Mennyire zavar téged, mint olvasót, ha nem tudod egyből, hogy néz ki a főszereplő a regényben?

Szerintem ez valamilyen szinten hiba az írásban, bár messze nem végzetes. Egy szereplő bemutatása jó, ha hasonlít a való élethez: először meglátom, kialakul róla egy benyomásom. Rögtön látom, hogy barna vagy szőke, vagy nem látom, mert stormtrooper jelmezben flangál a villamoson. Igényes, igénytelen stb. A karóráját valószínűleg nem azonnal ismerem meg, hacsak nem úgy jön a képbe, hogy egy másik szereplő a pontos időt tudakolta tőle. De még akkor sem lesz kérdés, hogy a számlap analóg vagy digitális, a 4-es IV vagy IIII formában van-e jelen. Kivétel, ha a másik szereplőnek valamiért éppen ez a fontos. Egy karaktert bemutatni egy másik szemszögén át előnyös, mert az már kettejük viszonyáról is elárul valamit.

Ha az író semmit sem közöl a szereplő külsejéről, akkor az olvasó önkéntelenül előveszi a kreativitását, és kitölti az űrt, elképzeli magának. Aztán megakad, amikor oldalakkal később kiderül, hogy még csírájában sem jót képzelt el. Persze elég rugalmas az agy a korrigáláshoz, de szerencsésebb, ha erre nincs szükség.

A legkevésbé sem zavar.

Inkább az szokott zavarni amikor egy könyvben úgy részletezik a szereplők külsejét, vagy a helyszínek kinézetét, mintha ez fontos lenne a történet szempontjából.

Lehet csak azért, mert alapból olyan könyveket olvasok, de már megszoktam, hogy az író csak akkor írja körül egy szereplő külsejét, ha ezzel mond is valamit erről a karakterről, vagy metaforája a karakter egy belső tulajdonságának (pl zöld ruhában megy egy esküvőre = féltékeny; jóval magasabb az átlagnál = kilóg a sorból/nehezen illeszkedik be... ilyenek)

Annyit még hozzátennék (3-as vagyok), hogy az alapból nem baj, ha nem sok minden derül ki a szereplő külsejéről (főleg E/1-ben, ebben az esetben kifejezetten fura, ha a szereplő magát írja le). Inkább az a fontos, hogy az igazán jellegzetes tulajdonságai korán kiderüljenek. Írok néhány példát, hogy pontosan mire gondolok. Ha például írsz egy Magyarországon játszódó történetet, akkor nem gond, ha csak később említed meg (vagy egyáltalán nem említed) ha a szereplőd barna hajú, hiszen ez egy teljesen közönséges hajszín nálunk. Ha találkozol egy barna hajú emberrel, lehet, hogy meg se jegyzed elsőre, mert annyira megszokott. Ha viszont a főszereplőd japán, akkor elég zavaró, ha ez a regény közepén derül ki. Egyrészt azért, mert ha nem említed meg, akkor az olvasó valószínűleg európainak fogja elképzelni, másrészt pedig azért, mert elég hihetetlen, hogy soha senki semmilyen utalást nem tesz a származására annak ellenére, hogy nem sok japán él nálunk. Ugyanez a helyzet, ha például egy hatalmas égésnyom van az arcán. Vagy ha feltűnően ápolatlan külsejű, vagy kirívóan öltözködik, stb.

Persze azt, hogy jogos volt-e a kritika az írásod esetében, azt csak akkor tudnánk megmondani, ha látnánk a pontos szöveget. De ha a karaktereid legjellegzetesebb tulajdonságaira azért utalsz a történet elején, és adsz elég támpontot ahhoz, hogy az olvasóid el tudják képzelni a szereplőidet, akkor nem gond, ha nem adsz részletes leírást. Sőt jobb is így. Kifejezetten zavaró, amikor úgy mutat be valaki egy karaktert, hogy tételesen felsorolja az összes külső tulajdonságát.