Mi a véleményetek arról, hogy elhunyt Anne Rice?
Egyes, ha figyelmesebb lettél volna, egyből láttad volna, hogy a kérdezőnek nagyon fontos szerepet töltött be az életében.
Kérdező, nekem is volt sok-sok évvel ezelőtt hasonló sokkom, bár az az író jóval fiatalabb volt, a mai napig fel tudom idézni, hogy milyen volt az a nap, amikor meghalt.
„Amúgy a kérdező véleményt kért”
Ezzel kezdted: „Milyen vélemény lehet egy ember haláláról?” Egyébként nőknél 80 év átlagos-átlag alatti.
Sebaj, majd ha elmúlsz 14-15, talán másképpen fogod látni a dolgokat.
Nem kell veszekedni.
A kérdés nem értelmetlen, max rosszul van megfogalmazva. Helyesebben úgy lenne: Mit éreztek, hogy Anne Rice meghalt?
Ettől még nem kell mindenbe belekötni és a másikat támadni. Elfogadom, hogy mást nem érint meg, nekem meg az egész napom melankólikus miatta.
Igen, egy idegen volt bizonyos szempontból, de a könyveiben olvastam a gondolatait, része lettem a fantáziájának, szociális média felületeken követtem, stb. Szóval nem is vadidegen kategória.
De ha még az is lenne, akkor is kiválthatna valakiből szomorúságot vagy akármit.
Szerintem a szomorúság is valódi baj és senkinek nem kell szégyenkeznie amiatt, mert bánatos egy számára nem személyes ismerős ember halála miatt.
Mellette én is vizsgára készülök, szenvedek a csomó személyes probléma miatt, amik nem fognak kioltani más problémákat.
Lenyűgöző, hogy neked csak "valódi" problémáid vannak, de ez a kérdés most az "én" problémámmal foglalkozik. Ha akarsz foglalkozni a saját valódi problémáddal, akkor írj ki saját kérdést és ne másokat akarj átformálni pont olyanná, amilyen te vagy. Köszönöm.
Mindenki, aki ma a világon van, vagy aki 10-20-30-100-1000-...akármennyi év múlva megszületik (vagy aki ugyanennyi évvel ezelőtt megszületett), az mindenki meg fog valamikor halni. Te is kérdező, én is, a válaszadók mindegyike is.
Nyilván minden halál egy tragédia, csak az a helyzet, hogy az, hogy valaki 70-80-90-...+ évesen hal meg, arra azt mondjuk, hogy "hááát, szomorú...de szép hosszú élete volt...", meg azt, hogy "hááát, ez az élet rendje", míg ha valaki 20-30-40 évesen, aktív dolgozó (esetleg még tanuló) emberként megy el, na az az igazi tragédia.
Meg nyilván a családjának egy óriási, feldolgozhatatlan veszteség (jó esetben).
Nem. Nem "mondjuk". Majd én eldöntöm, hogy mit tartok tragédiának és mit nem.
Egy kérdést írtam ki, nem pedig útmutatást kértem, hogy szerintetek mit kéne problémának tartanom vagy hogyan kéne gondolkodnom.
Hihetetlenek itt egyesek, hogy mindenáron a saját narratívájukat akarják ráerőltetni a másikra.
A halállal meg nagyon jól tisztában vagyok, köszönöm. A haldokló nagymamámat nekem kellett ápolnom 15 évesen, mert anyum kórházba került, apu dolgozott és suliba sem mehettem így. Azt hiszem tudom, hogy hogyan működik a halál, mert átvirrasztottam az éjszakát is, amikor meghalt, tudom azt, hogy hogyan szedte egyre ritkábban a levegőt. Szóval nem kérek kioktatást arról se, hogy egyszer mindenki meghal, mert van tapasztalatom.
A kérdés Anne Riceról szól, nem a halálfilozófiátokról, hogy kit kell sajnálni és kit nem, meg mi a tragédia és mi nem. Ha nem tudtok az írónővel kapcsolatban írni, akkor ne írjatok. Köszönöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!