezték, hogy Na tetszett? Akkor elmondtam, hogy nekem nem nagyon és láttam rajtuk, h0gy nem örülnek a válaszomnak de hát ez az igazság.
Mit gondoltok?
Nem baj, mindenkinek más az ízlése, ezt el kell fogadni.
Nekem is volt már olyan könyv, amit agyon dicsértek, sorozat készült belőle, bestseller volt a New York Times listán, de nekem nem tetszett.
Olyan ez, mint a SzJG például. Sok tininek tetszik, néhány felnőttnek is, de van néhány tini és sok felnőtt, akik rossz véleménnyel vannak róla. Pedig van akinek 30+ évesen is Laura a kedvenc írója. Na és? Ő ízlése, te ízlésed, én ízlésem. Mindenkié más.
Ne foglalkozz velük, ahogy az egyes is írta, mindenkinek más az ízlése.
A Candide-ról nem ismerek senkit, aki pozitívan nyilatkozna, de itt már láttam megjelölt kedvenc könyvként, holott én a szóba jöhetők listáján még az említésének sem érzem létjogosultságát.
Másfelől az Anna Kareninát azért olvastam el, mert könyves csoportban nagyon dícsérték, de én már a könyv felénél ki akartam nyírni a nőt... :)
Sokáig én is azt hittem, hogy az emberek legkésőbb felső kezdetéig kinövik, hogy megsértődjenek, személyes támadásnak vegyék, ha valakinek nem tetszik az, ami nekik igen. Nagy valószínűséggel az érzelmi fejlettségükkel van a gond, ma már szinte mindenkinek van valamilyen pszichés sérülése/traumája.
Szóval ízlések és pofonok, ennyi, emiatt nincs baj veled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!