Tavaly elkezdtem írogatni csak úgy unalomból. Wattpadra érdemes feltenni?
Persze az elején járok a dolognak, kell pár hét amire valami kirajzolódik belőle, mert egy katyvasz még az egész. Ez olyan menekülős -összeesküvős történet lenne egy kiégett volt katonával, és egy fiatal lánnyal, akit halálra keresnek a nála lévő információ információ(microchip) miatt.
Aztán lenne még egy ősi titkos társaság, amelynek nőtagjai évszázadok óta "ápolják" az orgyilkosság tudományát, és ezen szálak valahol összefutnának...
"A kora délutáni napsütés bágyadtan sütött át a felhők mögül,erőtlenül szórva azt a parányi meleget ami a május első napjaiban megmutatta magát. Picit megborzongva húztam feljebb a dzsekim cipzárját és továbbra is feszülten figyeltem a kapásjelző irányában. A kis tó, amelynek eldugott szegletében próbáltam nyugalomra és valami vacsorára-valóra találni, egy francia kisváros közelében volt, távol az emberektől,a világ zajától. Kisebb nádas,vadkacsák,élelmet kolduló hattyúk alkották a társaságomat,bár utóbbiak legnagyobb csalódására a csomagolt szendvicsem már korábban megettem. Miután keserűen rájöttek, hogy tőlem nem várható potyakaja, lassú evezéssel tovább úsztak. egy darabig figyelemmel kísértem őket, de aztán érdeklődésemet valami más keltette fel.
Fentebb vagy 300 méterrel a parton egy sötétkék sedán állt, ami nem lett volna önmagában olyan különös, de már napok óta folyton belebotlottam akárhova mentem. Valahogy viszketni kezdett a tenyerem, ha arra gondoltam hogy ki lehet és mi a fenét akarhat, mert ha még csak egyszer –kétszer láttam volna. Miután sikeresen meggyőztem magam, hogy ez nem lehet a puszta véletlen műve, meg kellett tudnom ki ő. behúztam a zsineget, összepakoltam a horgászládát, megittam az üdítőm, és elindultam a kocsim felé. Lassan mentem, közben egy régi számod dudorásztam, és az égboltot fürkésztem.
Ma megint esni fog... valahogy mintha a lelkiállapotomat akarná csak tükrözni az időjárás is megváltozott. bepakoltam a cuccot, és miután bepattantam az autóba lassan felfelé indultam a hegy irányába, mintha konkrét célom lenne. Egyre sűrűbb fenyőerdők jöttek az út jobb oldalán, és néha egy – egy kanyar után ismeretlen követőm is feltűnt a visszapillantó tükrében. Automatikusan nyúltam a kesztyűtartó irányába,ahol a Glock típusú pisztolyom lapult. Valahogy mintha egyszerre minden aggodalmam elszállt volna. már elég messze voltunk bármiféle forgalomtól,lakott területtől, szóval ha valamit is akartam tenni,akkor annak most jött el az ideje...Megállítottam a járgányt keresztben az úton,majd villámgyorsan kipattanva belőle elkezdtem visszafelé szaladni az erdőben a fák takarásában.
Pár másodperc múlva ismeretlen barátom is megjelent,és én egy fa mögül próbáltam meg kifigyelni mégis ki a fene lehet ez... az arc,noha csak egy pillanatra látszott nem tűnt ismerősnek. fiatal férfi,a 30-as évei derekán,sötétszőke haj ,szemüveg, a borostás arc ellenére is kissé kölyökképű. elkezdtem tempósan visszafelé szaladni és tudtam, hogy csak pár másodpercem lesz amíg felocsúdik a meglepetéstől. Vagy 10 méterre az autómtól lassan megállt, mintha csak hezitált volna, kiszállt a kocsijából és elindult az én autóm irányába. Keze lassan nyúlt a dereka irányába, majd a dzsekije alól egy Walther típusú pisztolyt vett elő, hangtompítóval a végén. Na, ez sem barátkozni akart,futott át az agyamon. Valamivel mögötte léptem ki az útra,a sok éves rutinnak hála szinte hangtalanul. A férfi rögtön felmérte hogy üres az autó,és egy rövid pillanatra teste megfeszült. Ez volt az a mozzanat amikor a háta mögötti távolságot lerövidítve,franciául rászóltam... Légy olyan jó fiú és a mancsodat szépen emeld felfelé,miután ledobtad azt a csúnya vasat.
Egy szemvillanásnyi időre megfeszült, majd keze lassan eltávolodott a testétől és leejtette a fegyvert.
- Most pedig szépen fordulj meg-szóltam rá, miközben végig rajt tartottam a szemem
- Ki vagy? Miért követsz?
Egy gunyoros mosolyféle görbült a szájára, mire a lába elé lőttem pár centivel.
-A következő a térdedbe megy! - Remélem nem sportolsz...
Ha arra vártam, hogy megered a nyelve hát akkor tévedtem. Újabb lövést eresztettem a bal térdét súrolva, mire lehajolt és átkozódva markolászta a sérült lábát.
- Áá most már beszélsz? Kérdeztem gúnyolódva. Szóval, ki vele ki vagy és mit akarsz?
- Csak szólok, hogy nem vagyok egy türelmes fickó, és te kezdesz picit felhúzni...
Lassan körözve a pisztoly csövével, megálltam gyomor magasságban és összehúztam a szemöldököm. Senki se szeretne bekapni egy gyomorlövést, és nem hagytam kétséget a felől, hogy megteszem, ha nem kezd el beszélni. Talán érezve a belső indulatom, ami felvezetett a mutató ujjamba,a fickó a fogai közül sziszegő hangon megszólalt.
- Jól van, beszélek... a megjátszott magabiztosság gyorsan átadta a helyét a félelemnek, dadogva igyekezett megszólalni, majd végül némi hezitálás után, sikerült a gondolatait rendezni.
-A nevem Norbert Kostja és az albán titkosszolgálatnak dolgozom... Lassan felemelte mindkét karját,és az egyik kezével a zsebe felé nyúlva mondta- most előveszem az igazolványom,kérem ne lőjön. A dacos, férfias tartás végleg odalett, most egy riadt fiatalember állt velem szemben, aki valójában is volt. A fegyvert még mindig előreszegezve odamentem hozzá majd egy gyors ütést mértem a szájára, amitől megpördült. A tarkójára szegezett fegyverrel, a nyakánál fogva odarángattam a kocsimhoz és a csomagtartó tetejére löktem. –lábakat szét! Csak, úgy ahogy már megszoktad. Nem tetszett neki a gúnyolódásom, de nálam volt a pisztoly és nem volt tárgyalási alapja. Lassan elkezdtem motozni, a kabátjából egy rúgós kés is előkerült az igazolványa mellett. Hát ez meg mi? Kérdeztem? Most ha jót akarsz, levegőt se vegyél, mert ha megnyikkansz, kapsz egy szép kis lyukat a hátadba. Átkutattam a ruhája többi részét is, majd a vádlijához érve egy újabb meglepetés várt, egy Smith and Wesson volt rászíjazva. Emberünk igencsak óvatos ember volt, na nem mintha ez segített volna rajta.
- Most pedig kocsikázni fogunk,és útközben elmondhatsz mindent beleértve azt is hogy miért ne öljelek meg. Némi megkönnyebbülést láttam rajta, de valahogy nem izgatott. Tudtam, hogy habozás nélkül hidegre teszem, ha próbálkozik, de tudnom kellett mi ez az egész.
válasza: válasza:Köszönöm a válaszod, és az észrevételed! Gondolom ez van olyankor, ha 40-esként megpróbálsz modern szövegkörnyezetet használni. :D Azt hiszem kissé nagy volt a mellényem, és ez a sztori nemigen lesz befejezve, legalábbis nem mostanában. Amikor pár évvel ezelőtt olvastam egy krimit-talán a fordítás miatt- de úgy éreztem ez nekem is menne... sőt!
Hajlamos vagyok a felületességre, és ugyanúgy a felesleges aprólékosságra is. Ami unalmas és fárasztó is.
Még egyszer köszönöm a válaszod, észrevételed, kedves vagy!
válasza:Szia! Nem rossz írás, de te is elköveted a kezdő írók tipikus hibáját, hogy tájleírással kezded. A mai, rohanó világban az olvasót azonnal meg kell ragadni, főleg, ha egy akciódús történetet akarsz írni. Ha fontos az évszak meg az időjárás, akkor bele lehet szőni később is.
Pl.
„Egyre határozottabban úgy tűnt, hogy az a sötétkék szedán engem követ. Napok óta a legváratlanabb helyeken bukkant fel a közelemben. Eleinte még kimagyaráztam magamnak azzal, hogy egy ilyen napfényes, május eleji napon miért ne kirándulgathatna valaki gyakran egy festői francia kisváros környékén, még ha kicsit hűvös is az idő. A tópartnak ez az eldugott, nádas szeglete azonban, ahol most próbáltam nyugalomra és valami vacsorára-valóra találni, távol volt az emberektől, a világ zajától.
Picit megborzongva húztam feljebb a dzsekim cipzárját és továbbra is feszülten figyeltem a kapásjelző irányában. Valahogy viszketni kezdett a tenyerem, ha arra gondoltam hogy ki lehet a kocsiban és mi a fenét akarhat, mert ha még csak egyszer-kétszer láttam volna... Miután úgy döntöttem, hogy ez nem lehet a puszta véletlen műve, meg kellett tudnom, ki ő. Behúztam a zsineget, összepakoltam a horgászládát, megittam az üdítőm, és elindultam a kocsim felé. Lassan mentem, közben egy régi számot dudorásztam, és az égboltot fürkésztem.”
Ez most csak egy gyors skicc volt az általad írtak alapján. Igyekeztem ugyanígy felvázolni a környezetet (kis horgásztó egy francia városka mellett egy hűvös májusi napon), de az elején bedobtam egy horgot, ami rögtön felkelti az érdeklődést. Amit kihagynék, az ilyen infók, hogy a hattyúknak már nem jutott a szendvicsedből, mert ha feszült pillanattal kezdjük, akkor ez a nyugis mélázás már nem illik bele, illetve az „időjárás tükrözi a hangulatomat” rész, mert ez inkább lírába illik és ott is elcsépelt, ráadásul a főszereplő nem is tűnik túl költői típusnak.
A főhős bemutatása egyébként jó, egyből lejön két dolog, 1) elege van a világból és inkább elvonulna, 2) ki van képezve a harcra, és bármikor képes rá újra. Ha nem írod az elején, hogy kiégett katona a főhős, akkor is érződik.
A támadó külsejét nem kell ilyen részletesen leírni, egyrészt nem reális, hogy éles helyzetben valaki megfogalmaz magában ilyeneket, hogy „borostásan is kölyökképű” a támadója, elég, hogy nem ismeri. A „Légy olyan jó fiú és a mancsodat szépen emeld felfelé,miután ledobtad azt a csúnya vasat” mondat egy kicsit túlírt, éles helyzetben valószerűtlen ez a modoros jófejkedés, az „eldobod a picsába, aztán kezeket fel” vagy hasonló reálisabb, amikor valakire úgy rá akarsz ijeszteni, hogy eldobja a pisztolyát.
A „ lehajolt és átkozódva markolászta a sérült lábát” résznél még elgondolkodtam, én nem értek a harchoz, nem tudom, mennyire reális, hogy egy katona úgy lőjön valakit térden, hogy annak le kelljen hajolnia és ezzel a keze közelébe kerüljön az eldobott fegyvere. Esetleg ha a főhős előbb utasítaná, hogy rúgja közelebb hozzá a pisztolyt.
Az ősi orgyilkos társaságot javasolnám viszonylag a regény elején felhozni majd, mert ez egy elég érdekes téma.
Ha esetleg mégis megírod, remélem, ezekkel segítettem.
Köszönöm a válaszod, van benne ráció! Ha lesz időm és kedvem nekifutok a dolognak, de még annyira szanaszét van az egész, hogy nem is tudom merre-hogyan, de legfőképp mikor rakom össze. Az orgyilkos történetet külön is gondoltam megírni, de mivel sem pontos történelmi ismeretekkel nem rendelkezem, sem pedig most még időm sincs ezen dolgok utánajárásának, így csak körvonalakban van meg pár dolog... nagyon halvány körvonalakban.
Valahogy így kezdődne...
A Nővérek
Kr. u. 1000 környékén -valahol a közel-keleten.
A lány fuldokolva kapkodta a levegőt, tüdeje majd szétdurrant. Minden egyes lépés amit megtett egyre pokolibb volt. A hőség mely szinte leolvasztotta a húst a csontjairól, egy szemernyit mintha enyhülni látszott volna amikor a kanyon aljához ért. Mennyi előnye lehet, félóra? Tette fel magában a kérdést. A vér a fejében lüktetett, úgy érezte nem képes józanul gondolkodni. Mást sem hallott a fülében mint szívének őrült zakatolását. Mit is tanítottak az ilyen helyzetekben? A gondolatot automatikus cselekvés váltotta fel. Mély lélegzetet vett és megpróbálta felgyorsult szívverését lelassítani . Úgy tűnt hogy hatásos a technika, mert érezte hogy a szíve kezd lecsillapodni. Megnyalta kicserepesedett ajkait, majd érezte hogy a porózus levegő amit lenyelt végigkarcolja a torkát. Sürgősen vízre volt szüksége, és némi táplálékra. 3 napja folyt a hajsza, fél napja fogyott el a vize, nem sokkal előtte az élelme.
Végignézett magán, mindenütt apró sebek, karcolások borították testét, azokon a helyeken is ahol a ruhája felszakadt. Pár lépést tett oldalra, és az árnyékból előlépve újfent érezte a nap égető erejét. Minden egyes porcikája azt üvöltötte hogy üljön le és pihenjen, de agyának rejtett zugában egy hang újra rohanásra biztatta. Nem bukhatott el! Egész kicsi kislány kora óta erre képezték ki, ezért tűrte a verést, a szitkokat, és a rengeteg megaláztatást. Ki kell bírnia. Egyre erősebb lett a hit amivel önmagát biztatta. Ha sikerül ő is beléphet azon kiválasztott nők titkos rendjébe akik a gyilkolás szakavatott mesterei. Nem emlékezett gyerekkoráról semmire, ami az egykori családjához köthette volna, neki mindig is Ők voltak a családja. Tudta hogy a Nővérek magukra hagyott és árva kislányokat fogadnak magukhoz, hogy ő maga melyik volt ezek közül, nem tudta. Lehetett vagy 6 éves amikor minden elkezdődött. Rutinná vált a verés, a gyötrelem, és a fájdalom, ami arra volt hivatott hogy a bimbózó személyiséget teljesen megtörje, és csak az Ő parancsaik szerint éljen. Sok év telt el, és szép lassan egyre kevésbé fájtak az ütések és rúgások, egyre gyorsabban hajolt el a botok és kések elől, mígnem minden olyan mozdulat, ami ezekkel párosult természetes volt számára, mint a levegővétel. Nem láthatta hogy árgus szemmel figyelik, hogy egyre nehezebb próbatétel elé állítják, hogy a Nővérek alig látható bólintással adtak hangot egymás felé elismerésük jeléül. Aztán 15 éves lett. Olyan tudással rendelkezett a közelharc, szúró-és vágófegyverek terén, amely a kinti világban is egyedülállóvá tette volna. Ismerte a növényeket. Egészen fiatalon megtanulta, hogy nem csak gyógyításra, de gyilkolásra is tökéletesen alkalmasak szakavatott kezekben. Egyik éjjel amikor felületesen álomba merült, egy halk hang szólította a nevén. -Liza – a Nővérek várnak a nagyteremben. A kapucniba rejtett arcból nem sokat látott, ráadásul csak néhány fáklya világította be a hatalmas hálótermet, de a hang alapján felismerte az illetőt. Egy két évvel idősebb beavatott nővér volt. Kissé izgatott lett, nem tudta elképzelni mi lehet az oka annak hogy ilyen kései órán hívatják, de kihúzva magát, sarujába lépve sietett a lány után. Talán valami hibát követtem el- futott át az agyán, de hamar elhessegette ezt. MINDJÁRT KIDERÜL. Halk nyikorgással nyílt a nagy szárnyas ajtó és a lány belépett. Pillanattal később kísérője becsukta az ajtót magára hagyva őt a Nővérekkel. Lépj közelebb gyermek! Utasította egy hang. Határozottan elindult előre, majd a halvány gyertyákkal megvilágosított terem közepén megállt. Felnézett egy kisebb sziklába vájt kiszögellésre, amelyen ott álltak Ők, maguk a Nővérek. Öten voltak, beszélték, hogy volt egy hatodik társuk, de ő inkább a kinti világot választotta, ezzel elárulva őket. Ősi rend volt az övék, akik századokon át képeztek ki bérgyilkosokat az olyan lányokból, mint ő maga. Ez alatt az idő alatt hatalmas vagyonra tettek szert, amelyet a művészetté emelt gyilkolással kerestek . Királyságokat döntöttek romba, egy- egy uralkodó, örökös megölésével, nevüket csak félelemmel suttogták az éjszakában. Figyelemmel kísértük a fejlődésed,- zengte egy ércesebb hang, és úgy döntöttünk kiérdemelted az esélyt, hogy részt vehess a hajszán. Óriási meglepetés volt ez számára, mert tudta ha a próbát teljesíti teljes jogú nővér lesz, egy közülük. A monoton hang tovább folytatta. Annyi előnyöd lesz míg az a gyertya le nem ég. Ebben a pillanatban kigyulladt egy gyertya a sötétben, és ő megdöbbenve vette észre hogy alig nagyobb a mérete, mint a tenyere. Vastagságra másfél ujjnyi lehetett. Csak vizet és némi élelmet vihetsz magaddal, minden másról neked kell gondoskodnod. Túlélésed záloga az itt tanultak elsajátításának a mértékétől függ. Fogd a táskád és indulj! Ha kedveznek az Istenek visszatérsz közénk. A háta mögött kinyílt egy eddig nem látott ajtó, és ő a táskát a vállára vetve rohant. Most itt állt a szikla által vetett árnyékba, és a lába indulásra mozdult. Sziszegő hang hasított a levegőbe, és ő ösztönösen oldalra vetődött. Egy tűvető volt az ami az arcától épp hogy csak pár centire csapódott bele a sziklába. Nem gondolkodott, teste reflexszerűen mozdult, és mire átgurult a bukfenccel, már pörgette is a kezében tartott parittyát. Noha fegyvertelenül indították el, de ő sem volt ostoba. Korábban már futtában felkapott néhány alkalmas kavicsot, majd ruhatárából pár éles kő segítségével egy rögtönzött parittyát készített. Egy darab kender a derekára csavart szíjból, egy bőrdarab a szandálból, és már kész is volt. Két villámgyors pörgetés után már el is dobva, arra amerre a szeme sarkából látta a támadóját. A kő koppanva találta el a másikat , aki halk felkiáltással eszméletét vesztve eldőlt. Odaszaladva gyorsan átkutatta. Egy kulacsban vizet talált, elvette majd lassú kortyokkal ivott. A belé rögzült fegyelemnek hála, nem vedelte a vizet, tudta hogy milyen veszélyes lenne. Miután szomját oltotta, átkutatta a lányt. Megakadt a szeme a tűvetőn, de ő túl hasztalannak találta. Egy kisebb pengéjű tőrt, és pár marék szárított datolyát talált. Előbbit gyorsan övébe fűzte,majd befalt vagy fél maréknyit a finom és tápláló gyümölcsből . Most már érezte hogy újra van esély. Noha ellentmondott minden józan észnek, de nem akarta ott hagyni a kiütött üldözőjét, hiszen mégiscsak a nővére volt. Nem törődve hogy nem sokkal előtte az életére tört, árnyékba húzta a lányt, aki maga sem volt sokkal idősebb, mint ő, és a vizes kulacsot visszaadva továbbszaladt. Bolondság volt tudta jól, de nem akarta hogy a másik meghaljon. Újra felvette a tempót, és remélve hogy még a többiek nem érik utol, megiramodott. Nem tudta, de amikor másnap reggel visszaért a csarnokba, rekordot döntött. Soha senki nem volt még előtte aki ennyi idő alatt teljesítette volna a beavatási próbát. Amikor ott térdelt a kő emelvény alatt, megpróbálva nem mosolyogni a büszkeségtől, a Nővérek lejöttek hozzá. Felemelték, levették szakadt piszkos színű ruháját, leöntötték vízzel, és miután szárazra törölték ráadták az egyrészes bíborszínű tunikát, egy sötétkék pánttal. Homlokon csókolva, kezébe adtak egy vékony pengéjű, ékkővel kirakott tőrt, majd a többiek felé fordítva őt, hangosan kántálták. Egy lett velünk, egy lett velünk. Néhányan csillogó szemekkel néztek rá, amikor tekintetét végighordozta rajtuk, majd szeme megakadt az üldözőjén aki bekötött homlokkal, alig láthatóan biccentett felé. Később együtt számtalan jelentős merényletet hajtottak végre, krónikák szóltak a láthatatlan végzetről ahogy hívták őket, de ez , egy másik történet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!