Könyv kiolvasása utáni hiányérzet. Mit tegyek?
Sziasztok! Mostmár 3 és fél napja, hogy kiolvastam Jane Austen Büszkeség és balítéletét. Bár nem szeretem a romantikus könyveket, mégis ez lett a kedvenc könyvem. Olyan hiányérzetet érzek a kiolvasása után, amit még nem tapasztaltam, pedig harmadikos korom óta folyamatosan olvasok könyveket, és imádom őket. Volt már hasonló érzésem, de az egy, max két nap után elmúlt mindig, és soha nem volt olyan erős, mint most. Tudjátok, ez az a tipikus érzés, hogy miután kiolvasol egy könyvet, nem tudsz mit kezdeni magaddal, ürességet érzel, hiányolod a történetet és csak rá tudsz gondolni. Mint már említettem több, mint három és fél napja tart ez az állapot, hiába olvastam ki azóta 3 könyvet, olvasok most újat, tanultam, és társasoztam a családdal, egyszerűen nincs olyan pillanat, amikor nem gondolok a könyvre. A kérdésem az, hogy akinek volt ehhez hasonló érzése, annak mikor múlt el, és mitől, csinált valamit vele, vagy csak magától elmúlt?
Kérlek normális válaszokat írjatok, és azokat előre is köszönöm!
16/L
Javítom, helyesen: elolvastad (nem kiolvastad!)Ezzel nem bántani akarlak, csak tanuld meg helyesen használni!
Jane Austen írt még jó pár könyvet: Értelem és érzelem, Emma, A klastrom titka.
De ajánlok neked egy másik angol szerzőt:
Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg – de lényegében ő is Manderleyt fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly soká, néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy – bár az igazságszolgáltatástól megmenekült – végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjainál – s vele együtt az ártatlanoknak is?
A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekmény mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmincas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását – s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderleyk egész féltett világát felperzselő tűzvész előtt. (forrás: moly)
Illetve Emily Brontë Üvöltő szelek és Charlotte Brontë Jane Eyre c. regényeit is tetszeni fognak neked!
"több, mint három és fél napja tart ez az állapot, hiába olvastam ki azóta 3 könyvet..."
3 nap alatt elolvastál 3 könyvet? nem baj, ha ezt nem hiszem el?
Sima ki lehet olvasni 3 nap alatt 3 könyvet, főleg, ha vékony és egyszerű olvasmányokról van szó. Ennyi idősen szerintem sokan vannak így, nem kell nekik hétvégén főzni, takarítani, gyereket rendezni.
Kérdező, én ilyenkor moloys és egyéb értékeléseket olvasok, megnézem a filmadaptációkat, utána olvasok a szerző életének, beszerzés tőle más könyveket is, és keresek fanfictionöket a témában - sőt, ennek sok kiadott átdolgozása is van már.
A 2-es jó könyveket ajánlott.
Én is a Jane Eyre-t ajánlottam volna. Nemrég olvastam el itt az interneten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!